Az angol Alan Alexander Milne az első világháborúban a nyugati fronton, Franciaországban szolgált, 1916-ban részt vett a véres somme-i csatában is. A háborús élmények mélyen megrázták, nem csoda, hogy 1918-as hazatérése után is olyan tünetekkel küzdött, amelyeket ma összefoglaló néven úgy hívunk, hogy poszttraumás stressz-szindróma.
Hogy távolabb kerüljön a nagyváros nyüzsgésétől és azoktól a hatásoktól, amelyek felzaklathatják, Milne és felesége 1925-ben vásárolt egy birtokot East Sussexben, Londontól ötvenöt kilométerre délre, az Ashdown Forest mellett.
Kapcsolódó: Egy film, amit jobb, ha soha nem nézel meg
Fia, Christopher Robin ekkor már ötéves. Első születésnapjára kapta azt a plüssmedvét, amelyet szülei a Harrods áruházban vásároltak, és amely a mai napig látható a New York-i közkönyvtárban Malacka, Szamár, Kanga és Tigris társaságában. (Zsebibaba sajnos korán elveszett, Nyuszinak és Bagolynak pedig nem volt plüss előképe, ők Milne fantáziájának szüleményei.)
Az angol eredetiben Micimackó neve Winnie-the-Pooh: Winnie annak az amerikai fekete medvének a neve volt, amelyet Christopher Robin gyakran látogatott és megszeretett a londoni állatkertben. Állítólag nemcsak Christopher Robin játszott a plüssállatokkal, hanem a család kutyája is, ami hozzájárult megviselt külsejükhöz.
Christopher Robin és a híres mackó, amely először az Edward nevet viselte
Érzelmi távolság
Bár a körülmények mesésnek tűnhetnek, Christopher Robin gyerekkora azért korántsem mondható idillinek. A brit felső középosztály más családjaihoz hasonlóan a szülők a kisfiú elsődleges gondozását, nevelését dadusra bízták: Olive-ot (Nou-t) forró szeretet fűzte a gyerekhez, és haláláig tartották a kapcsolatot.
A szülő-gyerek viszonyt egyfajta érzelmi távolságtartás jellemezte
– ezt a burkot sikerült megrepeszteni azokon a sétákon, amelyek során apa és fia (és a mackó) bejárták az erdőt, és különféle történeteket találtak ki a játék állatokról. Milne, aki alkotói válságban szenvedett, ezeket a történeteket kezdte lejegyezni. (Nem egyedüli íróként menekült egy idilli, ártatlan világba a háború borzalmai után.)
Az író a When We Were Very Young (Amikor még kicsik voltunk) című, 1924-es verseskötetében jeleníti meg először Christopher Robint, ezt a kötetet tartják a Százholdas Pagony-univerzum első darabjának. 1925 karácsonyán a Teddy Bear című versben a mackó is felbukkan, amit 1926-ban követett a Winnie-the-Pooh (Micimackó) kötet, amely azonnal hatalmas siker lett.
Ehhez persze az illusztrációk is hozzájárultak, amelyeket a Punch magazin politikai karikaturistája, Ernest Howard Shepard készített. A mackót mellesleg inkább a saját fia játékáról mintázta, mint Christopher Robinéról. Milne olyannyira tisztában volt Shepard művészi hozzájárulásának értékével, hogy elintézte, az illusztrátor ne csak egyszeri díjat kapjon a munkájáért, hanem a későbbiekben kettejüket illessék a jogdíjak.
Jelenet a Micimackó kalandjai című filmből, 1974-ből
Árad a boldogság
A siker minden képzeletet túlszárnyalt. A könyvből nyolc hét alatt több mint ötvenezer példány kelt el. Időközben megjelent a szintén a Pagonyban játszódó Now We Are Six (Hatévesek lettünk) című verseskötet, majd 1928-ban a The House at Pooh Corner (Micimackó kunyhója) című mű, amellyel együtt már világszerte több százezer példányt adtak el a könyvekből – Milne élete során pedig hétmilliót.
Hivatalosan több mint hetven nyelvre fordították le, köztük latinra – a Winnie Ille Pu az első és sokáig az egyetlen latin nyelvű könyv, amely felkerült a The New York Times sikerlistájára.
A Milne család élete fenekestül felfordult. Mindenki Christopher Robint akarta, a szülők pedig jó ideig nem ismerték fel, vagy nem akarták felismerni, milyen veszélyekkel jár, ha fiukból márkát építenek. Christopher Robin leveleket kapott, Christopher Robin interjúkat adott, Christopher Robin fotózkodott, Christopher Robin idegen gyerekekkel teázott.
„Miért szeretik az emberek Micimackót? Ő az én macim. Miért nincs saját macijuk?”
– fakad ki a dadájának a kisfiú a Viszlát, Christopher Robin című, 2017-es filmben, amely nagyon szépen mutatja be mindazt a drámát, ami a könyv megszületésének hátterében húzódott. „A háború után mindenki szomorú volt. Szinte már elfelejtették a boldogságot. Aztán jött Micimackó, aki olyan, mint a csap. Megnyitod, és árad a boldogság” – feleli Nou.
A két Milne a Micimackó megjelenésének idején
A medve árnyéka
Ami az olvasóknak a boldogság forrása lett, az némi keserűséget jelentett az alkotóknak: Milne úgy érezte, beskatulyázzák a gyerekszerző kategóriába. Még Shepard is neheztelt Micimackóra, hiszen a közönség onnantól fogva nem vett tudomást szélesebb életművéről.
De a történet valódi vesztese Christopher Robin, aki felnőttként egy időben keserűen így beszélt az apjáról: „Az én gyermeki vállaimon kapaszkodva jutott oda, ahová jutott, ellopta a jó hírnevem, és csupán annak üres dicsőségét hagyta rám, hogy a fia lehettem.”
Micimackó árnyéka mindenhová követte.
1930-ban bentlakásos iskolába került, ahol sokat csúfolták, és a bántások sora akkor is folytatódott, amikor a második világháborúban bevonult katonának. Az évek során azonban haragja megenyhült, elismerte apja nagyságát és a Micimackó kultúrtörténeti jelentőségét.
Egy újságírónak ezt mondta 1998-ban bekövetkezett halála előtt két évvel: „Akár hiszi, akár nem, ma már rá tudok nézni arra a négy könyvre anélkül, hogy összerezzennék. Sőt, igazából kifejezetten kedvelem őket.”
