Eszter az egyik első magyar blogger, aki a fast fashion globális hatásaival foglalkozott. Mondhatnánk, hogy minden A valódi ár című dokumentumfilmmel kezdődött, de ez nem teljesen igaz. Azelőtt újságíróként dolgozott, és sokszor vállalt olyan feladatot, amely kimondottan az öltözködésről szólt.
Annyira érdekelte a téma, hogy elment egy stylistképzésre, de közben újságíróként is végigjárta a szakmai ranglétrát, és amikor az említett filmet megnézte, már egy kisebb női szerkesztőséget vezetett. A dokumentumfilm azonban megváltoztatta a gondolkodását.
– Úgy emlékszem, miután megnéztem, napokig az járt a fejemben, hogyan fogok ezek után öltözködésről írni és beszélni, és mit fogok csinálni a saját ruhatárammal – idézi fel a fordulópontot. – Korábban is érdekelt a fenntarthatóság a divatban, de kicsit tudatlanul éltem a világomat.
Sokat írtam az öltözködésről, a divatról, szerettem a feltörekvő magyar tervezőket, de az a megrendítő valóság, amit a film feketén-fehéren megmutatott, nem állt össze bennem azelőtt.
A valódi árban olyan munkások mutatkoznak be, akik a fast fashion márkák ruhagyáraiban dolgoznak. Különösen emlékezetes maradt Eszter számára egy fiatal bangladesi anyuka, aki távol él a gyerekétől, hogy pénzt kereshessen, és elmondja a filmben, hogyan bánnak velük.
Az is kiderül, hogy ezek a munkások mérgező anyagokkal dolgoznak, amelyek megbetegíthetik, de akár meg is ölhetik őket. De megmaradtak benne a környezetszennyezésről, a hulladékokról, valamint a rengeteg olyan ruháról készült képsorok is, amelyeket fel sem használnak.
Ez is érdekelhet: Vintagemennyország – Tinik, bőrdzsekik és második életek
– Ez volt az a pont, amikor elkezdtem hangsúlyosabban a stylinggal foglalkozni – meséli –, mert úgy gondoltam, ha az emberek tudják, mi áll jól nekik, onnantól tudatosabban fognak vásárolni. Ez volt a kiindulási pont. Belemerültem a színtanácsadásba, és úgy hagytam el hét éve a médiát, hogy már nyitva volt az ajtó egy másik világba, ahol szintén emberekkel foglalkozom.
Az elmúlt években nekem is voltak olyan elakadásaim, amelyek az öltözködésemre is hatottak, ezért folyamatosan képeztem magam: tanultam többek között testalkatelemzést többféle szemlélettel, stíluselemzést, és life coach lettem.
A ruha csak a tünet
Amikor azt kérdezem Esztertől, ő mit lát, hogyan öltözködnek ma az emberek, elsőre talán megdöbbentő választ ad: nem figyeli ezt. Pontosabban nem ezt figyeli.
– Engem mindig is jobban érdekeltek az emberi történetek, nem hiszem, hogy bármit is kéne gondolnom mások öltözködéséről. Nem ez mesél róluk, hanem a mintázatok – vallja. – Sok olyan ügyfelem van, aki szenved attól, ahogyan öltözködik, és szeretné ezt megoldani.
A ruha vagy az öltözködés csak egyfajta tünet, ami tükrözi, valaki épp hogy van.
A legnagyobb elakadást általában a változás okozza. Lehet, hogy ez csak egy új munkahelyet jelent, de azt is, hogy valakinek annyira megváltozik a teste, hogy azt nem tudja lekövetni a ruháival.
Sok kliensemről derül ki, hogy miközben velem dolgozik, benne van valamilyen terápiás folyamatban is, és ez a két dolog nagyon jól meg tudja támogatni egymást. Nálam az önazonos öltözködés kerül fókuszba, ami nemcsak arról szól, mi áll valakinek a legjobban, inkább arról, miben érzi magát a legjobban. Hiszen ez a kettő nem feltétlenül fedi egymást.
Eszter soha nem szeretett volna megmondóember lenni, azt meséli, a fenntarthatósággal kapcsolatban is mindig inkább kérdései voltak, nem kijelentései, és közös gondolkodásra hívta azt a közösséget, amely vele tartott. Állítása szerint sosem tudott igazán „zöld” lenni, és hogy magával sokkal szigorúbb a fenntarthatóság tekintetében, mint a klienseivel.
Ez is érdekelhet: Több életenergiára van szükséged? Ilyen színeket viselj!
– A kommunikációmban egyébként mostanra kicsit háttérbe is szorult a fenntarthatóság praktikus oldala, de a klienseimmel való közös munkában továbbra is alapvető. Senkinek sem mondom, hogy tilos tömeggyártásban készült termékeket vásárolni, ha valaki így találja meg azt a darabot, amit aztán sokáig tud hordani.
Nagyon szeretek másokkal közösen gondolkodni erről a témáról, megismerni a történeteiket, úgyhogy mégsem tűnt el belőlem teljesen az újságíró énem. És nagyon érdekel az öltözködés pszichológiája is. Erről még sok mindent nem tudok, és nagyon izgalmas területnek tartom.
Ma már egyre jobban benne van a köztudatban számos fontos, a fenntartható divathoz kapcsolódó fogalom, de nagy kérdés, hogy lesz-e igazi változás.
– Lehet, hogy naiv vagyok – mondja Eszter –, de azt gondolom, hogy aki elkezd ezzel egy kicsit is foglalkozni, abban biztosan megszületik egyfajta tudatosság. Nem tolnám ennek a felelősségét a következő generációkra, de azt érzékelem, hogy a fiatalok, a huszonévesek már másképp gondolkodnak, és Magyarországon, de talán egész Európában nagyon megy többek között a second hand. Remélem, hogy az upcycling (amikor egy hulladékká vált anyagból magasabb értékű terméket készítenek – a szerk.) is legalább ennyire menő, itthon ezt látom.
A second hand sem mindig tudatos
Eszter saját bevallása szerint kicsit mélypontra került, amikor belépett a negyedik X-be, és ez az öltözködésén is tükröződött.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!