A zene az egyetlen menedék – Riport a sükösdi csodáról

Nébl Zsolt, a tamburazenekar vezetője az otthonában ad találkát, a bácskai Vaskúton. A tamburás gyerekek ugyan sükösdiek, de oda majd csak a zenekar próbájára megyünk át. Zsolt hat faluban tanítja zenélni a főként szegény sorból származó srácokat, esküszik rá, hogy ez a szegregációból való kitörés leghatékonyabb módja. Vaskúton azonban hiába is keresnénk a cigánysort, a jómódú sváb településen ilyen nem létezik. Szép, gondozott házak követik egymást, a Nébl család udvarán még medencét is látok.

Itt minden a saját keze munkája, vezet körbe a gazda, a végén a műhelye is sorra kerül. Előttem egy keresztgerendán régi, megcsiszolt gitárok lógnak, némelyiket a szemétből szedték ki, meséli Zsolt, ezekből lesznek a kontratamburák, az asztalon pedig szép rendben sorakoznak a félkész prímtamburák. Csak nem maga készíti a hangszereket is?

– Autodidakta módon megtanultam, mint annyi minden mást az életem során – meséli. – Mégse adhatok a gyerekek kezébe drága hangszereket! Ezeket se tudják kifizetni, de azt szoktam mondani, négy-öt év múlva majd a gázsijukból törlesztik az árát. Olyan is akad köztük, aki már elég nagy ahhoz, hogy nyáron a gazdaságomban ledolgozza.

Nébl Zsolt, a SUGO Tamburazenekar alapítója maga készíti a hangszereket is (Forrás: Falus Kriszta)

Mert valójában abból élek, a tamburát ingyen tanítom. Tíz évvel ezelőtt hallottam, hogy Sükösdön tamburaoktatót keresnek az iskolába, és jelentkeztem. Néhány ezer forint lett volna a tandíj, de a gyerekek jöttek, hogy édesanyám nem enged, kell a pénz tűzifára.

Hogyan is fogadhattam volna el tőlük bármit?

Elég nekem, ha ragyog a szemük a büszkeségtől. Eleinte még az vezérelt, hogy a tamburázás hagyományát megőrizzem. A hangszer perzsa eredetű, a Kárpát-medencébe állítólag a törökök hozták be, és a 19. század végére honosodott meg itt, a Délvidéken, főleg a bunyevác és cigány népesség körében. Bár számomra nincs különbség cigány, bunyevác meg sváb között. Itt mindenki magyar. Nagyapám is azt mondta mindig: „Fiam, mi, svábok mindig jó magyarok voltunk.”

Hiába telepítették ki őket a második világháború után, nagyapám elbújt, nem akart elmenni.

Én bizony a tamburákra is nemzeti színű szalagot kötök. Huszonöt évig játszottam a Bácska Tamburazenekarban, amit Ribár Józsi bácsi alapított, és az akkor nekünk, szegény sorsú gyerekeknek sokat jelentett. Valójában mindent. Ha végignézek ezeken a sükösdi ­srácokon, ma is mindegyikben azt a kis Nébl Zsoltikát látom. A zene az egyetlen menedékük, ahogy nekem is az volt…

„Mindent dacból csináltam”

A férfi végigsimít az egyik hangszeren, hogy leplezze a megindultságát. Nem érti, miért vesz erőt rajta mostanában többször, talán mert sokat beszél a gyerekkoráról a sajtónak. Minden ott kezdődött. Egyszer tanítás után, talán tizenegy éves lehetett, két cigány barátja megkérdezte tőle, nem megy-e velük tamburázni. Fogalma sem volt, mi az, de amióta először a kezébe vette a hangszert, nagy szerelem maradt. Ribár Józsi bácsi tanította őket zenélni, a saját módszerével. Először közösséget kovácsolt belőlük, ahhoz rendelte hozzá a tevékenységet.

