Előfordul, hogy magyarázkodnod kell az Asszonypajtás név miatt?
Most már kevésbé, de amikor kitaláltam, hogy ez legyen a gasztroblogom neve, gyakran előfordult. A pajtáskodást akartam kiemelni, és visszafoglalni ezt a szót, mert lehet, hogy van benne áthallás, de közben cuki.
Ha beírom a keresőbe, hogy asszonypajtás, akkor egyértelműen téged dob fel: a blogodat, a szakácskönyveidet, az Instagram-oldaladat.
Jaj, de jó! Két éve az első találatok mind pornográf tartalmak voltak. Nagyon örülök, mert mostanra annyira hozzám nőtt, hogy szeretném továbbvinni, másra is kiterjeszteni.
Közel a negyvenhez kezdted az Asszonypajtást, miért vártál ilyen sokáig?
Az imposztorszindrómám egyik lába az, hogy egyáltalán nem nőttem bele semmilyen gasztrokultúrába, a nulla alól indultam. Gyerekkoromban nem az volt napirenden, hogy finomat kell enni, inkább az, hogy legyen mit.
Most sem vagyok sznob, felismerem és szeretem azt, ami jó, de ha elém raknak egy rendes párizsis szendvicset, én azt kiváló kedvvel el fogom fogyasztani. A főzést is későn kezdtem, középiskola után a lakótársaimmal együtt kísérleteztünk, a májkrémes rántotta színvonalára gondolj, teljes katasztrófa. Aztán amikor a férjemmel összeköltöztünk, jobb lett a helyzet.
Hány éves voltál akkor?
Huszonegy. És huszonöt, amikor a lányunk, Szofi született. Akkor már adta magát, hogy rendes ételeket készítsek, és kiderült, hogy én ezt nagyon-nagyon szívesen csinálom. Pont tegnap volt nálunk Szofi, együtt készítettünk a maradék paprikás krumpliból samosát, és arra gondoltam, milyen jó nekem!
Sok embernek annyi kapcsolata van az étellel, hogy megrendeli és megeszi, ehhez képest nekem itt a főzés: annyira szórakoztató az egész! Az Asszonypajtás a Covid alatt született, csak kitettem az Instára, hogy ezt sütöttem, azt főztem, semmi komolyabb tervem nem volt vele. Ezért is lep meg, és persze örömmel tölt el, hogy ez mégis ad az embereknek.
Balázs Barbi eddig megjelent könyvei (Jaffa Kiadó)
Azoknak, akik mindennap főznek, sokat segít a te földhözragadt hozzáállásod; hogy nem ördögtől valók a hagyományos alapanyagok, de bátran lehet kísérletezni. Én például tőled tanultam a kolbászos tarhonyát, de azt is, hogy a salátaöntetbe nyugodtan tehetek szörpöt.
Nagyon örülök, ha ez így van. És igen, ez a „földhözragadt” jó szó, büszkén vállalom!
Gyakran kezdődnek a receptjeid úgy, hogy „volt két répám, egy fél káposztám, egy kicsike paradicsomszószom”, majd megmutatod, mit csináltál belőle.
Engem szórakoztatnak a kihívások, és fontos számomra a takarékos főzés. Nem arról van szó, hogy nem jut a családunknak betevő falat, kényelmes színvonalon élek, amiért mindennap hálás vagyok. Ezt azért mondom, mert képzeld, volt olyan asszonypajtásom-követőm, aki írt, hogy tudna-e pénzzel segíteni.
Emlékszem, egy kihívás kapcsán napokig 500 forintból hoztál ki egy főétkezést.
Érdekes, hogy míg valakinek ötszáz forint nevetséges összeg, addig másnak simán rögvalóság. Engem a kreativitás motivál elsősorban, illetve az, hogy az ételpazarlás zsigerből idegesít, ezért is bosszantanak az olyan főzőműsorok, ahol betolnak egy fél struccot, csinálnak vele valamit, aztán a nagy részét kidobják.
Az első szakácskönyved alcíme is az volt, hogy 21. századi spúroknak, a másodiknak pedig az, hogy Kolisoknak és aggódó szüleiknek. Mennyire fakad mindez a saját életedből?
Maximálisan. Az első kötet az Asszonypajtás első három-négy éve könyv formában, kiegészítve mindazzal, hogy én egyáltalán miért így főzök, mit hogyan csinálok. A második is a személyes életemhez kapcsolódik, most érettségizett a lányom, és az ő baráti körét figyelve tudom, hogy míg sokan egy melegszendvicsig is nehezen jutnak el, akadnak olyanok is, akik igyekeznek tudatosan enni.
