Poirot kedvenc fogásait – a párizsi szakácskirály, Auguste Escoffier receptjei alapján – otthon is elkészíthetjük, mintha mi, magunk is ott ülnénk egy-egy regénybeli pompás lakomán. Francia és angol konyhaművészet, bűnös finomságok és emlékezetes krimirészletek várnak ránk, ha belekóstolunk Agatha Christie kulináris portréjába. Arról pedig, hogyan kapcsolódik az angol szerző a francia gasztronómiához, miként emelte át azt népszerű történeteibe, és hogy ki lehetett egyáltalán ez a titokzatos séfkirály, már maga Szederkényi Olga mesél nekünk, akit más munkáiról, sikerekről és bukásokról is kérdeztünk.

– Újságíró, író, szerkesztő, dokumentumfilmes, műfordító, a francia és a magyar gasztronómia kutatója. Ez mind ott áll a neved mellett, ha valaki utána jár a kulturális munkásságodnak. Hol helyezkedik el mindebben az irodalom?
– Köszönöm a megtisztelő címeket, író és műfordító semmiképp nem vagyok, hiába kalandozom néha lelkesen a könyvek világában. Az irodalom és a mozi több évtizedes szerelem az életemben. Középiskolás korom óta érzem úgy, hogy a könyvek és a filmek segítségével bármilyen világba átléphetek. Ez varázslat, ami gyakorlatilag ingyen van. Csak egy egészen kicsi erőfeszítés kell hozzá, meg kell fogni egy könyvet, és el kell kezdeni olvasni, vagy egy filmet kiválasztani és megnézni. Tulajdonképpen ezért is lettem dokumentumfilmes, illetve könyvek szerzője és szerkesztője, mert az, hogy teremthetek egy világot, ahová bármikor átléphetek a hétköznapokból, magam mögött hagyva a mókuskerék nyűgjeit, egy fantasztikus lehetőség. Hiszen az vagy, amit olvasol és amit nézel.

Kultúrtörténeti érdekességek, krimirészletek és receptek is helyet kaptak a rendhagyó irodalmi szakácskönyvben (Fotó: Szederkényi Olga)

– Végül mégis jogászként diplomáztál.
– Mert nem tudtam, hogy mi legyek. A családunkban mindenkinek rendes, „polgári” foglalkozása volt. Én voltam az első vadhajtás. Már elkezdtem a jogi egyetemet, amikor rájöttem, hogy ez a szakma nem az én utam. Jelentkeztem egy riporteriskolába, ahonnan az akkor egyedülálló Magyar Televízióba hívtak dolgozni. Előbb híradóztam, majd egyre inkább érdekelni kezdtek a hosszabb műfajok, a riportfilmek, a riport-dokumentumfilmek, a dokumentumfilmek. Az MTV akkoriban fantasztikus műhely volt, nagyon sokat lehetett ott tanulni az idősebb generációktól. Közben befejeztem azért az egyetemet, brüsszeli tudósító lehettem, díjakat nyertem, amiért kirúgtak. Később egy belga cégnek készítettem dokumentumfilmeket. Aztán itthon a Magyar Rádióban újra megismétlődött ez a „díjat nyerek, majd kirúgnak”-kör, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok a saját lábamra állni. Tizenkét éve nincs munkahelyem. Nem mindig egyszerű, de szabad vagyok. Mivel dokumentumfilm készítésére nem mindig adódik anyagi forrás, ezért meg nem valósult forgatókönyveimből hangjátékot vagy színházi előadást is készítettünk már. A könyv és az irodalom pedig egyfajta búvópatak az életemben.

