Kedves Dorka, adott a családunkban egy nagy kérdés, ami nem hagy nyugodni. Apukámat sajnálatos módon három éve Alzheimer-kórral diagnosztizálták. Anyukámmal ők nagyon szépen élnek, szeretünk hozzájuk járni, a kétéves kisfiam is imádja őket. Természetesen ez a betegség rányomta a bélyegét az elmúlt évekre, de szerencsére eddig még alig-alig volt észrevehető, viszont az utolsó két találkozás már aggódásra ad okot számomra.
Apukám zavarodott volt a közösen töltött délután végére, anyukámat pedig teljes mértékben ő kötötte le, amit persze értek. A gondom az, hogy hetente kétszer ők mennek a bölcsibe a fiamért, és most nem tudom, rájuk hagyhatom-e őt. Miközben nekik ez nagyon fontos program, és így nem szeretném elvenni tőlük, megbántani őket.
Herner Dorka válasza
A szeretet és a bizalom, valamint a biztonság és a realitás közötti egyensúly megteremtése érzelmileg nagyon nehéz feladat tud lenni. Érdekes és érdemes föltérképezni, hányféle érzelmet érzünk egyszerre: a levélből átsüt a szeretet és törődés minden szereplő irányába, sejthető a gyász, a szomorúság az édesapa állapota miatt, mutatkozik bűntudat is, ahogy az aggodalom is mind a szülők, mind a gyermek biztonságát illetően.
Mit tegyünk, ha az egyik nagyszülő Alzheimer-kórban szenved? (Fotó: Getty Images)
Előrevivő végiggondolni egy ilyen bonyolult helyzetben, hogy mi segítene minket abban, hogy a legnagyobb kincsünket a szüleinkre merjük hagyni. Itt jöhetnek praktikus ötletek – például ha a nagypapa délelőtt még kevésbé fáradt, zavarodott, akkor arra a napszakra tenni a találkozást –, ahogy fájdalmas gondolatok is, mint az elmúlástól, a haláltól való félelem. Rossz érzés annak a veszteségnek a közelsége is, hogy lassan kiesnek a rendszerből a segítőink.
Kapcsolódó: Tartasz az Alzheimer-kórtól? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket
Hozhat értékrendbeli dilemmákat: Mikortól feladatom többet segíteni a szüleimet? Fontos-e nekem annyira a két generáció találkozása, hogy akár egy-két délutánomat rászánjam, hogy ott legyek én is, amikor ez megtörténik? Ezzel már a krízisben rejlő lehetőség is mutatkozik: a kapcsolatok formálódnak, akár újjá is születhetnek, közeledést is hozhatnak.
Nagyobb az esély megoldást találni, ha az érintett felnőttek közösen is keresik azt. Ha nyitottak rá, érdemes elkezdeni beszélgetni – a helyzet tisztázása nem bizalmatlanságot jelent, hanem felelősségteljes gondoskodást. Hasznos lehet föltenni teljesen praktikus kérdéseket a nagymamának: Mit gondol, képes-e gondoskodni egyszerre a férje és az unokája szükségleteiről?
Mit csinálna, ha valami váratlan esemény következne be, például ha elszaladna a kisfiú a játszótér másik végébe, és a nagypapát egyedül kellene hagynia pár percre?
