Akinek a felmenői közt zongora- és hegedűművész van, aki kilencévesen hangszert kap a kezébe, annál könnyen kiderül, milyen a hallása, a ritmusérzéke, hogy köze van a zenéhez. A Szörényi testvéreknél – Szabolcsnál és Leventénél – mindez adott volt. Nem véletlen, hogy a hazai zenei élet doyenjei lettek. Ám az, hogy a most nyolcvanadik születésnapját ünneplő Szörényi Leventéről az Arcanumban több mint huszonötezer cikk található, megnehezíti az ünnepi beszélgetést, hiszen Levente élete nyitott könyv.

Az elmúlt hetekben nem sikerült randevúzni önnel. Miért?

Mert a szőlőmben dolgoztam a fiammal. Tegnap jöttem haza, metszettünk, és ezt érzi a kezem rendesen.

Egy finom kezű művésznek hogy jut ez eszébe?

Két ok van. Szeretem a bort, és érzem, jót tesz a szabadban, földön való munka. Több mint harminc éve kezdtem, amikor is egy rozoga présház és egy elvadult telek tulajdonosa lettem, ahol rengeteg munka várt. Emlékszem a telepítésre, az olaszrizling szőlővesszőkre, a mély lyukakra. Idő volt, mire termőre fordult, de ma már több ezüst- és aranyérmes borunk van. Örs fiam csatlakozott, lelkes, jól csinálja, és lassan teljesen átveszi tőlem a stafétát.

Gyakran találkoznak?

Ha nem is találkozunk mindennap, de telefonon beszélünk. Ünnepekkor, eseményeken együtt a család, büszke vagyok rájuk. A fiamékkal nem lakunk együtt, ők Budaligeten élnek a régi házamban. Emlékszem, amikor nekik adtam, az volt a kérésem, legyen unoka, és ennek több mint húsz éve.

És lett.

Igen, két okos, gyönyörű lányunokám született. Szellő tizenkilenc éves, érettségizni fog, egyetemre készül. ­Angolból letette a felsőfokú nyelvvizsgát, most tanulja a spanyolt, a japánt, remek a nyelvérzéke. Villő tizenkét éves, nem tudni még, merre sodorja az élet. Amikor négy-öt éves korában a kis pufók arcocskáját, a huncut szemét ­dicsértem, kijelentette, színésznő lesz. Meglátjuk.

 

A lányok kérik néha a nagypapa tanácsait?

Dehogy! Ugyan mire kérnék? Beszélgetünk, sztorizunk, jókat röhögünk, és kész. Örs komoly felnőtt lett, nem csinálja rosszul az apaságot, az életet, és erre büszke vagyok.

Ő most mivel foglalkozik?

A szőlővel és a borokkal. Korábban a Zikkurat Színpadi Ügynökségnél dolgozott, aztán a szentendrei múzeumban, és ha kellett, a koncertjeinken Pásztory Zoli helyett dobolt. Örülök, hogy mára teljes erőbedobással a szőlőre, a borra koncentrál. Tervez, irányít, profi szintre hozta, sokkal komolyabban gondolja, mint én. A végzettsége szakács, van affinitása a kulináriához is, ami előny. És új fajtákat is behozott a kínálatba, mert amikor a Badacsony Vinum Vulcanum Borlovagrend tagja lett ő is, azt mondta: „Fater, milyen dolog az, hogy a rend zászlós bora a kéknyelű, és nekünk nincs?” Mondtam neki, „rajta fiam, legyen!”. Ma már az általunk telepített olaszrizling és somlói juhfark mellett ott a kéknyelű, sőt a rozé is az üzletek polcain. A szőlészet, borászat nagy tudomány!

Aki szereti a jó bort, általában a jó étkeket sem veti meg.

Ez bizony igaz, és én nagyon szeretek enni, bár most már óvatosabbnak kell lennem. Gyerekként sok intézeti kosztot ettem, mert a szüleink beadtak a bátyámmal együtt a szobi fiúnevelő intézetbe, aztán Vácott voltunk kollégisták. Felnőttként megtanultam főzni, a házasságom alatt is rendszeresen gyakoroltam, például a brassói aprópecsenyét akkor is elkészítettem, amikor Zsuzsa, a feleségem éppen fogyókúrázott. Nem vagyok válogatós, de a minőség fontos. A kelkáposztafőzelék fokhagymás fasírttal, fehér kenyérrel fantasztikus tud lenni. Ha pedig nincs kedvem főzni, elmegyek a közeli csárdába halászlézni, vagy választok a halételekből. Tehát a jó bor mindig meg van alapozva.

Sose gondolt arra, jobb, ha egy asszony főz?

Néha gondoltam. És az újranősülés is szóba került, amikor építkezni kezdtem Pilisszántón, de aztán másképp alakultak a dolgok. Nekem nem mindig sikerült megérteni a nőket.

Nem rossz egyedül?

