Fantasztikusan nézel ki, ezt nemrég a színpadon is megcsodálhattam, mert újra fellépsz a dzsesszzenekaroddal énekesnőként. Mintha megállt volna veled az idő!
Valóban soha nem éreztem még magam ennyire erősnek, összeszedettnek, egyben lévőnek. Idén töltöm be a hatvanat, és végre elmondhatom, hogy harmóniába kerültem önmagammal. Eddigre jó esetben az ember már feldolgozta a traumáit, a fájdalmait – mert azok húznak le –, és még mindig maradt elég energiája.
Vége a megfelelni akarásnak is, többé nem érdekel, ki mit mond, és már merek hibázni, mert tudom, hogy bármit csinálok, attól még jó ember maradok. Ettől aztán minden könnyebb lett, lazábbá váltam, és hitelesebben tudom képviselni a tudást, amit felhalmoztam. Képes vagyok már felülről rálátni a dolgokra, egyben rátekinteni a világra, ezt nevezik bölcsességnek.
Kisebb az egó, és nagyobb a megérteni vágyás. Mivel már biztos közelebb vagyok a halálhoz, mint a születéshez, kinyílt a szemem a transzcendentálisra is. De hagyjuk a halált, most leginkább a hitem izgat, hogy megfejtsem, milyen viszonyban is vagyok vele. Izgalmas ez az életszakasz! Azt meg el kell fogadni, hogy ebben a korban már renyhül az ember kötőszövete.
De igazából te ezt sem akarod elfogadni, tudom, hogy rengeteget sportolsz. Még ma is lemész spárgába.
A tornán kívül jógázom is, meg súlyzózom, fekvőtámaszozom, mert a legújabb tudományos kutatások szerint nem igaz, hogy ilyenkor már elég egy kis séta a kutyáddal. Frászt, most kell csak igazán belevetni magad, hogy ne épüljön le az izomzatod!
Mert ha rendszeresen erősíted, biztos, hogy kevésbé fenyeget a csontritkulás, ami pedig a változókor mumusa. Jelenleg kettlebelledzéseket is csinálok otthon, és sokat guggolok, mert egy barátnőm átküldött egy videót arról, hogy ha elveszítjük a guggolás képességét, elindul a rohamos öregedés. És még táncolni is szeretnék.
Jól értem, hogy téged nem is viselt meg a menopauza?
Ó, dehogynem. A poklok poklát éltem át ötvenévesen, de már előbb elkezdődtek a hőhullámaim, még a perimenopauzában. Negyvenötször takaróztam ki meg be éjszakánként, volt párna- és paplanfordítgatás, mert annyira megizzadtam, ablaknyitás, csontig vacogás – kész rémálom.
És előfordult, hogy bőgve vertem az öklömmel a padlót: „Sose leszek többet nő!”
Elátkozott két évem volt, pedig mindent kipróbáltam, fitoösztrogéneket, gyógyteákat, homeopátiát, de semmi nem használt. Mígnem felfedeztem a szintetikus ösztrogén hormont, amit jelenleg is fújok a karomra. Pedig előtte nagyképűsködtem, hogy a többiek biztos nem találták meg a leküzdés módját, de majd én! Simán, természetesen fogom átvészelni ezt az időszakot. Hát nem sikerült. De miért is kellene szenvedni? Ilyen alapon szemüveget se használjunk, vagy koronát se tetessünk a fogunkra. Ami hiányzik, azt pótolni kell!
Kapcsolódó: Hogyan lettem? – Spitzer Gyöngyi, alias Soma Mamagésa
Te mindig nyíltan beszélsz a szexualitásról, írtál is egy könyvet Tiszta szex címmel. Hogy védted ki azt, hogy a változókorban általában lecsökken a libidó?
Nem kellett kivédenem, mert nekem korábban extrém magas volt a nemi vágyam. Most állt be egy olyan szintre, mint egy átlagos negyvenes nőé. Ahhoz tartom magam, amit az én drága jó, hetvenes nőgyógyászom szokott mondogatni:
„Gyöngyike, drága, tudja, hogy heti kettő alá menni a vég kezdete!”
És aprólékosan elmagyarázza, hogy a szeretkezés milyen jót tesz a férfi és a nő hormonháztartásának egyaránt, nem beszélve az intimitás fennmaradásáról. Úgyhogy én péntekenként szoktam figyelmeztetni a férjemet, hogy statisztika, drágám, statisztika! Vannak ilyen apró trükkjeim, például felveszem a „szándékszandálomat”, és ha Gyurikám meglátja a körömcipőt a karcsú lábamon, az úgy hat rá, mint amikor megnyomják a mosógép indítógombját.
Szerinted a harmónia is döntés kérdése. És én soha nem láttalak még ennyire kiegyensúlyozottnak.
Ez a döntés már vagy huszonöt éve megszületett, akkor határoztam el, hogy én békés, harmonikus életet szeretnék. Sokáig nem engedtem meg magamnak a harmóniát, hosszú éveken át tartó kineziológiai oldások kellettek hozzá. Éppen tegnapelőtt oldattam magam utoljára, jövő héten pedig pránanadi kezelésre megyek. Közben egy új technikát is kipróbáltam, a neve reconnective healing, magyarul kapcsolatteremtő, érintés nélküli gyógyítás.
Szóval mersz segítséget kérni. Ezt is kevesen tudják!
Pedig nagyon fontos lenne. Én ezt életem alapkövévé tettem. Ahogy évente elmegyünk nőgyógyászati kontrollra, leszedetjük a fogköveinket, foglalkoznunk kellene az érzelmi, energetikai és gondolati testünkkel is. Eljárt az idő a felett az ósdi felfogás felett, hogy minek a pszichológus. Különösen a változókorban, amikor újra meg kell fogalmaznunk, kik vagyunk, mi még a feladatunk.
Nekem például még azzal van dolgom, hogy el tudjam fogadni, hogy vége a csábító vénuszi életszakaszomnak, nagymama lettem. Nagy boldogság, ugyanakkor gyászfolyamat is egyben, aminek még most sincs vége. Szerencsére hiszek a rítusokban, ez segít. És azt tűztem ki célul, hogy legalább száz évig fogok élni, lehetőleg jó egészségben, többek között azért, hogy dédnagymama lehessek. Anyám is éppen most lett dédnagymama, nehogy nekem ne adasson meg! Mindent el fogok követni ennek érdekében.
Átadtad a lányodnak ezt a tudást? És mit hoztál édesanyádtól?
