A népszerű színészek közül vannak néhányan, akik kreativitásukat nem csak a filmekben élik ki. Szabadidejükben a festészet világában is képesek maradandót alkotni, így bizonyítják, hogy tehetségük több dimenzióban ragyog, és a kamerán túl az ecsettel is kiválóan boldogulnak.
Festőművész hollywoodi sztárok: a sikeresség magányában
Lucy Liu
2011-ben derült ki, hogy a Charlie angyalai, a Kill Bill és a Sherlock és Watson című sorozat ázsiai szupersztárja kettős életet él. Nappal színésznő, a szabadidejében azonban Yu Ling álnéven festményeket készít. Kollégái persze tudták, hogy a forgatások szüneteiben a lakókocsijában rajzolással és hímzéssel üti el az idejét, de azzal csak a hozzá legközelebb állók voltak tisztában, hogy tizenöt éves kora óta festőként is komoly sikereket ér el.
Gyerekkorában fotósként próbálta először kifejezni önmagát, fő témája a számára ismeretlen és egzotikus New York-i utcakép volt. Egy idő után azonban azt érezte, hogy a benne lévő gondolatokat nem tudja kellőképp kifejezni a látvány puszta megörökítésével, így áttért a festészetre.
Ahhoz, hogy meglegyen a megfelelő technikai tudása, egy évet egy művészeti iskolában töltött. Műveinek fő témája a biztonság, a védelem – mert ennek hiánya volt az, ami gyermekkorában a legtöbb traumát okozta számára. Szülei első generációs kínai bevándorlók voltak, akik napi tizenhat-tizennyolc órát dolgoztak, és nem volt se idejük, se erejük a gyerekeik lelkének ápolására.
A furcsa akcentussal beszélő, idegen külsejű kislányt sokszor csúfolták az iskolában, és a művészet volt már akkor is az, ami átsegítette a nehézségeken. Bár tanárai nagy jövőt jósoltak neki, letérítette a pályáról, amikor tizenkilenc évesen az utcán leszólította egy ügynök, és filmes munkát ajánlott neki.
Néhány reklámfilm után egyre komolyabb szerepeket kapott, ám hiába lett világhírű színésznő, rá kellett jönnie, hogy a siker ugyanolyan magányossá tudja tenni az embert, mint a kudarc.
Ennek feldolgozásában segített számára a festészet. Leghíresebb művének címe 72, ami egy régi, kínai meditációs gyakorlatra utal, miszerint bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, mindig van előttünk hetvenkét lehetőség, amiből választhatunk.
Festő sztárok: aki nem ismeri a könnyű utat
Adrien Brody
2002-ben Adrien Brody minden idők legfiatalabb Oscar-díjasa lett a legjobb férfi színész kategóriában. Huszonkilenc éves volt ekkor, és Polanski A zongorista című filmje világsikert hozott számára – és persze rengeteg munkát, melyekbe elképesztő energiát fektetett.
Egy idő után azonban kiégett abban, hogy mindig száztíz százalékosan teljesít, mégsem a saját útját járja, mert színésznek lenni egyet jelent azzal, hogy az ember folyamatosan mások álmait valósítja meg. Azért kezdett festeni, hogy legyen egy saját privát kis világa, ahol visszakapja azt a kreatív szabadságot, amit a filmezés elvett tőle.
A képzőművészet világa meghatározta gyerekkorát, hiszen édesanyja a magyar származású, jelenleg New Yorkban élő híres fotóművész, Sylvia Plachy. Adrien érettségi után képzőművészet szakra jelentkezett, ám onnan elutasították, és az iskola drámatagozatára vették fel. Így lett belőle színész, és bár utólag ő is úgy látja, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett vele, a visszautasítás komoly léket ütött önbizalmán, így évtizedekre abbahagyta a festést.
Mígnem 2014-ben felkérte egy barátját, a francia festő Georges Moquay-t, hogy fessen neki egy képet New York-i lakása falára, amikor majd meglátogatja őt. Be is vásárolt, hogy minden kéznél legyen, és vett néhány extra vásznat is, hátha szükség lesz rá. Amikor a barátja festeni kezdett, ott ült mellette, és olyan sóvárogva nézte, hogy a férfi odaszólt neki: „Miért nem kapsz fel te is egy ecsetet? Fess valamit te is!”
