Ági, köszönjük, hogy rábeszélted Gábort az interjúra, Gábor, neked pedig köszönjük, hogy végül kötélnek álltál. Nem szeretsz szerepelni?

Gábor: Nem szeretek, főleg nem címlapon.

Ági: Nekem viszont ez fontos. Úgyhogy végül egyezségre jutottunk.

Gábor: Ági eldöntötte.

Hadd fogalmazzam meg romantikusabban: ezek szerint ami Áginak fontos, az neked is.

Gábor: Persze! Férj és feleség vagyunk.

Ági: És össze is folynak a dolgok, hiszen mi nemcsak család vagyunk, hanem közös céget is működtetünk.

Bár más és más a feladatunk, de közösen vagyunk a filmszakmában, és – még ha ő nem is látszódik – a saját brandépítésem is Gábor segítségével folyik.

Gábor: Dolgozunk független filmeken, és amelyik most készül, abban Ági is aktívan részt vesz. Erős szinergia és szimbiózis van közöttünk.

Ági: De ez nem jelenti azt, hogy mindig egyetértünk.

Belső igényetek volt, hogy szakmai szempontból is összekössétek az életeteket?

Ági: Nem, így hozta a sors.

Gábor: És jó, hogy így hozta.

Ági: Eredetileg Gábor jön a filmszakmából, én véletlenül csatlakoztam rá erre az Üvegtigris kapcsán. Megtetszett, úgyhogy én léptem be az ő szférájába, ő pedig megtűrt. És beállt ez a rendszer.

Kapcsolódó: Pataki Ági – „Érdemes elgondolkodnunk mások véleményén”

Házastársakként együtt dolgozni nem magától értetődően könnyű feladat, nektek hogyan sikerül sok-sok éve?

Gábor: Bennem hatalmas alázat van. És kompromisszum. Mindig eljön az a pont, amikor rájövök, hogy felesleges vitatkozni. (Nevet.)

Áginak mindig igaza van?

Gábor: Legtöbbször igen… De mindig megbeszéljük a dolgokat. Nem ilyen éles a helyzet.

Ági: Van vita köztünk, de mindig egyezségre jutunk. Olyat egyikünk sem csinál, ami a másiknak teljesen ellenére van. Legyen az forgatókönyv vagy egy címlap.

Ez utóbbi miért szívügyed, Ági?

Ági: A Nők Lapja nekem is, és rólam is szól évtizedek óta. Nem akarom eltúlozni a saját szerepemet, de modellkorom óta látom, milyen fontos, hogy valaki szerepel-e a Nők Lapjában, vagy sem, címlapon van-e, vagy sem. Nekem is fontos megjelenési fórum. És van ennek egy folyamatossága, ahogy lekövetem a lapot évtizedek óta, és a Nők Lapja is lekövet engem. Van hagyománya.

Van legemlékezetesebb Nők Lapja-szereplésed?

Ági: Hűha… talán ez lesz az!

Beszéljünk a legaktuálisabb közös ügyetekről, a 45. Magyar Filmszemléről. Miért fontos nektek?

Gábor: Először is azért, mert tizenhárom éven keresztül nem volt. Mi, akik aktív részei vagyunk a filméletnek, úgy gondoltuk, ez a szakma megérdemli, hogy a mostani helyzetben is legyen egy olyan fóruma, ahol megmutathatja magát. Ezzel a szándékkal raktuk össze tavaly a 44. Magyar Filmszemlét, ami elképesztő siker volt, több mint húszezer látogatót vonzott.

Kapcsolódó: 1000 forintos jegyáron nézhetők a 45. Magyar Filmszemle alkotásai

Hálát és jóérzést kaptunk a szakmától, az Ági által kitalált szlogen, az „Újra látjuk egymást” működött és bejött. Innentől kezdve a következő filmszemle szinte adott volt, hiszen a szponzorok, valamint a főváros is jobban támogatott minket. Több mint négyszázötven produkciót neveztek idén, ami hihetetlen siker. Önmagáért beszél, főleg amikor a független filmek sikerei és a nem független filmek kudarcai látványosan kísérik a szakmát.

