Milyen a nyaratok? Még van belőle egy kicsi.
Ádám: Fordulatos!
Claudia: Élményekben gazdag!
Ádám: Újdonságokkal teli. Munkával, pontosabban új munkákkal teli. Nagy projekt volt az életünkben a fagyiskocsi, amiről közösen döntöttünk, Clau álmodta meg a külső megjelenését és a felszolgálók öltözékét is. Unikális dolgot akartunk létrehozni, és szerencsére nagyon szeretik az emberek. Nálunk nyár közepén van a nagy családi születésnapi dömping, Clau július 15-én, Panka 16-án, én 17-én születtem.
Erre most kicsit kisebb fókusz került, de ettől függetlenül ugyanolyan örömmel éltük meg, hiszen nekünk most is az a legnagyobb dolog az életünkben, ha a nagyobb gyerekeinkkel is tudunk időt tölteni. Panka idén lett húsz, az én ikerlányaim tizenhat évesek, mindenki megy a saját útján. Marci még kicsi, de neki is hiányoznak a testvérei, úgyhogy nagyon fontosak ezek az ünnepek.
Claudia: Ezért is volt a közös utazásunk az idei nyarunk csúcspontja. Valaki bélyeget gyűjt, mi élményeket. Nálam nincs olyan, hogy év eleje, év közepe, év vége, minden egybefolyik, de az egyértelmű, hogy a nyarat – bár nem szeretem ezt a szót – kimaxolom. Úgy mentem neki, hogy na, majd idén nyáron pihenek.
De aztán rájöttem, hogy nekem ugyanolyan kikapcsolódás odaállni a paradicsompalánták mellé, amiket nevelek, vagy felkarózni a dinnyét, és csak nézni, ahogy növekszik. Ez is ugyanúgy feltölt, mint elutazni és valami újdonságot látni a világból, vagy épp visszatérni valahova, ahol tudjuk, mi vár ránk. Nyár végén el akarom számoltatni magam, hogy mi történt.
Mi alapján dől el, hogy jól sikerült-e a nyár?
Claudia: Már nincsenek úgy elvárásaim egy nyaralással kapcsolatban, mint régebben. Már magát a történést szeretem. Nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát: a gyerekeink, de mi magunk is. Ezért minden tervezésben mi is külön benne vagyunk, persze sokkal kisebb mértékben.
Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám a Nők Lapja címlapján
Ádám: Aztán egyszer majd eljön az idő, amikor újra nagyobb mértékben leszünk benne, mert már nem lesznek ránk kíváncsiak így a gyerekeink…
Logisztikában – kis és nagy gyerekekkel, munkával és új projektekkel – hogy néz ki az életetek ezekben a hónapokban?
Claudia: Mi nyár elején leülünk, és táblázat szerint megszervezzük a nyarat. Napról napra tudjuk, mi fog történni.
Ádám: És ez nemcsak a nyárra igaz, hanem az év egészére. Én Érdre járok dolgozni, ez távolság, Claudiának ott a tévé, a színház… Ezeket tényleg előre meg kell szervezni.
Claudia: És egyébként nagyon könnyed és rugalmas emberek vagyunk, de közben fontos a fókuszáltság. Szeretünk előre látni, de képesek vagyunk változtatni is. Ádám szabadabban kezeli ezt, ő például nem veszi a szívére, ha a gyereknek nincs egyfolytában programja.
Ádám: Mert mi történik a legrosszabb esetben, ha nem tudjuk Marcit hova tenni? Bejön velem a cukrászdába dolgozni… vagy nem dolgozni… és ez neki jó.
Claudia: Imád dolgozni!
Ádám: Bejön velem, és már megy is az üzletbe, a műhelybe vagy az irodába. Pont most dolgozott végig három napot.
Claudia: És ez is a célunk az összes gyerekünkkel, hogy önállóságra neveljük őket. Persze, mindnyájuktól halljuk néha, hogy „unatkozom, mit csináljak?”, de ez korosztályos dolog is, amit tudni kell a helyén kezelni.
Amikor úti célt választotok, milyen szempontok alapján döntötök?
Ádám: Vagy baráti ajánlás alapján, vagy egy régi álmot valósítunk meg. Ilyen volt tavasszal a hajózás, vagy az elmúlt évben az izlandi túra, ami kalandozós, kirándulós, aktív pihenés volt egy elképesztően különleges vidéken.
Claudia: Sosem voltunk még hajóúton, ez is nagy kaland volt. Nyáron Törökországba tértünk vissza az egész családdal, ahol már voltunk, de most kipróbáltunk egy új dolgot, a raftingot. Mindenki félt, hogy én majd keresztbe teszek ennek a programnak, de itt kapcsol be nálam az a vágy, hogy igenis élményeket kell gyűjteni. Nem tudjuk, mi lesz az a kép, ami megmarad bennünk a gyerekkorunkból.
Miért pont arra emlékszem, hogy a kertben tollasozom, és közben repkednek a denevérek Balatonszepezden, az Árpád út 60. előtt? Én úgy vagyok vele, hogy minden, amit közösen élünk meg, és újdonság, az, remélem, maradandó lesz: összeköt, és mindig jó lesz visszaemlékezni rá. Ádámmal évek óta el akarunk menni Koppenhágába kettesben, de eddig mindig csak akkor tudtunk volna, amikor ott hideg van. Én pedig nagyon nem bírom a hideget. De idén nyáron végre összejött ez is.
Ádám: Igen, a kettesben töltött idő mostanában kevesebb.
Claudia: És furcsa, hogy most lett kevesebb, nem akkor, amikor Marci kisebb volt. Ő nagyon ragaszkodik hozzá, hogy mindenhol ott legyen. Szinte kikéri magának, hogy mi az, hogy valahova nem jön velünk.
Ádám: Szeretnénk neki minél többet megmutatni a világból.
Claudia: Marci nagyon jó útitárs. És azért az nem rossz dolog, ha a gyerek nem menekül a szüleitől, hanem szeret velük lenni. Közben önállóan is feltalálja magát ezeken a helyeken.
A nyárnak kevésbé derűs arca is van: a hőség és az aszály. Ti hogyan éltétek meg?
Ádám: Tény, hogy az aszály összefügg azzal, ahogyan globálisan bánunk a környezetünkkel, de mi elmondhatjuk magunkról, hogy a saját kis környezetünkben próbálunk felelősen élni. Ételmaradékot komposztálunk, odafigyelünk a víz- és energiafelhasználásra, elektromos autóval járunk, napelemünk van.
Claudia: Engem elborzaszt a helyzet, pedig nem vagyok egy Greta Thunberg. De az biztos, hogy az idő előrehaladtával egyre félelmetesebb lesz. Én alapvetően nagyon tisztelem a környezetet és a természetet, és a gyerekeink is. Marci olyan iskolába jár, ahol ez hatványozottan fontos, de Panka és az ikerlányok is sokkal környezettudatosabbak, mint mi. Minket még nem tanítottak meg erre, mert nem voltunk rákényszerülve.
Talán furcsa, hogy ez jut most eszembe,
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!