Hogy a nagyvárosi elmagányosodással rendszerszinten kell kezdeni valamit, az legelőször a múlt század második felében merült fel. Az úgynevezett cohousingmozgalom a dánokhoz köthető, akik 1967-ben hozták létre az első bofællesskabokat, amelyek kevesebbek voltak, mint egy kommuna, de többek, mint egy társasházi lakóközösség.
A cohousingmodell lényege, hogy mindenkinek megvan a privát élettere, ahol megőrizheti az önállóságát, de ehhez társulnak közös terek: konyha, ebédlő, kert vagy akár egy közösségi nappali. Itt zajlanak a közös programok, itt születik meg az a fajta hétköznapi együttlét, ami a modern városi életből sokszor hiányzik.
A cohousing vonzereje éppen abban rejlik, hogy ötvözi a két világ legjobbját: a magánszféra biztonságát és a közösség melegségét.
Ez nem jelent vagyonközösséget, de bizonyos költségeket együtt viselnek. Nem ideológiai mozgalomról van szó, hanem egy praktikus válaszról az elidegenedett városi lét kihívásaira.
A cohousingprojekteket a világon először a pragmatikus hollandok emelték hivatalos kormányprogram szintjére. Az 1980-as évektől a holland kormány tudatosan ösztönözte az úgynevezett „életközösségeket” a drága idősotthonok és gondozóintézmények alternatívájaként.
A gondolat az volt, hogy ez nemcsak olcsóbb, de lehetővé teszi, hogy az idősek kölcsönösen támogassák egymást, egészségesebbek, boldogabbak és aktívabbak maradjanak. Ma Hollandiában több mint háromszáz cohousing közösség működik (köztük körülbelül kétszázharminc időseknek szóló és hetven vegyes generációs), és további hatvan projekt van előkészítési vagy fejlesztési szakaszban.
„Ki tudjuk cserélni a villanykörtét”
Hollandiába érkezett tanulmányútra 1998-ban Maria Brenton, aki akkor még egyetemi oktatóként egy mesterkurzust készített elő az öregedésről. Ekkor ismerkedett meg a cohousingprojektekkel, és eltöprengett, vajon az Egyesült Királyságban is működőképesek lennének-e. Londonba visszatérve Brenton workshopot szervezett különböző női szervezeteknek.
Kapcsolódó: Így készüljünk fel a nyugdíjaskorra!
A találkozó után hat magányosan élő nő összeült egy pubban, és az ötlettől fellelkesülve megalakították az Idősebb Nők Lakóközösségét. „Azok a nők, akik ezt elindították, eltökéltek voltak abban, hogy nem akarnak életük végéig egy nappaliban ücsörögni, és régi slágereket dudorászni – mondta Brenton a The Guardiannek. – Le akartunk számolni az életkort érintő diszkriminációval, az atyáskodással és a kiskorúsítással, ahogyan az időseket a szociális gondozói szolgálatoknál kezelik.”
A londoni New Ground közössége
A New Ground, az Egyesült Királyság csak nőknek szóló, első cohousing közössége 2020-ban indult el. A folyamat során rengeteg akadályba ütköztek. Például évekig tartó jogi csatározásba bonyolódtak az Észak-londoni Chipping Barnet önkormányzatával, amely eleinte ellenezte a fejlesztést. A közösség legidősebb tagja, a kilencvenhat éves Hedi Argent szerint a helyi hatóság részéről kifejezetten ellenséges hozzáállással találkoztak, például volt, hogy azzal az érvvel utasították el őket, hogy „így is elég idős ember él már Barnetben”.
Együtt, egymásért a magány ellen
Mára azonban a New Ground bebizonyította, hogy tagjai nem pluszfeladatot jelentenek a helyi közösségnek, hanem éppen ellenkezőleg, csökkentik a szociális ellátórendszerek terheit.
A közösség minden ügyét ugyanis maguk a tagok intézik.
Nincs külső menedzsment, hanem önkéntes munkacsoportok felelnek a különféle feladatokért: egyesek a kertet gondozzák, mások a karbantartásért, a kommunikációért vagy a jogi ügyekért felelősek. A huszonhat lakásos ház „szíve” a közös nappali, ahol hetente vacsorákat tartanak, filmeket néznek, sőt edzenek is. A vendégeket külön lakrész várja, a kertben pedig vadvirágok, gyümölcsfák és bokrok teszik otthonossá a környezetet.
Kapcsolódó: Sok nő együtt egyre többre képes – Női közösségek ereje
A közösség egyik fontos alapelve, hogy a lakók vigyáznak egymásra, de nem egymás gondozói. Az „egészségtárs” rendszerben mindenkihez két-három társ kapcsolódik, akik odafigyelnek a másikra, segítenek a bevásárlásban vagy a főzésben, ha valaki beteg vagy műtét után lábadozik. Ugyanakkor a személyes ápolásra – például sebkötözésre vagy tartós gondozásra – továbbra is külső szakembereket hívnak.
A New Ground közösség kizárólag ötven év feletti nők számára nyitott: férfiak – legyenek családtagok, barátok vagy partnerek – bármikor látogathatják a házat, de be nem költözhetnek. Így tudja a közösség megőrizni eredeti célját: a magányos élet helyett alternatívát kínálni idős nők számára.
