Presser Gábor – „Neked írom a dalt!”

Mindenki ismeri, a becenevén szólítja. Amikor azonban „nemzeti ikon”-nak titulálom, szerénykedve elhárítja.

Azt mondja, ő csak egy zenész…

Mégis téged hívtak meg a Parlament elé énekelni május 9-én! Először léptél fel politikai rendezvényen.

Én nem tekintettem annak, inkább amolyan népünnepély jellege volt, és nem bántam meg, hogy elvállaltam. A Neked írom a dalttal készültem, mert azt már ezer verzióban hallottam, énekelték tanároknak, doktoroknak, nővéreknek, iskolások, felnőttek, mindenki. Szóval azt gondoltam, lassan úgyis kiszállok ebből az egészből, én ezt színpadon is átadnám azoknak a nálam két-három generációval fiatalabbaknak, akikkel együtt elénekeltük.

Szép gesztus volt. És miért pont azt a cilindert csaptad a fejedbe?

Nem is tudom, ez akadt a kezembe. Szeretem a kalapokat, azt a cilindert nagyon, mert Rétsági doktortól, a New Yorkban élő orvos barátomtól kaptam. Rákötöttem egy színes sálamat, hogy mégse tűnjön olyan komornak.

Megvannak az LGT-s fellépéseitek relikviái is?

Pár érdekesség megvan. Most ötvenhárom éves az a ­Locomotiv GT-s trikó, ami az amerikai turnénk hivatalos darabja volt, nemrég láttam, hogy egy másik példányt egy amerikai oldalon árvereztek el, nagyon drágán. Meg a kertészgatyám! Az elsőt Hollandiában vettem, akkor nálunk ilyet még nem lehetett kapni. Tetszett az a sok zseb. A tavalyi Csinibaba-koncertre kölcsönkérte Vitáris Iván, és abban énekelt.

Szerintem most már kiesnél abból a nadrágból. Pedig régen heti negyvenhárom somlói galuska meg se kottyant. Jól tudom?

Annak vége. Még 2023-ban, az Aréna-koncertemre készülve gondoltam, hogy nem ártana, ha nem lennék annyira túlsúlyos, szebb ugyan nem leszek tőle, de talán jobban fogom bírni a strapát. Tudod, a koncerteken ülő zongorista-énekes derékban össze van hajtva, a rekeszizom is nyomódik. Nem diétázom, csak egy kicsit jobban odafigyelek. Manapság már inkább otthon szeretek enni. Régen, amíg állandóan úton voltunk, azt ettük, ittuk, amit menet közben találtunk. Képzelheted a színvonalat. Aztán nyíltak jobbnál jobb éttermek is. De mostanra már lenyugodtam…

Ez is érdekelhet: „Soha nem adjuk fel!” – Interjú Presser Gáborral és Sztevanovity Dusánnal

A hőskorban amolyan zenészmegállító étteremfélék, vagy inkább késdobálók voltak azok a helyek, ahol rengeteg zenész koncertre menet-jövet megállt. Nemcsak elhinni, de elképzelni is nehéz lehet, hogy amikor az Omegával elkezdtünk turnézni, az országutakon még lovas szekerek is jártak. Nem is kevés. A múlt héten épp én is úton voltam, játszottam négy „egyzongorás” ­estet, kemény meló, de nagyon jólesett.

Presser Gábor a Nők Lapja címlapján (Forrás: Zsólyomi Norbert)

Pedig te nagy „bandázós” vagy. Tavaly ősszel az MVM Dome-beli nagykoncerted is zseniális volt. Ahogy a sok kiváló zenész között, középen ültél egy forgó színpadon.

A zongorám és a többi hangszerem között. Nagy munka volt kitalálni a részleteket, mert minden mozzanat a nézőink szeme láttára történt, nem volt függöny, nem volt színpad mögötti takarás, a nézőtér kellős közepén játszottunk. Novák Péterrel közösen rendeztük a koncertet. Jó tandem vagyunk, és szuper csapatunk volt, van. Amikor egy nagy koncertet megtervezek, nemcsak a zenészek játékát hallom magamban, de kis túlzással a lelkük rezzenéseit is, látom magam előtt az arcukat dalról dalra.