– Virágkorukat élik a tematikus szakácskönyvek: a Downton Abbey televíziós műsor teasüteményeitől kezdve Diana Gabaldon Outlander könyvsorozatának skót ételeiig számos irodalmi vagy filmes ihletésű fogást megkóstolhatunk már a saját konyhánkban.
– Annyira nem látok rá a szakácskönyvpiacra, de szerintem mindenki arra vágyik, amikor a kezébe vesz egy könyvet, hogy azzal kapjon egy komplex világot. Tehát, hogy többet kapjon, mint csupán valakinek a kedvenc ömlesztett receptjeit. Ez a könyv, a Krimik és krémek: Agatha Christie és Escoffier mester randevúja Gourmandiában, felkérésre született. Korábban fordítottam franciából irodalmi szakácskönyvet, a nagy francia regényíró, Alexandre Dumas Konyhaszótár című kötetének első magyar verzióját. Az ilyen típusú könyvekben van irodalmi igényű olvasnivaló, pici életfilozófia, történetek ételekről és szakácsokról, ezért számos kaput ki tudnak nyitni az olvasó képzeletében. Szerintem az irodalmi szakácskönyv mindenféleképpen inspiratívabb műfaj, mint egy sima receptgyűjtemény.

– Az Irodalmi popikonok interjúkötetet – ami egyébként nagy kedvencem –, úgy tudom, nyolc éven át írtad. A Krémek és krimik gondolata mikor született meg? 
– Körülbelül négy-öt évvel ezelőtt. A Helikon Kiadó akkori igazgatója, Szász Zsolt kért fel, hogy állítsak össze egy Agatha Christie-szakácskönyvet. Szerettem volna, hogy a kötet az életműből táplálkozzon, hogy egy rendhagyó irodalmi szakácskönyv legyen, olvasmányos gasztroesszékkel, izgalmas regényrészletekkel, és exkluzív receptekkel. Agatha Christie-ről kevesen tudják, hogy anyanyelvi szinten beszélt franciául, mert többször élt is Franciaországban. Cserna-Szabó Andrással, a kötet kreatív szerkesztőjével közösen arra jutottunk, ebből a fúzióból kellene alkotni valamit. Ő javasolta, hogy Auguste Escoffier-vel, a francia szakácskirállyal kapcsoljuk össze a krimikirálynőt. Hál’ Istennek az ötlet a Helikon Kiadó mostani igazgatójának, M. Nagy Miklósnak is tetszett.

– Kevésbé ismert tény és, mint mesélted, a kutatómunkád során téged is meglepett, hogy Agatha Christie ilyen szorosan kötődik a francia földhöz.
– Igen, ez számomra valódi aha-élmény volt, hogy Agatha Christie eredetiben olvasta azokat a szerzőket, akiket én is szeretek. Ezek az információk nagy összekacsintások voltak közöttünk, mert én is frankomán vagyok. Meg is született az érzelmi kapocs, amely számomra nélkülözhetetlen egy több éves munkánál. Egyébként Agatha Christie először kislánykorában költözött családjával Dél-Franciaországba.

Édesapja egészsége megrendült, pénzügyi krach is fenyegette őket, ezért utaztak Franciaországba és egészen hosszan ott is éltek.

Agathát a helyi nevelőnője tanította meg franciául. Azután bakfisként Párizsba küldte őt az édesanyja tanulni, és ő nagyon jól érezte magát a fények városában. Az iskolai oktatás mellett sokat olvasott, sétált, beleszeretett a színházba, az operába, átélte a francia vacsoraélményt. Utóbbi nem csak arról szól, hogy kitettek elé megannyi tányért, villát, kést, poharat és finom ételeket nemes italok társaságában. Egy jó vacsorához intellektuális társalgás is dukál. Egy jó vacsoraélménytől újjászülethetünk, mert inspirál, ugyanakkor egy rossz vacsora rossz beszélgetéssel fűszerezve akár „meg is ölhet” minket. Utólag, az életművét ismerve, igazán izgalmas, mennyi változást indíthatott el benne a francia korszaka.

– Egy ilyen vacsoraalkalmon találkozhatott egymással Agatha Christie és a könyv másik főszereplője, Auguste Escoffier legendás francia mesterszakács is?
– Erről nincs adatunk. Escoffier világhírű volt, mert megújította a francia konyhát és elképesztően izgalmas ételeket kreált. Akkoriban a magyar lapok is cikkeztek róla. César Ritz volt az üzlettársa, akivel nemcsak a londoni Savoy és Carlton hoteleket üzemeltették közösen, hanem 1898-tól a legendás párizsi Ritz szállót is. Luxushoteleket irányítottak, hihetetlenül humánus módon, erőlködésmentes francia eleganciával. Nem lehet véletlen, hogy Miss Marple barátnője Londonban, a Carltonban vagy a Savoyban étkezik, Poirot pedig a párizsi Ritzben. Mindegyiknek Escoffier volt a séfje.

Auguste Escoffier (1846–1935), francia szakács, 1900 körül (Fotó: Roger Viollet/ Getty Images)

– A könyvben azt írod, ők ketten az igazi Miss Marple és a valódi Hercule Poirot. Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy ismerték egymást. Vajon milyen kiemelkedő tulajdonságokban osztoztak?
– Agatha Christie napjainkban is sikeres krimiszerző. Állítólag a Biblia és a Shakespeare-életmű után az ő könyvei fogynak a legnagyobb példányszámban. Emögött micsoda munka volt! Óriási kitartás és csökönyösség kellett ahhoz, hogy megalkossa a karaktereit, kitartson mellettük és fölépítse a birodalmát. Birodalmat épített Escoffier is, csak más területen, hogy aztán a királyok szakácsa, a szakácsok királya lehessen. Uralkodóknak főzött, kötetei ma is a szakácsok bibliáinak számítanak, receptjeit ma is készítik – gondoljunk csak az ikonikus pêche Melbára. Közben egyikőjük sem lett elitista és sznob.

Mindkettőjüknek megvolt a briliáns elméje, a fondorlatos kreativitása, a fantáziája és a bátor emberismerete ahhoz, hogy szakmai tudását tökélyre fejlessze.

Így lettek ők az én ikertornyaim.

– Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy már önmagában is mennyire gusztusos ez a kötet a csillogó borítóval és az igényes illusztrációkkal. De mi van belül? Mivel találkozik az olvasó, amikor kinyitja ezt a rendhagyó szakácskönyvet?
– Mind az öt fejezet egy-egy téma mentén épül fel: reggeli, ebéd, vacsora, ötórai tea, italok. A bevezetés, a Krimikirálynő esete a Szakácskirállyal című írás elmagyarázza, miért is ők ketten ennek a könyvnek a legendás párosa. Minden fejezet kínál olvasni-, izgulni-, enni- és innivalót. Egyszerre olvasunk, eszünk, iszunk és gyilkolunk. Ráadásul Escoffier receptjei most először olvashatóak magyarul.

– A Halál a Níluson című krimiből megtudjuk, hogy a gyomorbajos ember nem tud gyilkolni. Hogyan jelennek még meg Christie írásaiban az ínycsiklandó fogások azon túl, hogy elég gyakran méreg is kerül a hozzávalók közé?
– Agatha Christie képes arra, hogy az adott kort, a társadalmi viszonyokat, a politikát, a szereplők helyzetét a gasztronómián keresztül láttassa. A karaktereit például nagyon sokszor az ételeken keresztül rajzolja meg. Hiszen az idézetből máris kiderül, hogy egy gyomorbajos embernek nem biztos, hogy van elég életereje ahhoz, hogy valakit ledöfjön egy tőrrel, miközben ott a másik oldal, hogy egy elegáns dél-franciaországi kastélyban, a legfinomabb díszletek, emberek és ételek között is történhet gyilkosság. A kevés spenótot evő lányok arca halovány, nincs bennük életerő, hogy megvédjék magukat – mondja Christie. És mennyire igaza van, nem?

– Volt olyan recept, amit te magad is elkészítettél a kutatómunkád során? 
– Természetesen. A könyvbe került receptek többsége, amellett, hogy tükrözi Escoffier filozófiáját és zsenialitását, könnyen elkészíthető, ha az ember szokott főzni. Persze, azért akadnak nehezebb receptek is, melyek akár egy karácsonyi vagy egy születésnapi asztal díszfogásai lehetnek, kihívást jelenthetnek a háziasszonynak vagy háziúrnak, ami szuper motiváció. Az ételek segítségével pedig egy pillanat alatt Párizsba vagy a Côte d’Azurre repíthetjük a vendégeinket.

