Előre szólok: ez a riport tele lesz spoilerrel, ez esetben azonban nem bűn bármilyen poént lelőni. Itt egyik látogatás sem ugyanolyan, mint a másik, minden alkalom tartogathat meglepetést, és mindig itt van az, aki gondoskodik róla, hogy a meglepetés kellemes legyen. Ő pedig nem más, mint Fejes Rózsa, a MancsRanch megálmodója és megvalósítója.
A terület, ahol vagyunk, nem állatkertnek készült. Rózsa azért vette meg, hogy legyen hova kiszabadulni a közeli tetőtéri lakásukból. De mit ér egy kert kutya nélkül? – gondolta, így került a házhoz Morpheus, majd – hogy ne legyen egyedül – hozott mellé egy törpemalacot, és hogy tovább nőjön a társaság, érkezett egy minipóni is.
– Szép lassan kezdtem valóra váltani a gyerekkori álmomat, hogy állatokat mentsek – meséli Rózsa, aki kislányként nem kis fejfájást okozott az anyukájának, amikor lemászott a csatornába egy kiscicáért, majd a ruhásszekrényben rejtegette. Hogy csak egy esetet említsünk.
– Felnőttként igyekeztem olyan állatokat menteni, akikről mindenki lemondott – folytatja. – Az állatmentés azonban rengeteg pénzt emészt fel, ezt valamiből finanszírozni kellett, ezért döntöttem úgy, hogy állatkertet csinálok.
Állatokkal másképpen
Rózsa úgy gondolja, egyetlen állatnak sem jó ketrecben élni. Nagyon kevés látogatót fogad, egy nap maximum négy turnus megy végig a terepen, és ezek is kis létszámú csoportok, általában egy-egy család vagy baráti társaság. Ez a látogatási rend először sokaknak furcsa, de aki egyszer itt jár, az megérti.
– Az állatoknak nem jó, ha egész nap nyúzzák őket, ha nincs életük, viszont szükségük is van látogatókra, akik színt hoznak a mindennapjaikba – folytatja Rózsa, és azt is elárulja, a látogatások között az állatok szabadon bóklászhatnak, és bármilyen hihetetlen, teljes harmóniában élnek.
– Nálunk a rókák nem bántják a kacsákat. Toruk, a közép-ázsiai juhászkutya legjobb barátai a kenguruk, Mancs, a névadó kutyánk Gizmóval, az egyik tarajos süllel szokott együtt döcögni. Egy rókánk összebújva alszik egy kacsánkkal, csak sajnos soha nem hagyják, hogy lefotózzam őket – meséli. A rancson jelenleg huszonnégy állatfaj él, kicsit több mint száz állat, akiknek nagyjából fele mentett. Hivatalosan vadállatmentő állomás is a hely, hiszen azokat, akiket sikerül teljesen meggyógyítani, Rózsa igyekszik visszaengedni a természetbe.
– Csak azok maradnak, akik nem élnének túl a „vadonban” – mondja. – Ilyenek például az őzeink, Oszkár és Szófia. Oszkárt kóbor kutyák támadták meg, és most is vannak mozgáskoordinációs problémái, Szófiát pedig bedarálta egy fűnyíró traktor, emiatt hiányzik egy lába. Bármilyen furcsa, Oszkárra vonatkozik a legszigorúbb szabály, az őzbak ugyanis a világ egyik legveszélyesebb vadállata. Aki a területére lép, azt megszurkálja. De ha velem vagytok, nem fog megtámadni. Az is lehet, hogy nem fog előkerülni.
Szőrös, tollas, tarajos
A rancs egyébként a már említett Mancsról kapta a nevét, a tizennégy éves jack russell terrierről, aki még mindig aktívan dolgozik: egy interaktív program keretében KRESZ-t oktat gyerekeknek. Egyre nehézkesebben és lassabban csinálja, de Rózsa azt mondja, nincs szíve elvenni tőle a feladatot, mert talán ez élteti őt ilyen sokáig. Az eligazítás után, mintegy bemelegítésként először a kutyákkal találkozunk, Mancs, Tappancs, Orco és Simba fogad bennünket. A rancson egyébként minden állatnak van neve, és Rózsa mindegyiküket úgy szereti, mintha a gyereke lenne.
– Mi van, te gengszterpalánta szélhámos, te imádni való gyerekem! – fordul Rózsa Kókuszhoz, a világ legkedvesebb holland törpeszamarához, és hozzáteszi: – Nagyon szeretem mindegyiküket. – Ez látszik, és az is, hogy az állatok is hatalmas bizalommal és ragaszkodással vannak felé. A látogatók, ha szerencséjük van, bármelyik állatot megsimogathatják, viszont nagyon fontos szabály, hogy mindenkinek csak a hátát szabad megérinteni. Egyetlen kivétel a tarajos sül, neki pont a hátához tilos érni. A bántalmazott állatok nagy részét a fejükön támadták, ezért a szabály. Ahogy Rózsa mesél az állatokról, és kiderül, ki milyen úton és milyen állapotban került ide, egyre nyilvánvalóbbá válik, amit aztán egy ponton ki is mond: az embernél nincs veszélyesebb lény a földön.
Kapcsolódó: Kvíz – Mennyire ismered az állatok népies elnevezését?