Csodálatos összművészeti tűzijáték született, valóságos zenei színház. Mintha újra LGT-koncerten ültem volna.

Köszi, ez jól hangzik! Színházi elemek felhasználása ennyi színházban töltött év után természetesnek tűnhet, hiszen ötvenhárom éve, a Képzelt riport bemutatása óta tartozom a Víghez. De már korábban, gimnazistaként, Verebes Pista amatőr színházában is sokat tanultam, ahol társulati zongorista voltam.

Ez is érdekelhet: Kvíz – Felismered a legendás magyar zenekarokat?

Ott zenésítettem meg először verset, ­Karinthy Frigyes Halott című költeményét, ami hát sötét írás, nem gyereknek való. De tizenhat évesen mi ennyire komolyan vettük a dolgunkat… Aztán évtizedek múltán ezzel a dallal kezdtem a Dalok a színházból című előadásomat a Vígszínház Házi Színpadán.

Tényleg, annak az előadásnak miért lett vége?

Mert százat megcsináltam, és úgy éreztem, elég. Nehéz ám egyedül játszani két órán keresztül, és mindig rögtönözni a zenék között, magyarázni a munkádról, mesélni, hogy milyen volt ebben az épületben Martonnal, Radnóti Zsuzsával vagy épp Kernnel és Bereményivel, netán Fejes Endrével együtt dolgozni, meg hogy miként született ez vagy az a dal.

Én nem tudok előre megírt szövegeket betanulni, nekem kell az az izgalom, hogy a dalok közti összekötő szövegeket, történeteket szabadon mondhassam el. Szóval minden egyes előadáson nagyon észnél kellett lennem. Az iszonyú fárasztó.

Mikor jöttél rá, hogy dalszöveget is tudsz írni?

Eleinte, ha zeneírás közben már tudtam is a dalhoz tartozó első néhány sort, nem én magam fejeztem be, azt gondoltam, a szövegírás nem az én szakmám. Közben sokat tanultam abból, amikor a stúdiófelvételek alatt javítgattuk a dalokat prozódiai, esetleg tartalmi szempontból. Aztán egyre komolyabban foglalkoztatott a dalszövegírás. Nem írok túl sokat, de azt nagyon lassan… Az eddigi termés száz-száztíz dalszöveg lehet, ami szűk hat évtized alatt nem túl sok. Már a szám születése pillanataiban eldől, hogy a szövegét Dusán írja, vagy én.

Mi volt az első dalod, aminek a szövegét is te írtad?

A Szerenád – szerelmemnek, ha lenne, s azt rögtön követi egy Barta Tamás zenéjére írott szövegem, az Azt hittem. Mindkettő LGT-dal. Ha jól mondom, de a könyvemben, ami éppen a lektornál van, meg tudnám nézni.

Csak nem az életrajzod harmadik kötetéről beszélsz?

Nem, az most már vékonyka lenne, bár… Ez egy nagy zenés könyv lesz, a Munkakönyv, egy összefoglaló „művészkönyv”. Először jelenik meg az összes dalszövegem, illusztrációkkal, lábjegyzetekkel, és minden szám meghallgatható. Egy másik hallgatható nagy fejezet a versmegzenésítéseim gyűjteménye, a Parti Nagy Lajossal közös Rutinglitang című könyvünk folytatása, tizenegy magyar költő munkáinak zenés, „képes” gyűjteménye.

(Forrás: Zsólyomi Norbert)

Említettél filmzenéket is…

A Munkakönyv helyet ad a Zenék képzelt filmekhez című anyagnak is, amin a Covid óta dolgozom. Negyvennégy évvel az Electromantic után ez lesz az első instrumentális anyagom. Születésének története is nagyon különös. A kétezres évek elején egyszer csak csörgött a telefonom: