Direkt a kelleténél fél órával korábban érkeztem a Szent Lajos-szigetre, hogy előzetesen fel tudjam mérni a terepet, volt időm kóricálni egy kicsit az utcácskákon, alig voltak turisták, ahhoz képest, hogy mégiscsak Párizs közepe.
Anyám egy kockás füzetlapra egész kis térképet rajzolt nekem, egy nagy X-szel szépen bejelölte, hogy hol kell majd lennem az adott időben, és azt a csikorgós litván nyelvű mondatot is felírta nekem fonetikusan, amit akkor már két napja magoltam a kedvéért.
Hosszas alkudozások után rávett ugyanis, hogy névnapjára ne vegyek neki semmit, teljesítsem inkább egy bohókás kívánságát.
– Ismerem ezeket a bohókás kívánságaidat – sóhajtottam, és hát tényleg ismertem őket, kergettek már ilyenek miatt múzeumi biztonsági őrök, pincérek és utcazenészek. – A múltkor is majdnem megkéseltek miattad az albán zsebtolvajok.
– De aztán milyen szépen összebarátkoztál velük – kuncogott anyám.
– Azért nem kell túlzásba esni – feleltem.
Mióta anyám Franciaországban élte a második ifjúságát, nagyon pörgött vele az élet.
Ez a mostani kívánság nem tűnt annyira veszélyesnek. Amikor húsz perccel a megadott időpont előtt elsétáltam a megadott címhez, láttam, hogy az valami roppant elegáns kozmetika vagy manikűrszalon, nem álltam meg előtte, csak lelassítottam, de határozottan üresnek tűnt, a méregdrágának látszó art deco berendezést elegáns hangulatvilágítás vonta félhomályba.
Volt még időm, a pár házra levő pékségben kértem egy Paris-Brest süteményt, aztán ott helyben meg is ettem a pultnál, és ahogy a grillázskrémet nyalogattam a villáról, a hely egyszer csak megtelt kisiskolásokkal, jól öltözött apák és anyák vettek nekik tanítás utáni jutalom-édességeket.
Ez is érdekelhet: Dragomán György írásait itt olvashatod
Egy perccel a kijelölt időpontot megelőzve már újra ott voltam a szalon előtt.
A világítás egészen megváltozott, ragyogtak a fények, és leghátul, egy hatalmas mély Chesterfield fotelnél egy szigorú arcú asszony kuporgott egy zsámolyon, az ölében lévő párnán egy kinyújtott, lefeszített lábfejű női láb pihent, az asszony épp valami kencét dörzsölt a bőrébe igen határozottan.
A láb tulajdonosának csak a fejbúbja látszott ki a fotel mélyéből, de nekem az is elég volt, hogy megismerjem anyám gesztenyebarnán ragyogó, magasra rakott kontyát.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!