A pszichológus egy olyan kliense történetét mesélte el, aki a terápia elején hangsúlyozta: kifejezetten jó a kapcsolata az édesanyjával. A harminc év körüli nőnek, akit most Kingának nevezünk, látszólag nagyon is rendben volt az élete: szépen alakult a karrierje, harmonikus párkapcsolatban élt, egyszóval elégedettnek kellett volna lennie. Valahogy mégis üresnek érezte magát, nem találta a helyét a világban, nem volt elég önbizalma. „A napjaimat küzdelemnek élem meg” – mondta.
Belesimulni a rendszerbe
A beszélgetések során igyekeztek feltárni, milyen okok vezettek odáig, hogy Kingának ennyire kicsi az önbizalma, hogy nehezen kapcsolódik másokhoz, hogy szorong. Kiderült, hogy még harmincévesen is mindenben kikérte az anyukája véleményét. Vágyott arra, hogy megdicsérje, hogy legyen hozzá egy-két jó szava, de ez gyakorlatilag soha nem történt meg.
Azt élte meg, hogy mindig falakba ütközik, de ha néha sikerült kivívnia az édesanyja figyelmét, az rettenetesen boldoggá és büszkévé tette. Felmerült, vajon miért az anyukájától várja ezt a megerősítést, jóváhagyást, elismerést. Kiderült, hogy azért, mert sosem kapta meg tőle.
Egyre több gyerekkori történet bukkant a felszínre, amelyekben azt élte meg, hogy nem számít, ő kicsoda, és milyen szükségletei vannak, ellenben nagyon sok elbizonytalanító és kritikus megjegyzést kapott, továbbá az életvitelére vonatkozó határozott és konkrét elvárásokkal szembesült. A családban az erős személyiségű anyuka vitte a prímet, ő osztotta ki a szerepeket, ő rendelkezett mindenről, Kinga pedig világéletében próbált belesimulni ebbe a rendszerbe, és mindennek megfelelni.
Ez is érdekelhet: Toxikus anya-lánya kapcsolat – 7 jel, hogy akkor boldog, ha te szerencsétlen vagy
Szép lassan kiviláglott, hogy ezek az otthonról hozott szentenciák a párkapcsolatát is beárnyékolják. Kinga teljesen összezavarodott, mert egyszerre kellett teljesítenie azt a parancsot, hogy legyen vonzó, odaadó, „jó” feleség és érdekérvényesítő, emancipált nő.
Az is felsejlett, hogy Kinga neveltetését olyan erkölcsi mércék határozták meg, amelyek a szexualitást és a testi örömöket tiltották vagy tabusították. Tegyük hozzá, gyerekkorában a testét illetően is kapott megszégyenítő megjegyzéseket, például ezt: „Az ilyen formás lányokat csak szeretőnek tartják a férfiak, feleségnek olyat választanak, aki vékony.”
„Eddig engedlek be″
Bár más típusú problémákkal érkezett a terápiára, ahogyan felelevenedtek ezek a történetek, nyilvánvalóvá vált, hogy Kingának az édesanyjával van elszámolnivalója, megbeszélnivalója. Elolvasta Lindsay C. Gibson Szülősebek című könyvét, amelyet pszichológusa ajánlott a figyelmébe, és mint fogalmazott, szinte fuldokolt, mert úgy érezte, a kötet róla szól.
Miután azt súgta egy belső hang, nem ronthat a helyzeten, többször is beszélgetést kezdeményezett az édesanyjával.
Abban is megerősítést várt, hogy egyáltalán jól emlékszik-e a gyerekkori eseményekre. Az édesanya keményen hárított. Tagadta a történteket, vagy nem emlékezett rájuk, úgy tűnt, meg nem történtté szeretné tenni azokat, ami egyébként hasonló helyzetben gyakori jelenség.
(Fotó: Getty Images)
Kinga több kísérletet is tett a múlt közös feltérképezésére, de nem járt sikerrel. Nyilván nem feltétlenül bocsánatkérést remélt, inkább csak egy szembenézést, a dolgok helyretételét. Mint Zsuzsa hangsúlyozza, természetes, hogy attól várjuk a jóvátételt, akitől elszenvedtük a negatív impulzusokat. De Kingának be kellett látnia, hogy az anyukájával ez nem fog megvalósulni.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!