Más érzés, amikor nem egyedül, hanem a gyerekeiddel szerepelsz? 
Claudia: Egyszerűbb, ha csak én vagyok. De gondoltam rá, hogy elhozom a két kutyát is, velük aztán végképp meg tudnánk mutatni a káoszt! Ami nem is olyan nagy, mert egyébként én szabályrendszer-követő nő vagyok, a nevelésben is tudok poroszos lenni, és magammal szemben is. 

Ezt az életvitelt talán nem is lehetne máshogy vezényelni, nem?
Claudia: Tény, hogy mindent össze kell tartani, de vannak, akik nem feszülnek rá ennyire. Én sajnos nagyon rá tudok görcsölni helyzetekre, igaz, mostanra sokat javultam. Majd kérdezd meg Pankát, aki megörökölte ezt tőlem. Örökölhetett volna mást is, de pont ezt a félelmet vette át tőlem az ismeretlentől, az új helyzetektől. Most kezdte az egyetemet, nehéz neki, fáradt.

Úgy érzi, nem tud semmit. Nekem meg innen könnyű azt mondanom, hogy azért jár oda, mert még nem tudja. Neki ezt most át is kell élnie. Egyébként amikor Panka akkora volt, mint most Marci, vele nehezebben mozdultam. Ő kiszámíthatatlanabb volt, Marcival viszont bárhova el tudok menni, ő jól kezelhető.

Szerinted ez személyiségfüggő, vagy a körülmények hozták így?
Claudia: Is-is. Lehet hinni abban, hogy az ember a példamutatásával befolyásolni tudja majd a gyereke életét, de a személyiségük már az anyaméhben megvan. Panka ugyanolyan türelmetlen volt a szoptatásnál, mint amennyire most türelmetlen, Marci pedig mindig egy kis Buddha volt. De vele többet is foglalkoztam, több időm volt.

Én akkor voltam a csúcsok csúcsán, amikor Panka megszületett. Akkoriban éjjel háromkor is képes voltam bevállalni dolgokat. Nála nem hagytam elég időt a gyereknevelésre, és ezt érzem is. Szoros a kapcsolatunk, de vannak hiányok benne. 

Tudatos volt, hogy Marcinál máshogy csináltad?
Claudia: Egyértelműen! De itt Ádám is komoly faktor. Imádom nézni azt a szoros kapcsolatot, amiben ők ketten vannak. Nekem ez nem volt meg az apámmal, és Pankának sem, mert hamar elváltunk, ahogy viszont őket nézem, saját ­magam is változom, átírtam a saját történetemet is. 

Könnyen belementek a gyerekeid ebbe a közös címlapba?
Claudia: Én sosem takargattam a gyerekeimet, nem tettem mindenféle emojit a fejük helyére. Lehet mondani, hogy jogilag ez véleményes, én viszont mindig úgy voltam ezzel, hogy ők beleszülettek egy helyzetbe, az ő életük ezzel jár, és nekik ezt tudniuk kell kezelni. Ez előny is, és hátrány is számukra, de akárhogy is, ez az ő életük. Marcit­ nagyon érdekli ez a világ, Panka fura módon sokkal introvertáltabb.

De közben modellkedik, szóval nehéz ebből kikeveredni. És Ádám is – hiába cukrász – szereplő ember. Pankával már voltam kettesben címlapon, és életünk egyik legszebb képsorozata onnan van. Marci és Panka is azonnal benne voltak. 

Liptai Claudia, Panka és Marci

Volt, hogy Panka lázadt ellened?
Claudia: Nem, mert soha nem erőltettem semmit, nem hoztam olyan helyzetbe, ami neki kellemetlen lett volna. És olyan is volt, amikor én mondtam, hogy ezt ne! Tíz-tizenegy éves korában, amikor elkezdődtek ezek a sminkelős YouTube-videók, nem engedtem, hogy saját csatornát indítson. Azt mondtam neki,

„figyelj, kislányom, nem kell nekem mindent elhinned, csak azért, mert az anyukád vagyok, de egyet higgy el: az internet nem felejt.

