Kedves Dorka, három fiam van, és öt unokám, és bár nem vagyunk fiatalok, férjem és én is nagyjából egészségesek vagyunk. Ami miatt sokat aggódom mégis, az a családi összetartás. Minden hónapban egyszer találkozunk mind egy ebédre, ilyenkor megünnepeljük az aktuális születésnaposokat, illetve a nagy ünnepeken is összejövünk. Ezeket a találkozókat én szervezem, segítek abban is, hogy ki milyen apróságnak örülne, vagy mire adjuk össze a pénzt.

Fiaink sajnos nincsenek egymással szoros kapcsolatban, ahogy a menyeink sem igazán kötik össze az unokákat (ezt rosszallom, de nem teszem szóvá). Ha valahol feszültséget érzékelek, közbenjárok a feloldás érdekében. Sok feladat, de bírom, amiért inkább aggódom, hogy mi lesz a családdal, ha már nem leszek. Reménykedhetek abban, hogy összetartóbbak lesznek? 

Van, amikor a nagyszülő tartja össze a családot – de mi lesz, ha ő már nem lesz? (Fotó: Getty Images)

Gondolom, nem egyedül én tudok azonosulni a levél írójával. Nemek szerinti elvárásaink gyakran a nőkre hárítják a családi kapcsolatok gondozásának terheit, de mi, nők is felelősek vagyunk ezért, hajlamosak vagyunk ezt a feladatot magunkra húzni. Rengeteg érzelmi munkát jelent ez, mely a legtöbbször láthatatlan és szinte mindig alulértékelt – nemcsak a külvilág, hanem saját magunk által is. 

A változáshoz sokszor az első lépés, amit a levél írója zárójelbe tett: a rosszallás, a harag érzése. Ez jelzi, hogy sok nekünk – még ha bírjuk is –, és ez a belső feszültség tud elmozdítani a megszokott helyzetből. Ha nem változtatunk, helyette pufogunk – „kipöfögjük” a gőzt, mint egy kukta –, akkor újra- és újratermelődik a feszültség is, hiszen továbbra is változásra akar késztetni.

A családi kapcsolatok fenntartásának felelőssége nem kis teher. A „kapcsolati ragasztóként” működő családtagok kifáradnak, leginkább annak következtében, hogy a saját igényeiket folyamatosan a család egészének és a tagok egyedi szükségleteinek rendelik alá. Tagadhatatlanul fontos és nemes feladat a család összetartása, így jó embernek és hasznosnak élhetjük meg magunkat.

Kapcsolódó: 5 jel, hogy te írod át a mérgező családi mintákat

Ha egyedüli felelősek vagyunk, akkor dominánsak is vagyunk, tehát az irányítás erejét is élvezhetjük általa. A családi rendszeren belül a kohézió elősegítése, az ünnepek koordinálása, a konfliktusok során a közvetítői szerep betöltése folyamatos kihívás, ami adrenalint ad, így biztosítja, hogy ne unatkozzunk. És persze legfőképp: látjuk a szeretteinket együtt, összetartásban, ami a jó érzésen túl évezredek óta a fönnmaradásunkat is biztosítja. 

Kapcsolati ragasztónak tehát jó lenni – mértékkel. De hogyan vehetünk vissza, illetve adhatunk át terheinkből?