Nem, megszoktam. Sosem unatkozom, rengeteg a tennivalóm, sőt olykor jókat tudok magammal kiabálni is. Ha valami nem sikerül, vagy elrontok valamit, azt kiáltom: „Jaj, de hülye vagy!”

Mi az a sok tennivaló?

Ügyintézések, a futórózsák metszése, a levendulák gondozása, a mályva rendbetétele, képek válogatása egy készülő albumhoz. Most épp kapaszkodó fogantyúkat szerelek a lépcsőfeljáróhoz, de nem sorolom tovább. Amit eltervezek reggel, annak a felét bírom elvégezni. Ez a nyugdíjas lét. Szabad vagy, sok az időd, mégsem érsz rá soha.

 

A testvére betegsége, elvesztése megviselte?

Mi gyakorlatilag a gyermekkorunktól együtt voltunk, de az utóbbi időben a betegsége miatt nem volt intenzív a kapcsolatunk. Szabolcsot szépen ápolták, volt gyógytornász, és amikor a kezem megműtötték, néhány napra odaköltöztem hozzájuk. Láttam a szenvedését, beszéltem hozzá, és nem tudott reagálni, néhányszor éreztem csak, hogy érti, amit mondok. Amikor elment, neki megváltás volt, megkönnyebbültem. Gyakran eszembe jut, visszajönnek a régi emlékek, de már nem tudom vele megbeszélni.

Mi történt a kezével? Miért operálták?

A parasztkéznek való erős metszőolló a kis csontokat összeroppantotta a hüvelykujjam tövében, azokat szedték ki, hogy ne kellemetlenkedjenek.

Azért gitározni, ugye, tud?

Sok éve nem játszom rendszeresen, attól elszokott a kezem… Jó, néha gyakorolok picit, de gitárszólóra már nem mernék vállalkozni. Az öreg kéz nem működik. Eljárt fölöttem az idő, és ezt tudomásul kell venni.

Ha azt kérem, ossza négy ciklusra az életét, mit mond?

Hogy az nem férne a lapba, és nincs időm annyit sztorizni. Röviden: a zene határozott meg mindent. Vagy mondhatnám azt is, van az István, a király előtti időszak, és az István utáni. Amikor zenélni kezdtem, a fater gyakran mondta: „Fiacskám, valami komoly dolog után kéne nézni!” De nem néztünk. Szabolcs is, én is hegedültünk. Jobb lett volna, ha egy szimfonikus zenekarba kerülünk, és ott húzzuk? Ugye nem?! De ha mesélnék, kezdhetném a szobi mandolinzenekarral, folytathatnám a váci gitárduónkkal, aztán az újpesti Mediterránnal, utána meg a véletlennel, hogy megismertem Illés Lajost. Legyen elég annyi, hogy 1965-től 1973-ig Illés, utána 1974-től 84-ig Fonográf, majd szóló.

 

A nyolc évet élt Illés népszerűsége fölfoghatatlan. Milliók hitték el, hogy a lányokra a konyhában mindent ráhagynak.

Hát, úgy nagyjából, akkoriban ez igaz volt.

És Sárika a szivárványszemével tényleg olyan butácskának bizonyult?

Ez Bródy szövege! Én csak elénekeltem. A dalok az ő életéből születtek, őt lehetne kérdezni. Én ritkán azonosultam a szövegeivel. Játszottam a színpadon, mint a színész a szerepét.

És akármilyen ruhát fölvehetett…

Az tuti! És mindben ugyanaz maradtam. Rengeteg régi ruhám van, akik ismernek, csodálkoznak: jé, ilyen még létezik? Ennek az az oka, hogy egy időben a Vörösmarty téren, a Luxus Áruházban vásároltam, később Szegeden, a Kárász utcai butikokban, amikor a Dóm téren játszottunk. Jó minőségű, időtálló cuccok, ma is viselhetők.

Akkor öltözékmodernizálás nincs. A darabjait viszont modernizálják. A jubileumra Novák Péter rendezte az István, a királyt. Mit szólt hozzá?

Jópofa volt, tetszett. Ott estem el, a színpad szélét nem lehetett jól látni, azóta fáj, kínlódom a bal lábammal. De jó volt, izgalmasan megosztotta a közönséget Koppány és István híveire.

Azért amit letett az asztalra, az önmagáért beszél. Melyik operáját tartja zeneileg a legjobbnak?

A töretlen népszerűség és siker kétségtelenül az István, a királyé. A Veled, Uram! az István folytatásának tekinthető, és hasonló is. Az Attila – Isten kardja az kemény, zenei szempontból erős szerkezetű. Kevesen reagáltak rá úgy, hogy jobb, mint az István. Szerzőként én az Árpád népét tartom a legjobbnak, és ha zeneértő hallgatja, az felfedezi, érzi a különleges zenei megoldásokat, melyek visszautalnak a korábbi műveimre.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .