Nem feltétlenül köztudott, de Honoré de Balzac a pályája elején valóságos divatfelelősként is működött. Húszas éveiben, nagyjából 1820–23 között rendszeresen írt divatlapokba, többek között a Journal des dames et des modes-ba. Ekkor még a nagy regényei előtt állt, és ezekben a cikkekben rendszerint a ruházkodás társadalmi jelentőségét elemezte.
Ezekben az években alapozta meg azt a részletgazdag divatérzékenységet, ami később tetten érhető az Emberi színjáték karaktereiben. A viselet nála szinte mindig antropológiai pontosságú társadalmi útmutató. Balzac képes volt úgy írni egy kalapot díszítő tollról, egy mellény anyagáról vagy egy cipő kopottságáról, hogy az olvasó rögtön be tudja sorolni a karakter társadalmi hovatartozását.
De nem kell egy szerzőnek divatújságírói múlttal rendelkeznie ahhoz, hogy úgy tudjon írni ruhákról és öltözködésről, hogy azzal korrajzot vagy lelkiállapotot fessen.
Balzac divatújságíróként kezdte karrierjét egy korabeli lapnál
Korrajz a ruhákban
A ruhák az irodalmi művekben nem egyszerűen kellékek. Mesélhetnek az adott korszak társadalmi viszonyairól, osztályok közötti különbségekről, divatirányzatokról és hagyományokról, szokásokról. Egy fűző, egy selyemruha vagy épp egy viseltes kabát sokat elmond egy szereplő társadalmi helyzetéről, a nők és férfiak közötti szövevényes szálakról, és persze a szerző látásmódjáról is.
Tolsztoj Anna Kareninájában, főképp a nagy báljelenetekben és a szalonokról szóló részekben, aprólékos leírásokat kapunk a kor orosz arisztokráciájának öltözködéséről: anyagokról, szabásokról és színekről. A már említett regényciklusban Balzac részletesen ábrázolja a párizsi polgárság és arisztokrácia divatját, és különös gondot fordít arra, hogy a karakter jellemére szabja a ruházatát is.
Kapcsolódó: Visszatértek ’80-as évek: így hódít a Glamoratti 2026-ban
Zola Nanájára valószínűleg úgy emlékszünk középiskolai tanulmányainkból, mint a naturalista leírások ékes példájára, azonban ezekben a leírásokban is nagy szerepet kapnak a díszletek, a színpad és a ruhák. Szinte szimbolikus erejük is van, gondoljunk csak Nana kosztümjeire, amelyek a női test tárgyiasítását, a férfiak vágyait és a társadalom álszentségét jelenítik meg.
Szindbád világában fontos szerep jut az érzékeknek és a stílusnak
Mindez a magyar irodalomban is tetten érhető. Jókai nagy klasszikusai, többek között Az arany ember vagy az Egy magyar nábob sem szűkölködik ruházatra vonatkozó leírásokban. Az öltözék Jókainál is sokszor a társadalmi hovatartozás jelölője és a karakterfestés fontos eszköze. Krúdy Gyula Szindbád-történeteiben pedig megismerhetjük a századforduló fővárosának bohém világát. A kabátok, kalapok, kesztyűk sokat elárulnak a kor életstílusáról.
A lélek viharai
Az irodalomban azonban a ruházat nemcsak a korszakról mesél, hanem a szereplők lelkiállapotáról is. Egy gyűrött gallér, egy hanyagul átvetett sál vagy egy nagy műgonddal kiválasztott kalap néha többet árul el a karakterről, mint egy szépen megfogalmazott jellemrajz. Dosztojevszkij hőseiből szinte mindig hiányzik a makulátlan elegancia. Kigombolt ingben, zilált sálban sodródnak az élet viharaiban, és ez nem a hanyagság, hanem a zaklatott lelkiállapot nyoma.
A lázadás, a bűntudat, a belső viharok, a vívódás mind tapinthatóvá válik az öltözék rendezetlenségében.
Más stílusban, de hasonlóan árulkodóak Virginia Woolf nőalakjai, akik finomabb, de ugyanúgy látványos eszközökkel engednek bepillantást belső folyamataikba. Mrs. Dalloway számára a ruhaválasztás sosem elsősorban esztétikai kérdés, sokkal inkább az önazonosság és a társadalmi elvárások közötti ingadozás szimbóluma. Öltözéke gyakran azt a kérdést feszegeti, meddig maradhat egy nő önmaga egy olyan világban, ahol a megjelenése legtöbbször előbbre való, mint a gondolatai, szavai.
Kafkánál a viselet szinte teljes mértékben az elnyomatás kifejezésének eszköze. Az egyenruhaszerű, szürke öltözékek a kisember szorongását, jelentéktelenségét, a rendszerbe való beolvadás kényszerét jelzik. A ruha nála nem egyéniséget ad, hanem pont elvesz belőle. Mindenki egyforma, amitől a szereplő nyomasztó lelkiállapota még elevenebben hat az olvasóra.
Főszerepben a ruhadarab
Az sem ritka az irodalomban, hogy a ruhák szinte önálló életre kelnek. Ki ne emlékezne F. Scott Fitzgerald Gatsbyjének rózsaszín öltönyére, amely szinte nem más, mint jól szabott kiáltvány a társadalmi konvenciók ellen. Egyrészt van benne valami hivalkodó, hiszen megmutatja az újgazdag sikerember harsány önbizalmát, ugyanakkor vészjósló is, hiszen teljesen kilóg a régi arisztokrácia visszafogott világából.
Az Elfújta a szél egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Scarlett összes anyagi forrása végéhez ér, de mégis fenn akarja tartani a jólét és elegancia látszatát, ezért leszaggattatja a Tara-ház függönyeit, és azokból varrat magának ruhát. Margaret Mitchell regényében az elkészült darab a túlélés, a dac és a kreativitás jelképe.
Vivien Leigh, azaz Scarlett az Elfújta a szél ikonikus függönyruhájában
Divat és dekadencia az irodalomban is kéz a kézben jár, gondoljunk csak Oscar Wilde Dorian Grayére, akinek érzékeny eleganciája és kifinomult ízlése maga a morális állásfoglalás, az élet művészetté emelésének gesztusa. Itt minden apró részlet a szépség szolgálatában áll, belül azonban egyre nagyobb méreteket ölt a romlás.
Irodalmi inspirációk és múzsák
A nagy divatházak
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!