Nem fogod szeretni tizenhat évesen, hogy az emberek azt mutogatják neked és egymásnak, hogyan tetováltál magadra csillámpónit. Ne csinálj valamit csak azért, mert te Gesztesi Panka vagy.” Ez az „azért híres, mert híres” nekem nem pálya. Én a produktumban hiszek. Akkor rendesen ki volt borulva, de most már tudja, hogy igazam volt. Szülőként lehetőségem van arra, hogy utat mutassak, de valójában egy csomó döntést nekik kell meghozniuk, már ilyen kicsi korban is.

Én egy dolgot adhatok, és ebben nagyon hiszek: önállóságot.

Nincs szörnyűbb, mint amikor életképtelen emberek nevelődnek, akiken a szüleik – vagy puszta szeretetből, vagy önmaguk hiányosságai miatt – folyamatosan lógnak. Nekem van elég életem, és azt remélem, ők is valami jópofa utat találnak maguknak. 

Amikor azt mondod, poroszos vagy, az miben nyilvánul meg?
Claudia: Vannak szabályok. És én mindenről megmondom a véleményem. De Ádám ilyen szempontból sokkal keményebb. Még kockább Marcival kapcsolatban. Úgy vagyok ezzel, hogy ha normális értékrendet mutatsz a gyerekeidnek, ha látják, hogyan élsz, az beléjük ivódik. És ha megfeszülök, akkor is meg fogják csinálni, amit nagyon akarnak.

El fogják szívni azt a cigit, meg fogják nyitni azt az oldalt. Jobb, ha tudom, mert akkor azt is tudom, mivel állok szemben. Fontos, hogy otthon mindent meg lehet kérdezni. Anyaként arra vagyok a legbüszkébb, hogy nálunk nincs titok. Biztos vannak olyan apróságok, amikről nem tudok, de a fontos dolgokról a gyere­keim is azt akarják, képben legyek. 

Abban is következetes vagyok, hogy nálunk tanulni kell, létre kell hozni valami produktumot, nem lehet csak úgy ellébecolni. Pankának vannak barátai, akik kimondottan jó anyagi körülmények között élnek, és a szüleik nem igazán adnak nekik pénzt. Ez a tendencia, nem pedig az, hogy azt vesznek meg maguknak, amit csak akarnak.

Azt a nevelést kapják, hogy keressenek pénzt maguknak is, osszák be a zsebpénzüket, és ne érezzék azt, hogy a fán is terem. Meglátjuk, az én gyerekeim mennyire tudnak majd jól kufárkodni azzal, ami megadatott nekik. Marcival kapcsolatban nyugodtabb vagyok, ő imád dolgozni… Gyere, Marci, meséld el, milyen táborban voltál nyár végén!

Marci: Ottalvós táborban Kisnánán. Mi csináltuk az ételt az állatoknak, volt egy saját malackám is. 

Claudia: És mikor keltél?

Marci: Hajnalban! Kiengedtem a ­libákat, megetettem a kecskéket, a malacokat. És a kecskét meg is fejtük. A tyúkólat meg kimeszeltük.

Anyukád azt mondja, szigorú. Szerinted is az?
Marci: Nem… na jó, néha.

Claudia: De veled kevesebbet kiabálok, mint Pankával, nem?

Marci: Ahogy kamaszodik az ember… majd velem is fogsz annyit. (És ezzel a végszóval távozik is.)

Claudia: Marcinak ez volt az első ottalvós tábora, de nyugodtan hagyom őt ott bárhol. Itt nem is lehetett telefonálgatni, bár a táborvezető volt olyan kedves, hogy minden este felhívott, mi a helyzet. Marci minden alkalommal odaröfögött két szót, aztán rohant is tovább, mert valami dolga volt. Ő nagy túlélő lesz, ebben biztos vagyok. Lehet, hogy azért pont őt kaptam negyvenhárom évesen, mert őt biztonságban érezhetem.

Kapcsolódó: 7 sztár, aki a negyvenes éveiben vált anyává

Ha én nem leszek, ő akkor is meg fogja állni a helyét a világban. Rendszeresen beáll dolgozni a cukrászdába is. Odamegy kilenckor, és háromig nyomja. Nem jön-megy, és közben megeszik ezt-azt, hanem szaggatja a pogácsát, takarít, hozza a regálokat, hat órákat keményen dolgozik. Remélem, nem hordja ki lábon, és így marad.

A saját családodon belül hogyan érzékeled a generációk találkozását?
Claudia: Fura módon azt gondolom, hiába van sokkal több lehetőségük ma a fiataloknak, nehezebb az életük.