Újságíróként egyszer lehetőségem akadt találkozni Pinkkel, a világsztár énekesnővel. Miközben villáminterjút készítettem vele, azon kaptam magam, hogy a szerelmi bánatomat ecsetelem neki. Fiatal voltam, és kétségbeesett. Ő pedig valószínűleg még mindig érdekesebbnek találta a történetemet, mint azt az öt-hat kérdést, amit a legtöbb újságíró feltett neki, úgyhogy végighallgatott, és együttérzéséről biztosított.

Akkoriban már hetek óta mindenkit ezzel a történettel traktáltam, úgyhogy kezdtem nagyon idegesíteni a hozzám közel állókat. Pink viszont empatikusan fogadta a drámámat, így ott és akkor az volt az érzésem, hogy – bármilyen szürreális – ő az egyetlen, aki megért engem. Ma már nevetek ezen, de akkor komolyan gondoltam. 

Valószínűleg sokunkkal megtörtént már, hogy azt éreztük, mélyebb, tartalmasabb, hasznosabb és nem mellesleg kellemesebb beszélgetést folytattunk egy vadidegennel, mint a hozzánk legközelebb állókkal szoktunk. Egy vonatút, egy charterjárat, egy büfévacsora egy wellness-szállodában – mind tökéletes alkalmat adhat két egymás mellé sodródott idegennek, hogy azt érezzék, végre valaki meghallgatja és megérti őket.

De vajon miért könnyebb néha szót érteni egy idegennel, mint családtagjainkkal és barátainkkal?

Miért érezhetjük úgy, miután kitálaltuk életünk nagy dilemmáit a termálmedencében véletlenszerűen mellénk kerülő ismeretlennek, hogy többet lendített rajtunk, mint a legjobb barátunk? És tényleg könnyebb megnyílni azok előtt, akik nem ismernek minket, és vajon minél közelebb áll hozzánk valaki, annál inkább akadozhat köztünk a nyílt kommunikáció? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Wertán Sára kommunikációs trénerrel, a Beszélgess jól alapítójával. 

Típusok és sorsközösségek

Sára azt mondja, először érdemes tisztázni, hogy azt, hogy kivel és mikor élünk meg jó – akár mély – beszélgetést, nagyban befolyásolja, milyen típusok vagyunk. Ha az extrovertáltak közé tartozunk, azaz könnyen és sokakkal tudunk és szeretünk kapcsolódni, ez könnyen is megy nekünk, és ezek a kapcsolódások töltenek minket, ha viszont introvertáltak vagyunk, akkor több idő szükséges ahhoz, hogy valakivel kapcsolódjunk, és ebből kevesebb is elég. Vagy esetleg az ambivertáltak táborát erősítjük, tehát szeretünk kapcsolódni, de szükségünk van ugyanannyi egyedüllétre is.

– A nagymamám szélsőségesen extrovertált ember – meséli a szakértő –, bárhol bárkivel beszélget, könnyen megnyílik, és kapcsolódik akár hozzám, akár a menyéhez, de egy idegenhez is a hentesnél. A nagypapám ezzel szemben nem szeretett idegenekkel szóba elegyedni, és a családi alkalmakon is hamarabb elfáradt, kevesebbet beszélgetett.

Kapcsolódó: Nem tudod, mit mondj, ha valaki depressziós? Ezek a mondatok segíthetnek

Aki könnyen teremt kapcsolatot a vonaton idegenekkel, az valószínűleg máshol is – a szomszéddal és a tágabb családban is – többet fog kommunikálni. Ez nem azt jelenti, hogy egy introvertáltnak nem lehetnek mély beszélgetései, sőt! Csak ő a repülőn nem fog megnyílni egy idegennek, mert időre lesz szüksége, de például egy wellness-szállodában, ­három kellemesen együtt töltött vacsora után már igen.

Szakértőnk azt is hozzáteszi, hogy

az idegenek között akkor is gyorsan megtörhet a jég, ha találnak egy meghatározó közös pontot az életükben.