Hogy ízlik a hírnév? „A legjobb!” – válaszolja Márkó és Botond (Forrás: Falus Kriszta)

A próbán minden gyerekre szánt három-négy perc figyelmet, ennyi elég volt ahhoz, hogy hazaérve nagy örömmel gyakoroljanak. Szakmunkás volt az öreg, de a világ legjobb zenepedagógusa! Zsolt is az ő módszerét követi. Józsi bácsi az első órán végignézett a gyerekeken, a nagyobb termetűeknek kontratamburát rendelt, a kicsiknek tamburát, a legnagyobbnak meg azt mondta: „Te leszel a bőgős!” Volt egy füzete, abba vezette be a gyerekek nevét, hogy, mondjuk, Nébl Zsolti, Vaskút utca, apukája traktoros, anyukája varrónő, kitűnő tanuló. Egyedül a fénymásolásért kellett nála fizetni, de aki azt se tudta, annak az öreg a nyugdíjából odaadta a hat forintot.

– Nekem bizony sokszor nehézségbe ütközött még az a néhány forint is – árulja el Zsolt. – A kilencvenes évek elején szétverték a téeszeket, apám lába alól kicsúszott a talaj, alkoholista lett, anyámnak meg tönkrementek az idegei. Így nőttünk fel az öcsémmel. Én már tizenhárom éves koromtól dolgoztam egész nyáron, a nagybátyáimtól elsajátítottam a kőműves- és az ácsmunkák csínját-bínját, és beletanultam a mezőgazdaságba.

Ez is érdekelhet: „Te nem vagy olyan” – amikor a súlyos mondat mögött világok rejtőznek

Megfogtam a munka végét, mellette pedig kitűnően tanultam. A gimnázium végén közgazdasági egyetemre szerettem volna jelentkezni, már csak egy felsőfokú német nyelvvizsga hiányzott, csakhogy az tizennyolcezer forintba került. Amikor elmondtam a tervemet anyámnak, azt felelte, neki még buszra sincs pénze, hogy Bajára bemenjen, nemhogy engem Pesten egyetemre járasson. Pedig én egy hónap után a zenéléssel biztos eltartottam volna magam.

A kis Rafael számára a világot jelenti, hogy együtt zenélhet velük (Forrás: Falus Kriszta)

Akkor valami elpattant bennem. Dacból hármasra érettségiztem, és végül ide, a szomszédba, a bajai tanítóképző főiskolára jelentkeztem. Dacból csináltam én attól kezdve mindent! Dacból is gazdagodtam meg. A főiskola végül jól sült el, ott találkoztam a feleségemmel, Mónikával, aki igazi társammá vált. Amióta a zenekarral ennyi fellépésünk van, a gazdaság is a nyakába szakadt szegénynek, alig várjuk, hogy a fiunk letegye a vizsgáit az agrártudományi egyetemen, és hazajöjjön átvenni tőle. Száz marhánk van, és több hektáron takarmánygabonát termesztünk, rengeteg a tennivaló.

Zsolt sorolja, mi mindent kipróbált az évek során. Tíz éven át Tirolba járt parasztokhoz cselédkedni, de a végén már olyan honvágya volt, hogy inkább hazajött, és Vaskúton építette fel a házát. Addigra megszületett a fia, és már készülődött a lánya is. Elhatározta, hogy olyan munkát keres Ausztriában, ahonnan három-négy óra alatt hazaér. Nemsokára egy osztrák építőipari vállalkozás élén találta magát. Nyolc év után azonban a stressz­ kezdte felőrölni az egészségét, ideje volt hazatérni.

Úgy döntöttek a feleségével, gazdálkodni fognak itthon, és vettek két tehénkét. Ebből fejlődött ki a mai gazdaság, amely Zsolt dédelgetett álmának, a tamburazenekar alapításának hátteréül szolgált. Mindig nagyban gondolkodik, azt szeretné elérni, hogy országszerte meginduljon a tamburazenekarok alapítása a mélyszegénységben élő falvakban. Majd meglátom, ez lesz a felemelkedésük záloga! Mélyen hisz abban, hogy a sükösdi csoda megismételhető.

Belestünk a tamburazenekar próbájára

De lássuk ezt a csodát! Két autóval indulunk át Sükösdre, Zsolt előremegy, én Mónikával és a lányukkal, a tizenhét éves Nórival követem.

Nóri is zenél, klarinétozik a helyi fúvószenekarban. Komoly, szép lány, de amikor az édesapjáról kérdezem,