Én például nagyon szeretem a tojásételeket, ezek egyébként a francia konyhában igen népszerűek, nem csak Auguste Escoffier vagy Agatha Christie, de az említett Alexandre Dumas is rajongott értük.

Isteni a tojás Mornay módon, a tojáspacal, a Provence-i tojás, a firenzei tojás, a sárgabarackos omlett. A Charlotte-torták és az angol almás pite is nagy kedvenc. Nagyon szeretem a zöldségeket: a Carmen, a Jockey-klub, az amerikai vagy a Waldorf saláta mindegyike rafinált, de egyszerű recept. Abba is hagyom, mert már korog a gyomrom!

Agatha Christie (1890–1976) és Ngaio Marsh (1895–1982) új-zélandi születésű író egy rendezvényen 1960. június 18-án (Fotó: Evening Standard/Hulton Archive/Getty Images)

– Azt olvastam, Agatha Christie is édesszájú volt. Kedvenc étele a Devonshire cream volt, ami egy különleges, sűrű, gazdag, tejszínes desszert, és leginkább Dél-Anglia vidékén készítik.
– Agatha igazi gourmande, azaz ínyenc volt. De, ami nélkül nem tudott volna élni, az az alma, mert konkrétan almafüggő hírében állt. Amikor fiatalasszony volt, szakács- és háztartás-tanfolyamra járt, elkezdte felépíteni a receptrepertoárját. Idővel egyre több ételt készített, és vendégeket is szívesen hívott magukhoz vacsorára. Mivel második férje régész volt, sokat dolgoztak ásatásokon a Közel-Keleten, itt is kíváncsian kóstolta meg az egzotikus fogásokat…

– Így, az interjú végéhez közeledve, kérdeznélek még az Irodalmi popikonok kötetedről is. Ez a korábbi könyved páros interjúkon keresztül vizsgálja híres szerzők és műveik sikerének titkát, miközben szórakoztató módon tárja az olvasók elé, mitől válhat egy irodalmi alkotás időtálló, ikonikus popkulturális jelenséggé. Miért vonzanak ennyire a kulisszatitkok?
– Régész szerettem volna lenni kamaszkoromban, mert szeretek a dolgok mélyére ásni, kutatni. Egyrészt érdekelt, hogy mi az irodalmi siker titka. Milyen könyveket szeretnek az emberek évszázadokon át – és miért? Kik azok az írók, akik a korukban sikeresek, és azután elsüllyednek? Hogy fordulhat elő az, hogy van, akinek csak egy könyvét olvassa az utókor, a többit már nem? Milyen író kerülhet be a kánonba? Érdekli-e az olvasókat a kánon, vagy ők az atipikus és öntörvényű szerzőket szeretik? (Mint például én.) Bram Stoker Drakulája volt az első könyv és történet, aminek utánajártam.

Shakespeare, ha a német romantikusok nem fedezik fel újra, lehet, hogy ma ismeretlen lenne az olvasók számára.

Tolsztoj Anna Kareninája először újságban jelent meg, folytatásokban, csak ezután lett belőle könyv, és került fel az irodalomtörténet polcára. Agatha Christie évekig próbálkozott, mire kiadták az első könyvét, ráadásul azt is Amerikában, nem is a szülőhazájában. A temérdek különböző történetből érezni a siker sokarcúságát. Ezért volt ez a mozgatórugóm.

Kiemelt kép: Szederkényi Olga – Fotó: a szerző sajátja

Rendeld meg kedvezményesen a Nők Lapja A 100 legjobb könyv bookazine-t, hogy megtudd, melyek voltak az elmúlt egy év legjobb regényei, gyerek- és ifjúsági könyvei!