Így lehetséges, hogy kisgyerekes családok olyan jól szót értenek egy közös hosszú hétvégén, hogy a következő alkalmat már együtt tervezik valamelyik gyerekbarát wellnesshotelben, de ugyanígy gyors „nyaralós” barátságot köthetnek olyanok is, akik hasonló korúak és élethelyzetűek: nemrég indítottak saját vállalkozást, vagy épp kirepültek a családi fészekből a gyerekeik, tehát emiatt hasonló élmények érik őket. 

Van egy megrázó és közben rendkívül szórakoztató sorozat, a Mögöttem az élet, amelyet a stand-up-humorista Ricky Gervais alkotott. A történet főhőse egy frissen megözvegyült férfi, akit annyira megvisel a felesége halála, hogy minden és mindenki irritálja, képtelen két mondatnál hosszabban beszélgetni bármelyik rokonával.

Rengeteg időt tölt a temetőben, felesége sírjánál, ahol szóba elegyedik egy szintén gyászoló, idős nővel, és hosszú idő után végre tartalmas beszélgetést tud folytatni valakivel. Az idegen asszony arra is képes, hogy kimozdítsa őt a már-már önpusztító letargiából. Szakértőnk szerint ha két idegen sorsközösséget talál, abból nagyon jó beszélgetések, sőt emberi kapcsolatok is kialakulhatnak, teljesen ismeretlenül is.

Jelenet a Mögöttem az élet című sorozatból

Ítélkezés nélkül

De mi történik olyankor, amikor még sorsközösség sem kell hozzá, és azon kapjuk magunkat, hogy személyes, akár egészen intim történeteket osztunk meg magunkról például a vonaton velünk utazó másik emberrel? És miért érezhetjük úgy, hogy néha ezekben az utazáson, nyaraláson történt beszélgetésekben jobban meg tudunk nyílni, mint a hozzánk legközelebb állók előtt?

Sára azt meséli, egyre több olyan kutatás van, amely arra vonatkozik, mennyire tartják jó barátnak egyesek a mesterséges intelligenciát. Ezek a kutatások azt mutatják, az emberek egyre nagyobb része vallja, hogy a ChatGPT a legjobb barátja, és ennek egyik legfőbb oka, hogy nem ítélkezik.

– Ugyanezt hozza a vonaton ülő ismeretlen is – mondja szakértőnk –, aki nem ismeri a másik oldalt, jó esetben nincs prekoncepciója vele szemben, és azzal a fajta nyitottsággal, ítélkezésmentességgel és érdeklődéssel tud hallgatni, hogy a beszélőben nagyon hamar kialakul az a megélés, hogy „úristen, végre valaki megért és elfogad!”.

A negyvenes éveiben járó Ildikó azt meséli, van olyan közeli barátnője, akinek már szinte semmit nem tud elmesélni ADHD-s gyerekével kapcsolatban, mert mindig azt kapja válaszul, hogy nézze a dolgok pozitív oldalát, és örüljön, hogy nincs nagyobb baj, legalább nem leukémiás a gyerek.

– Amikor valaki azt mondja, nézzük a dolgok pozitív oldalát, az valójában egy szebb formába bújtatott előítélet, amely arról szól, hogy a másik nem elég hálás a sorsáért, és nem elég erős, hogy elbírja a nehézségeket – folytatja kommunikációs tréner szakértőnk. – Lehetséges, hogy segítő szándék van ebben, mégis ártalmas, ráadásul kontraproduktív is, hiszen bűntudatot okoz.

Mi is tehetünk róla, ha nem jó a beszélgetés

Ha tudjuk, hogy a bajunkat hallva a másik még szégyenérzetet is kelt bennünk, akkor előbb-utóbb leszokunk róla, hogy elmondjuk neki. Egy idegennel folytatott véletlenszerű beszélgetés azért válhat jóvá, mert a másik nem akarja megmondani a megoldást az első mondat után. Kíváncsian és nyitottan van jelen a beszélővel, megy vele az egész történetben, felháborodik, együttérez.

Fontos azonban leszögezni, hogy a vonaton történő világmegváltó beszélgetések eufóriája nemcsak az idegen varázsának köszönhető, hanem annak a hiányérzetnek is, ami a hozzánk közel állókkal kapcsolatban fogalmazódik meg bennünk. És mi is lehetünk az okai annak, hogy a saját családunkkal és barátunkkal kevésbé jó beszélgetéseink vannak.

