Sütőtök, almáspite, dödölle, instakompatibilis, helyi, kézműves kerámiacsészében gőzölgő tea, fafüst és földillat, a halkan szállingózó falevelek állandó percegése – az ősz legszebb arcát Vas vármegyében érdemes keresni. Ez a vidék igazi menedék, és késő ősszel a legszebb.

Olyan, mintha beköltöznénk Varga Katalin kesztyűmeséjébe. Ha szeretnénk kissé visszavenni a tempón, jobban odafigyelni egymásra és magunkra, keressünk egy kedves kis portát, vendégházat, lehetőleg cserépkályhával vagy kandallóval Szalafőn, Őriszentpéteren vagy Velemérben, és néhány napra lépjünk át ebbe a varázslatos világba. A gyerekeket pedig engedjük macskát simogatni, levélkupacokban hemperegni és fára mászni.

A velünk élő múlt

Az Őrségnek nincsenek harsány, hivalkodó látnivalói, itt bárhová megyünk, bárhová nézünk, minden zegzuga, bokra és rozsdálló falevele magával ragad. Nem annyira látni kell ezen a vidéken, inkább érezni. A természet közelségét, a kézzel fogható múltat, az élő hagyományokat.

Ez a különleges atmoszférájú régió Magyarország nyugati határszélén fekszik, dombok, erdők és apró falvak mozaikjaként. Nevét a honfoglalás korából eredeztetik: az itt élők ősi feladata a határ védelme volt. A király az „őröknek” speciális jogokat adott, földjeiket szabadon birtokolhatták, cserébe vigyázták a nyugati határt és jelezték az esetleges támadásokat. Ebből a küldetésből született a táj neve – az „Őrség”, vagyis az őrök vidéke.

A térség központja, Őriszentpéter, egyike a legősibb magyar településeknek, s a szeres beépítés – az egymástól távol álló, dombtetőkre épült porták rendszere – ma is megőrizte középkori formáját. A falvakat összekötő utakon autózva megfigyelhetjük a látszólag semmi közepén álló, néhány épület alkotta lakó- és életközösségeket.

Halljuk, ahogy kukorékol a kakas, füst száll a kéményből, az ablakok alatt pedig hatalmas dísztökök és szárazvirág-csokrok pompáznak kicsorbult mázas kancsókban. A táj bájos vonzerejét a természet és a hagyomány egymásba fonódása adja: vadregényes erdők, lágy dombok, kaszálórétek és apró patakok váltakoznak a fazsindelyes házakkal, haranglábakkal és templomokkal.

Kapcsolódó: „A csokoládé a legjobb tanító” – Kézműves csokiműhely az Őrségben

A ráérős reggeli után érdemes az őriszentpéteri látogatóközpontban kezdeni barangolásunkat. A központ állandó kiállításán minden fontos információt begyűjthetünk a vidék jellegzetességeiről, természeti kincseiről, hagyományairól. Mindezt nem poros vitrinek mögé rejtve, hanem leleményes, interaktív módon, ami a legkisebb gyerekek figyelmét is képes megragadni.

Ha az elmélettel már megismerkedtünk, jöhet a gyakorlat: a látogatóközpontban szívesen eligazítanak, ellátnak hasznos tippekkel, tanácsokkal, attól függően, miféle izgalmakra vagy kalandokra vágyunk.

Őriszentpétertől Szalafő felé haladva mindenképp álljunk meg a város szélén rejtőző Árpád-kori, román stílusban épült, majd gótikus elemekkel bővített Szent Péter-templomnál, és a mögötte fekvő sírokat megkerülve, sétáljunk hátra a Csillagrét tetején őrködő terebélyes fához, telepedjünk le a tövében álló padra, és… egy darabig ne csináljunk semmit. Visszafelé útba ejthetjük a régi téglavető kemencét, ahol, ha szerencsénk van, néhány helybéli cica is a nyomunkba szegődik.

A pityerszeri skanzen kicsiknek-nagyoknak örömet ad

Haladjunk tovább, és Szalafő túlsó végén látogassuk meg a pityerszeri skanzent, hivatalosan az Őrségi Népi Műemlékegyüttest. Bizonyos épületei nemrégen lettek felújítva, a házak úgy állnak ott, mintha bármelyik pillanatban betoppanhatna a gazdájuk.

Az elkerített udvarokon kecskék szénáznak, nyulak hevernek, a csűrben pihen a cséplőgép. A skanzen játszóháza ötletes, ajándékboltja pedig kivételesen szép és minőségi, kézműves tárgyakat kínál: nyoma sincs benne a szokásos kínai vackoknak, ami manapság valóban elismerésre és kiemelésre méltó teljesítmény.

A skanzen mögötti bölényrezervátum körül húzódik a Bölények Útja tanösvény – szép időben igazán kellemes séta, és ha ők is úgy akarják, egészen közelről szembenézhetünk a kérődző bölényekkel, vagy egy Przsevalszkij-lóval, az egyetlen máig fennmaradt eurázsiai vadlófajtával. Az állatok békésnek tűnnek, de azért nem árt az óvatosság: elég, ha csak némán csodáljuk őket, és akkor ők is tiszteletteljes közönnyel viszonyulnak majd hozzánk.

Bölények útja

Gyönyörű erdők, rejtett templomok

Mivel feltöltődni, erőt, lelki békét gyűjteni jöttünk, tegyük le az autót, és induljunk el a számtalan túraútvonal, turistajelzés vagy tanösvény egyikén.  A szőcei Lápok Háza kiállítása után – nálunk fanatikus Kajla-pecsét gyűjtés zajlik, nem hagyhattuk ki, de nem bántuk meg – a közeli, pallón bejárható lápréttől egy kisgyerekekkel is könnyen lesétálható, nagyjából négy kilométeres túra vezet a Vadása-tóhoz.

A terepen nincs szintemelkedés, de a talajviszonyok tartogathatnak meglepetéseket, így ősszel mindenképp ajánlott egy vízálló, strapabíró túrabakancs. Ha szokatlanul hangzó nevekkel találkozunk, a mi családunk fogadásokat szokott kötni a név eredetére vonatkozóan.

A Vadása-patak vizének felduzzasztásával kialakított mesterséges tó esetében én nyertem, mivel arra tippeltem, hogy az ásáshoz van köze a névnek, a családom többi tagja arra, hogy a vadászathoz. Kivételesen most én jártam közelebb az igazsághoz: a környéken sok róka élt, amelyek lyukakat ástak a patak mentén.

Kapcsolódó: 5 tökéletes hazai úticél, ha elmenekülnél az ünnepi forgatag elől

Nyáron a tó népszerű strandolóhely, ilyenkor viszont titokzatos, a stégek mintha csak a tavitündérek éjszakai táncára várnának. Naplementekor értünk a tóhoz, szavakkal, ecset és festék nélkül lehetetlen lefesteni a rőt őszi erdő és a lebukó sugarak víz hátán tükröződő táncát.

Kirándulásunk utolsó napján a Sárgaliliom tanösvényt is végigjártuk – azért esett erre a választásunk, mert ez útba ejti a veleméri Szentháromság-templomot, azaz a fények templomát. Ha épp sokan vannak, ajánlatos kivárni, hogy a táj elcsendesedjen: ha nem rikoltoznak körülöttünk, a hely szelleme előmerészkedik, kézen fog, és néhány pillanatra visszavisz a múltba.