Az úr úgy dobbantott elém, hogy egy ijedt kiáltásra se futotta. Nem volt rá időm. Karon ragadott, és mélyen a szemembe nézve ezt suttogta:

– Kegyed amerikai?

Megráztam a fejem.

– Akkor Svájcból jött!

Nemet intettem.

– Ó, mekkorát tévedtem, látnom kellett volna, hogy francia! Ön egy francia hölgy…

Ekkor már magamhoz tértem. Kihúztam a karomat a karjából, és visszakérdeztem.

– Gondolja, francia lévén érteném az ön zaklató kérdéseit?

– Zaklató?! Téved, asszonyom. Éppen hogy szeretném megajándékozni…

S ezzel odacurukkolt velem egy karszékhez, és belenyomott. Kezdtem figyelni. Az úr két karján művészi tetoválás, hozzá illő póló, fölötte drága zakó. A karszék körül elegáns polcok, rajtuk mindenféle üvegcse, flakon, tégely, tubus.

E pillanatban egy közeli kijelzőre néztem, még volt jó egy órám, hogy elérjem az A14-es kaput. Merthogy mindez Budapest repülőterének üzletekkel megrakott vásárterén zajlott. Ahol ez idő szerint már túl voltam az átvilágításon, a cipő le- és felhúzásán, és nyugodtan nézelődtem. A parfümök polcai között csuklóm és könyököm illatfelhőbe burkolózott, kiürített vizesflakonomat még nem töltöttem meg – mondom, volt időm.

Illusztráció: Canva

A tetovált úr erre pontosan ráérzett. Terpeszben állt előttem, egyik kezében közönséges tubus, olyasmi, mint a kézkrém, amellyel esténként a kezemet átdörzsölöm. A másikban egy tükör. Elém tartotta. Mit mondjak, tízszeres nagyításban egy táskás szemű, elképesztően ráncos vénasszonyt láttam benne. Én voltam.

Akkor kellett volna felállnom.

De nem lehetett. A tetkós ott állt a szék előtt, ahová lenyomott, és gyors volt. Tettekben és beszédben is.

– Semmi gond, asszonyom, ezeket a kis táskákat most szépen eltüntetjük. Nézze…

És a tubusból krémet kent a jobb szemem alá, ujjának gyors mozdulataival elkente, közben be nem állt a szája.

– Így. Pillanatokon belül érezni fogja, feszül a bőre, kisimul, látni fogja a különbséget. Csodálatos készítmény, egy pillanat, felszárítjuk, ez szükséges, otthon persze hagyja rajta… íme…

Előkap valami készüléket, úgy búg, mint a hajszárító, levegőt fúj a szemem alá, naná, a szemembe is. Érzem, hogy elönt a könny, érzékeny a szemem, a tetkós csak mondja, mondja, és rakja elém a tükrét.