Hadházi Renáta Aranka – második keresztnevét nagymamája után kapta – nem mindennapi magyarórákat mutat a közösségi médiában: készülhet Instagram-profil Ady Endrének, lehet irodalmi bíróságot rendezni vagy mai dalszövegeken keresztül költői képekről beszélgetni. Diákjai biztatták, hogy mindezt másoknak is megmutassa.
És hogy működnek-e újszerű módszerei? Elég, ha annyit mondunk, hogy volt hegesztőtanulója, aki második helyezést ért el egy országos szavalóversenyen – Reni tanárnő keze között ez teljesen természetes. Munkáját 2025-ben Aranypánt-díjjal is elismerték, amelyet a Roma Sajtóközpont olyan hétköznapi roma példaképeknek ítél oda, akik teljesítményükkel másokat is inspirálnak.
– Szegregált utcában nőttem fel, de nagyon szép gyerekkorom volt. Anyukám már óvodáskoromban könyveket vett nekem, neki köszönhetem, hogy ilyen korán megszerettem az irodalmat – meséli. Édesanyja mellett a tanárai is mély nyomot hagytak benne, akik korán felismerték képességeit, biztatták, és egy-egy kudarc után sem hagyták, hogy elveszítse lelkesedését.
Reni tanárnő: a TikTokon is lehet tanítani
A technikum után Reni most egy általános iskolában tanít, emellett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen leendő tanítókat oktat, és ugyanitt doktorandusz. A doktori témája az influenszerpedagógia és az élményalapú tanulás kapcsolata, elsősorban a TikTokon megjelenő pedagógiai tartalmakon keresztül.
– Azért kezdtem ezzel foglalkozni, mert a tanulás ma már nem csak az iskola falai között történik. Egyre több pedagógus használja a közösségi médiát tudásmegosztásra, ezért azt vizsgálom, hogy ezek a tartalmak hogyan hatnak a tanulásra, és hogyan ítélik meg magukat a pedagógiai tartalomkészítőket. Mentorom, támogatóm, konzulensem dr. Gréczi-Zsoldos Enikő.
Reni szerint túl könnyen címkézzük lustának vagy rossz tanulónak azt, aki egyszerűen másban jó – szerinte a pedagógus feladata megtalálni a gyerek erősségeit.
@hadhazirenii Célok a következő tanévre!🥳 #tanév #backtoschool #iskola #ötletek #tanárvagyok ♬ School introduction, advertisement, bright, acoustic guitar, piano(1511199) - KosukeKawaguchi
Ezt akarja átadni a leendő tanítóknak, illetve azt, hogy legyenek rugalmasak, mert ami az egyik osztályban működik, a másikban nem biztos, hogy fog.