- A budapesti Sas-hegy közel 30 hektáros természetvédelmi területén ritka növények és fokozottan védett állatok élnek.
- A hegyen egykor egy 214 centiméteres kaszpi haragossiklót is megfigyeltek, a környék rókái pedig olykor a lakók cipőit is elviszik.
- A Sas-liget megmaradásáért helyiek küzdöttek évtizedeken át, megakadályozva, hogy a zöldterület egy részét beépítsék.
Egyik reggel álmosan bambulok kifelé a konyhaablakon, és vagy ötven méterre, a szomszéd telken egy fekete tornacipőt látok. Megáll a kávéscsészében az addig kavargó kanál. Nahát, gondolom, ez éppen úgy néz ki, mint az én cipőm! Nem kell sok hozzá, hogy rájöjjek: az ott pontosan az én cipőm. Nem régóta lakunk a Sas-hegy közelében, és voltam olyan lúzer, hogy kint hagyjam az ajtó előtt a lábbelimet.
Amit aztán az itt élő rókacsalád egyik tagja zsákmányul ejtett – és jól meg is csócsált. Így élünk itt egymás mellett: az ember és a természet. Előbb-utóbb mindenki alkalmazkodik a másikhoz. (Azóta eltűnt még a feleségem gumipapucsa, de tanultunk a dupla hibából: nem tartunk semmit az ajtó előtt.)
Természetvédelmi területen járunk
A Sas-hegy fehér kövei között első pillantásra alig történik valami. Néhány fűcsomó, száraz szár, apró virág. Pedig a budai házak közé szorult természetvédelmi terület régi korok élővilágát őrzi. Itt ha rossz helyre lépünk, az is nyomot hagyhat, és még a lilán virágzó orgona is veszélyes betolakodónak számít. A látogatóközpontban hamar tisztázzuk az első félreértést.
Kapcsolódó: 5 meseszép budapesti kert, ahol ősszel kiszakadhatunk a városi forgatagból
– Ez nem park, hanem természetvédelmi terület – mondja Ruzsa Ágnes, a Sas-hegyi Látogatóközpont vezetője. – A kerítésen belül nem a kényelmünkhöz igazítják a növényzetet, hanem azt próbáljuk megőrizni, ami jóval azelőtt is itt élt, hogy az utcák és a házak harapófogóba fogták volna.
A nagyjából harminchektáros, 1958 óta védett területet ma minden oldalról körülveszi a város. A központ kiállításának megfogalmazása ezért pontos: menedék a betontengerben. És hogy miért maradt meg nagyjából háborítatlannak?
Valószínűleg fontos eleme ennek, hogy közel van a hatalmas Petőfi-laktanya – a hegy lábánál terpeszkedik, a Budaörsi úton –, és a hegy stratégiai jellege is számított: innen jól tűz alá lehetett venni a támadó csapatokat. Ma is látszanak a bunkerek maradványai. Az egyiket éppen azért nem bontották el, mert egy darabig ott „lakott” Józsi, a kaszpi haragossikló.
A hegy – amely méretei miatt egyébként csak dombnak számít – dolomitból épül fel, ezen a kőzeten pedig lassan képződik talaj. A vékony földréteg kevés vizet tart meg, a csapadék gyorsan távozik, az aprózódó kövek éles peremekkel törnek. Ha letérünk az ösvényről, a lábunk alatt elmozduló törmelék a növények gyökereit is megsértheti. Ruzsa Ágnes szerint rendszeres taposással akár egyetlen év alatt új csapást vághatunk a gyepbe.

A Sas-hegyen szívesen látott vendégek a beporzók – Ruzsa Ágnes a rovarhotelt mutatja meg
Nyúlfarkfű és gurgolya a Sas-hegyen
A hegyen tanösvény visz körbe. Alig nyolcszáz méter, de így is majd’ egy órán át tart végigbandukolni rajta. Hamar a déli lejtőn járunk: ez forró, száraz, mediterrán jellegű, az északi oldal viszont hűvösebb, hegyvidékies. Így maradhattak fenn ugyanazon a hegyen melegkedvelő és hűvösebb környezetet igénylő növények.
A budai nyúlfarkfű, a magyar gurgolya vagy az István király szegfű neve aligha mond sokat – mégis értékes növények. A magyar gurgolya virágzás nélkül például könnyen elkerüli a figyelmet. Ágnes egy kaporcsomóhoz hasonlítja a leveleit: nem sejtenénk róla, hogy ritka, védett növényt látunk.
A nyári szárazságot jól viselte, miközben körülötte sok minden elszáradt. A hegy szárazságtűrő lakóit is próbára teszi a hosszan tartó hőség és a vízhiány. Most egy kevés eső és a hűvösebb idő újra előcsalogatott néhány virágot. Ágnes menet közben harangvirágot, naprózsát vesz észre.
– Ez szombaton még nem volt itt – mondja az utóbbiról. Ami a városi szemnek pusztaságnak tűnik, az a fényigényes növényeknek éppenhogy az alapszükségletük. Az állatvilág jelentős része szinte láthatatlan. A gyepben pókok és rovarok sokasága él, őket követik a táplálékláncban a hüllők. A kutatók talajcsapdákkal is vizsgálják az apró lakókat; a terület egyetemistáknak, szakdolgozóknak is munkát ad.

A haragossikló szobra kicsit színhibás, de legalább kedves
Beszélgetésünk idején éppen a hangyákat méri fel egy hallgató. A fokozottan védett pannongyík apró, fényes testű állat. Mellette szinte hihetetlennek hat a másik nevezetes hüllő, a kaszpi haragossikló mérete. A hegy már említett, egykori, Józsinak becézett példányát a munkatársak meg is mérték: két méter tizennégy centiméter hosszú volt.
Na és mi van a rókákkal? A médiában elterjedt, hogy a hegyen és környékén száz rókacsalád él. Ágnes azonban egészen más számot említ:
– Egy rókacsaládunk van – mondja. – Ennyit tud eltartani a terület.
A hegytetőről gyönyörű budapesti körpanoráma tárul fel. És az is megkapó ellentét, ahogy a medve alakú szikla mellett elnézve, alant mormog a BAH-csomópont megállás nélküli autófolyama.
Kannára fel!
Fitt férfi közelít két zöld öntözőkannával a kezében. A vizet egy, a sétaösvény mellett álló fehér víztároló kockából nyerte. Megöntözi a frissen ültetett molyhos tölgyeket. A hegy déli oldalában járunk, a Dayka Gábor utcában. Ott, ahol az autóktól elzárt területté válik. Ez a Sas-liget.

Tihanyi Ervin – sok más önkéntessel egyetemben – lelkesen öntözi a Sas-liget facsemetéit
– A Sas-hegy déli oldalán megmaradt zöldterület mögött több évtizednyi civil munka áll – mondja Tihanyi Ervin, miután letette a kannákat, és letelepedünk egy szép ginkófa alá. Beadványok, szakvélemények, aláírásgyűjtések és személyes beszélgetések kellettek ahhoz, hogy ne házak épüljenek ide.
Tihanyi úr a Sas-hegy Védő Egyesület elnökhelyettese. Erdőmérnök, dolgozott az eredeti szakmájában, később térképészettel, majd elektronikai hulladékokkal foglalkozott. Negyven éve költözött a környékre, itt nevelték a gyerekeiket. Az egykori szőlők helyét valaha gyümölcsösök foglalták el – Sasad a szőlőjéről, aztán a barackjáról volt ismert.
Kapcsolódó: Tulipán, csírázó borsó és a lakótelep – Kert a magasházak tövében
Amikor ideérkezett,