Megmutatom, hogyan lehet ezt elkezdeni, mit lehet tenni nehezített terepen, ahol esetleg csak egy vízforraló meg gofrisütő van, és ócska eszközök. Amikor a lányom felhív, hogy megkérdezzen valamit, magamra ismerek, én a pótanyukámat hívtam, hogy a gulyáslevesnek mitől is van olyan íze.
Nem titkolod, hogy akadtak nehézségek a gyerekkorodban. Tudatos döntés volt, hogy erről nyíltan beszélsz?
Tudom, elmesélve tragikusan hangzik, hogy óvodás koromban elment az anyukám, de mivel kicsi voltam, viszonylag kevés dologra emlékszem az azt megelőző időkből, így nincs olyan erős hiányom. Engem jobban megviselt, hogy utána tényleg vacak helyzetben voltunk, visszaemlékezve nagyon gyakran volt szégyenérzetem.
Egyrészt a szegénység miatt, másrészt sok a fájdalmas élményem az iskolából, hogy anyák napjára például mindenkinek eljött az anyukája, és képesek voltak velem felolvastatni, hogy én mégis mit írtam erre az alkalomra. De összességében szerintem én ezt már megdolgoztam.
Tízéves korodban lett egy pótanyukád, akit mindig nagy szeretettel emlegetsz.
Nagy hatása volt rám minden szempontból, pont a napokban állapítottam meg a lányom kérdésére, hogy nekem bizony ő a példaképem emberileg és főzés tekintetében is, ő elképesztő mestere a takarékosságnak. Gyerekkoromban esetleges volt, hogy van-e pénz, vagy nincs, főleg inkább nem volt. Apukám vállalkozóként dolgozott, emiatt volt az ingadozás, de a pótanyukámnál azt láttam, hogy ő kevés pénzből is tud varázsolni.
Ilyen körülmények között soha nem volt az kérdés, hogy továbbtanulsz?
Nem, mert az már a pótanyukás időszak volt, és az iskolában mindig jól teljesítettem. A pótanyukámnak két lánya van, ők és a bátyám is értelmes, jó fej, igyekvő emberek, és mindannyian stabil, szép családban élünk, nagy büszkeség ez. Én magyar–esztétika szakon végeztem, de közben végig dolgoztam egy kocsmában.
És a diploma megszerzése után is a legkülönbözőbb helyeken próbáltad ki magad.
Egy spanyol ingatlanközvetítő cégnél is volt munkám, aztán pár évet egy nyelviskolában tanfolyamszervezőként dolgoztam, majd a felnőttoktatásban tanítottam, különböző OKJ-vizsgákra készítettem fel a diákokat. Voltam pár évet a közoktatásban, az Artistaképzőben osztályfőnök is. Aztán 2018-ban megláttam egy hirdetést, amiben újságírót kerestek, jelentkeztem, felvettek, végül több helyen is dolgoztam, mielőtt 2022-ben idekerültem a Nők Lapjához.
A váltást tudatos tervezés előzi meg, vagy egyszerűen észreveszed a lehetőségeket?
Pár évenként felmerül bennem, hogy kipróbálhatnék új dolgokat. Most például slágertéma, hogy egy negyvenes-ötvenes nő hogyan tudja erősíteni az izmait, és mivel a sporttáplálkozásról úgy gondolkodom, hogy azt is meg lehet oldani házi koszttal, épp azon morfondírozok, hogy lehetne ezt megmutatni.
Nemrég elkezdtem az erőemelő edzőképzést is, hogy ha majd netán változókorban lévő nőknek akarok étkezés és edzés terén segíteni, akkor meglegyen a papírom.
Hogy találtál rá az erőemelésre? Elájulok, hogy egy-egy versenyen ötvenhét kilósan több mint háromszáz kilót megmozgatsz.
Mindig szerettem az olyan típusú mozgást, ami komolyan igénybe vesz, ezért is csináltam a rúdsportot, egyszer ott is elcsíptem egy bajnoki címet. Az erőemelés 2023-ban jött, covidosan feküdtem otthon a kanapén, pörgettem a telefonomat, és felugrott egy közeli edzőterem hirdetése. Elmentünk egy barátnőmmel, és azóta is imádom.
Kérdés, hogy a munka, a család, a háztartás és a sport mellett hogy marad időd a jótékony kezdeményezésekre.
Ez valahogy része a karakteremnek. Amikor Bagra kerestek önkéntes tanárokat olyan felnőttekhez, akik meg akarták szerezni a nyolc általánost, azonnal jelentkeztem, és nagyon élveztem, hogy nemcsak tanítani kell őket, hanem motiválni, tutujgatni is.
Aztán a Heti Betevő Egyesületnél, még tanárkoromban voltam a diákjaimmal ételosztáson. Később megkértek, hogy korrepetáljam egy nehéz sorsú család gyerekeit.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!