Az ekkor elkészült sárkány annyira jól sikerült, és olyan sok örömöt adott a színésznek, hogy úgy érezte, muszáj folytatnia. Volt olyan időszaka, amikor másfél évre visszavonult, és figyelmét csakis a festészetnek szentelte. Az így töltött idő saját bevallása szerint sokkal jobb színésszé tette, mert segített neki abban, hogy újra megtalálja önmagát, és érzelmileg nyitottabbá váljon.
Veszteségekből született művészet
Sharon Stone
A hatvanhét éves színésznő egy pillanat alatt mindent elveszített negyvenhárom éves korában. Agyvérzése után a kórházat kerekesszékben hagyta el, nem tudott járni, megsüketült a fél fülére, lebénult a fél arca, nem látott színeket, dadogott, nem tudott írni, gyakran hallucinált, és károsodott a memóriája is.
De nem ez volt a legnagyobb csapás számára, hanem amikor férje is elhagyta, és magával vitte örökbe fogadott gyermeküket, majd Stone egész vagyonát elperelte gyerektartás címén. Munka és pénz nélkül maradva először az írás volt az, ami új értelmet adott a színésznő életének – Kétszer élni, mi lehet ennél szebb című önéletrajzi könyve magyarul is megjelent. Ezután tért át a képzőművészetre.
Gyermekként sok időt töltött festő nagynénje házában, és a színek, formák olyanok voltak számára, mint egyfajta második nyelv, ezért eredetileg festészet szakon kezdte meg egyetemi tanulmányait. Miután azonban megnyerte a Miss Pennsylvania szépségversenyt, modellkedni kezdett, amit filmszerepek követtek, ezért harminc éven át nem vett ecsetet a kezébe.
Az alkotás öröméhez egy vicces ajándék vezette vissza: egy barátjától kapott egy gyerekeknek szánt vásznat, amelyen számok jelzik, melyik színt hová kell festeni.
Akkoriban a keze még nem engedelmeskedett úgy, ahogyan szerette volna, így ez jó terápiának bizonyult.
Ezután újabb és újabb vásznakat vett, és hamarosan szinte megszállott módon, napi tizenhét órán át festett.
Másfél év után egyik barátja születésnapjára egy általa festett képet vitt ajándékba, és már ott, a partin megkapta élete első megrendelését is. Mostanra a festményeit rendszeresen kiállítják, gyűjtők és kritikusok is érdeklődve várják az új alkotásait.
Színekkel mesélt történetek
Sylvester Stallone
Mielőtt Stallone megírta az Oscar-díjas Rocky című film forgatókönyvét, lefestette annak főhősét. Úgy érezte, sokkal jobban el tudja képzelni, milyen ember is valójában, ha megjeleníti a vásznon. Ám nem ez volt az első alkotása.
Tinédzser kora óta rendszeresen festéssel egészítette ki a zsebpénzét. Modellül a múzeumokban látható izmos férfiszobrokat használta: Spartacus, Herkules, ezek voltak az ő hősei, olyan férfiak, akikké ő maga is szeretett volna válni. Képeire azonban ugyanolyan kicsi kereslet volt, mint színészi munkájára.
Sok, hozzá hasonló kezdő volt mindkét területen, így aztán 1970-ben gondolt egy nagyot, és nekiállt megírni azokat a forgatókönyveket, amelyeknek a főszerepét el akarta játszani, és ez a döntés világsztárt faragott belőle.
A kép, ami a Rocky ihletőforrásául szolgált, azóta is gyűjteménye kedvence, de az elmúlt ötven évben sok más filmjének szereplőjét is megfestette. Titokban. Több mint tíz éve döntött úgy, hogy megmutatja a nagyközönségnek ezt az oldalát is, ami nem kis bátorságot kívánt. Attól félt, azt gondolják majd, hogy egy újabb sztár, aki a hírnevét felhasználva akar festőt játszani, annak ellenére, hogy ő tudta: valójában hamarabb volt festő, mint színész.
„A festészetben közel érzem magam a meztelen igazsághoz – mondta egy interjúban. – Megesik, hogy egy-egy festmény félúton ellenáll, de ilyenkor nem riadok vissza a konfliktustól. Olyan ez, mint felvenni a bokszkesztyűt, akkor is, ha reménytelennek tűnik a helyzet. Sem a ringben, sem a vászon előtt nem adom fel a harcot.”
Fotó: Jennie Razumnaya / Unsplash, Getty Images, C. Parker Gallery.
Szerkesztett cikkünk eredetileg a Nők Lapja Évszakok 2024/2. számában jelent meg.