Ági: 45. filmszemléről beszélünk, a szám is mutatja, hogy nagyon nagy hagyománya van, még a tizenhárom év kihagyással is. Mi is minden évben vártuk ezt az eseményt, a szakmai találkozásokat, fórumokat, és természetesen a filmeket is. A tizennégy évvel ezelőtti utolsó filmszemle Tarr Béla szervezésében a mi segítségünkkel valósult meg.

Az esemény hiánya nagyon érezhető volt a szakmában, de mi azt feltételeztük, a közönség körében is. És jól feltételeztük, ezért is álltunk össze dr. Muhi András kezdeményezésére Csutak Tamással (mindketten filmproducerek – a szerk.), valamint Liszka Tamással, a Budapest Film vezérigazgatójával, aki nemcsak a helyszínt adja, hanem ő képviseli fő támogatónkat, Budapestet is. Annyira igazoltak minket az eredmények, hogy most ugyanúgy folytatjuk, mintha nem lett volna ez a tizenhárom év kihagyás.

Milyennek látjátok a magyar filmesek új generációját?

Gábor: Ha megnézzük az Inkubátor programot, ami a Nemzeti Filmintézet nemes kezdeményezése, a Freeszfe,­ vagy akár a Színház- és Filmművészeti Egyetem bizonyos produkcióit, továbbá a mostanában készült független filmeket, abszolút optimista vagyok. Arról nem beszélve, hogy akik nekünk még fiatalok voltak, az ma már középgeneráció. Kocsis Ági, Hajdu Szabolcs, Fliegauf­ Bence továbbra is nagyon tehetséges rendezők. És sajnos komoly emberek tűnnek el, mert nem jutottak filmhez. Köztük sok fiatal.

Hogyan viszonyultok a streamingszolgáltatók okozta változáshoz?

Gábor: Mi, magyarok ezt másként éljük meg, mert a magyar filmek streamingje limitáltabb. Nekünk segít, jó, hogy létezik, fontos dolog.

Ági: Egy alkotói filmnél nem mindig a bevétel számít, hanem az, hogy eljusson a közönségéhez, hogy minél többen lássák. A legtöbb rendezőnek kulturális küldetése van, ami nem mérhető az eladott jegyek számában, és a streaming erre rásegít. Hála a szponzoroknak, akiknek köszönhetően ezerforintos jegyárakat tudunk tartani, ezt a küldetést a filmszemle is tudja képviselni. Pontosan azért, mert ezt a diákok és az idősek is megengedhetik maguknak. Ahogy a streamingnek, úgy a szemlének is van kulturális feladata.

Erre a válaszra nem számítottam, hiszen sokszor inkább azt hallani, hogy a streaming megöli a mozit.

Gábor: Nem öli meg, mert csak a mozi után teszi elérhetővé a filmeket. Az más kérdés, hogy sok ember nem megy moziba, mert kevesebbet tud erre költeni, és inkább előfizet valamelyik szolgáltatóra…

Ági: De ha akarja, legalább hozzájut otthon a mozifilmekhez, ami nagy dolog.

Gábor: És hiába mondják, a mozi nem szűnik meg.

Nektek is van küldetéstudatotok? Ez tart titeket aktívan?

Ági: Önmagában fontos, hogy legyen filmszemle, de nekünk is különösen fontos. Ez oda-vissza ható folyamat, mert a szakmában tart bennünket, így mélyebben láthatunk bele. És igen, aktívan tart. Egy ilyet levezényelni legalább az év felében feladatot ad.

Gábor: Nagy küldetéstudat nincs mögötte, inkább ösztön. Ez a kifejezés kicsit elcsépelt itthon, van rá egy jobb szó az angolban, a legacy. Számunkra a filmcsinálás az, ez határozza meg az életünket, ez adja meg a pezsgést.

Bennetek nem is merült fel, hogy ne dolgozzatok? A nyugdíj nem szerepel a szótáratokban?

Ági: Az nem! Csak akkor tudatosul bennünk, amikor szembesülünk, hogy nem kell jegyet vennünk a buszon.

Gábor: A Vajna-éra után volt pár év zavar az életünkben, de összeszedtük magunkat. Főleg a feleségem, aki saját brandet épített. Én pedig csinálom a független filmeket, próbálok pénzt szerezni, mecénásokat keresek. Most is két független produkción dolgozunk.

Szerintetek személyiség kérdése, hogy az ember nem vonul nyugdíjba?