– Kéknek fogalma sincs, hogy madár, azt hiszi, hogy a kislányom – mondja Rózsa, miközben bemutatja a nandut, más néven dél-amerikai futómadarat, aki a legnagyobb tolvaj a rancson. Azt is elmeséli, mennyire intelligens állat Pihe és Puha, a két fodrostollú magyar lúd, akik pontosan tudják, hogy róluk van szó. Alig várják, hogy szólítsa őket. Közben kiderül, hogy az egyik búbos kacsa egy baromfiudvarból került ide, a másik pedig cirkuszi kacsa volt. Amikor rákérdezek, hogyan „találnak” ide az állatok, Rózsa azt mondja, a Jóisten sodorja őket az útjába. Ők találnak rá, nem ő rájuk.
Vadak testközelben
– Innentől kezdve élesedik a helyzet, szót kell fogadni – figyelmezteti Rózsa a kislányomat, mielőtt bemegyünk a borzokhoz. Kiderül, hogy a borzokat a húsukért is vadásszák, Baranyában például minden évben van borzfőző fesztivál, amit Rózsa aljas rendezvénynek tart. Én is. Az itteniek is vágóborzok voltak, onnan mentette őket. Cukimuki Dömperrel tudunk közelebbi barátságot kötni, aki minél több simogatást kap, annál lelkesebb. Aztán Jadéval, az urzonnal találkozunk, aki egy Észak-Amerikában honos óriástestű rágcsáló.
Ezután igazán exkluzív élmény következik: találkozás a tarajos sülökkel. Rózsa elmondja, hogy tudomása szerint sehol a világon nem engednek be tarajos sülökhöz embereket. Egyes felmérések szerint ő a világ hetedik legagresszívabb állata.
– Hogyan támad? – kérdezem.
– Agyonszúr – jön a gyors válasz, bár ezt Gizmóról, aki közben megközelít minket, elsőre nem feltételezném.
– Ez egy páva? – kérdezi a kislányom, amikor az állat széttárja tüskéit, amit azért csinál, mert nagyon örül Rózsának. Gizmó és Lea miatt már járt itt egy kutatócsoport Belgiumból, de volt nála a National Geographic és egy világhírű természetfotós is. Látogatók pedig érkeztek Lengyelországból, az Egyesült Államokból, de még a Fülöp-szigetekről is.
A rókáknál megtudjuk, őket decemberben érdemes meglátogatni, mert akkor a legszebbek. Aaliyah közben betalál Rózsa ölébe, aki elmondja, nem véletlen A kis herceg történet, ugyanis ha valaki elnyeri egy róka bizalmát, az életre szóló barátságot jelent.
A következőkben találkozunk két liliputi marhával, Nessie-vel és Ossiannal, majd bemegyünk az alpakákhoz.
– Az alpaka nem ismeri a személyes tér fogalmát – figyelmeztet Rózsa, és amint beérünk, ezt meg is tapasztalom. De most őszintén, ki ne akarná, hogy egyszer az életben bemásszon néhány gátlástalan alpaka az arcába? Én biztosan vevő vagyok rá, ahogy arra is, hogy a következő ketrecben minden oldalról mókusok, kenguruk és nyulak vegyenek körül. Miközben Gabbana, az indonéz Prevost-mókus a kezemből eszik, Dolce pedig a hátamon rohangál, alulról egy Bennett-kenguru figyel, mellettem pedig egy nyuszi vesz el egy falatot a kislányom kezéből, egy pillanatra az Assisi Szent Ferenc-ábrázolások jutnak eszembe, és úgy érzem magam, mint egy kiválasztott. Utoljára Papussal, az ormányos medvével találkozunk, aki igazi matuzsálem, hiszen a természetben ez a faj hat-hét évet él, ő azonban már tizenkettő. És már életet is mentett, ugyanis képes kiszagolni a rákos sejteket, és eddig három embernél jelezte nagyon intenzíven, hogy valami baj van.
Kapcsolódó: Magyar Maugli – Zanzibáron ment állatokat Flaskay Dániel
Megvalósult álom
Ez a látogatás, a találkozás Rózsával és nagyjából száz állattal életre szóló élmény. Amikor az ember rácsodálkozik, mekkora szempillája van egy liliputi marhának, vagy állandóan a látóterében van egy körülbelül másfél méteres madár, valószínűleg eszébe sem jutnak azok a dolgok, amelyek a hétköznapokban nyomasztják. Ez egy másik világ, amelyet Rózsa teremtett meg, és bár bizonyos szempontból hatalmas kötöttséget jelent, hiszen a rancs állandó jelenlétet igényel, valójában a legnagyobb szabadság. Hiszen Rózsa azt csinálja, ami élete álma volt. Lánya közgazdásznak tanul, ő ebben inkább a rengeteg munkát és lemondást látja, így valószínűleg nem ő fogja továbbvinni a helyet.
– Ő a saját életét éli, ami rendben van. Mindenki álmodja meg a maga álmait, és váltsa valóra – mondja Rózsa, és azt is hozzáteszi, van egy vészforgatókönyve, hogy melyik állat hova kerül, ha történik valami vele. Ezt a látogatást egyébként úgy csinálta velünk végig, hogy néhány nappal korábban agyrázkódást kapott, de mi ebből semmit nem vettünk észre. Én is bekötött kézzel tapogattam végig az állatokat, mert volt egy kis balesetem, és másnap értetlenül figyelte a sebész, milyen pici fekete szőrökkel van tele a kötés, amit lecserélt.
– Valószínűleg ez egy indonéz Prevost-mókus szőre – mondtam neki büszkén, és azonnal javasoltam neki, hogy látogasson el a MancsRanchra. Mindenkinek ezt javaslom. Varázslatos hely.
Fotó: Falus Kriszta
Kattints a képre és lapozz!