Ha például hónapok, akár évek óta ugyanazzal a témával „fárasztjuk” szeretteinket, és képtelenek vagyunk ebből a ventilációs szakaszból a megoldáskereső fázisba átlépni, akkor szinte törvényszerű, hogy a hozzánk közel állók nem tudják olyan kíváncsian, nyitottan és ítélkezésmentesen meghallgatni a mondandónkat, mint a vonaton velünk utazó és nem mellesleg beszélgetni kívánó idegen.

– A jól figyelő idegennek megvan az a szuperképessége, hogy a megfelelő távolságból lehetnek jó megoldásai

– folytatja Sára. – Viszont fontos a fogadó oldal is, hogy aki beszél, eljutott-e már a ventilációs szakaszból a megoldáskereséshez. Sok beszélgetés azért válik rosszá, mert a beszélgetőpartner azt hiszi, már ebben a szakaszban vagyunk, de ez csak akkor történik meg, ha erre maga a beszélő nyitottá válik. Egy nagyon jó beszélgetés, például egy idegennel a vonaton, átlendítheti a beszélőt ebbe a fázisba.

A vadidegen beszélgetőpartner nem ítélkezik, hát nem könnyebb így beszélgetni? (Fotó: Getty Images)

A beszélgetés kölcsönös ajándék

Beszélgetéseink minősége rajtunk is múlik. Másokat nem tudunk megváltoztatni, iránymutatást azonban adhatunk, milyen elvárásaink vannak egy beszélgetésben, és magunkon is tudunk dolgozni annak érdekében, hogy az emberek szeressenek velünk beszélgetni.

– A jó beszélgetésekhez kell a jó önismeret – mondja szakértőnk –, és az a képesség, hogy amikor észrevesszük magunkon, hogy kikívánkozik belőlünk az azonnali válasz, gondolat vagy ötlet, akkor ezt félretesszük, és csak hallgatjuk tovább a másikat. Minél erősebb egy hiedelmünk az életről, annál nehezebb ezt átírni, de minél többet gyakoroljuk és próbálkozunk, annál könnyebben véghez vihető és fejleszthető.

Sokat segíthetünk a saját kommunikációnkon, hogy ha például felhívunk valakit, mert majd felrobbanunk az idegességtől, már a beszélgetés elején leszögezzük, hogy csak ventilálni akarunk, és ha vannak is a másiknak ötletei, kérjük, most ne mondja őket. Erre viszont korrekt azt mondania a másik félnek, hogy „figyelj, napi fél órában hallgatom ugyanazt, és úgy érzem, ideje elindulni valamiféle megoldás felé”.

A hallgatónak is lehetnek igényei, összetett dolog, hogy akar-e, tud-e segíteni, van-e rá ideje, és közben tudja-e tartani a határait.

Tud-e úgy visszajelzést adni, hogy haladjon a másik, tud-e jól segítő kezet nyújtani. A beszélgetés olyan, mint az autó­vezetés, nagyon sok mindenre kell figyelni. De sok gyakorlás után automatizmussá válik.

Sára azt is hozzáteszi, egy jó barátság nagy ajándéka, ha ki lehet mondani dolgokat. És azt is mondja, a beszélgetést bárhol és bármikor érdemes „gyakorolni”, és erre az utazások és nyaralások különösen jó alkalmat adnak. De a vonaton is érvényes az a szabály, hogy figyelembe vesszük a másik határait.

Kapcsolódni jó, és ha van erre lehetőség, mindenképp érdemes kihasználni az alkalmat. Ha viszont azt látjuk, a másik kényszeredetten mocorog, vagy látványosan előveszi a könyvét, jobb, ha vesszük az adást, és a csend kezd beszélni helyettünk. Amelyből szintén hiányunk van. De ez már egy másik cikk témája. 

Kapcsolódó: 5 gyakori, ám káros beszélgetési szokás, melyet jobb lenne elkerülni

Fotó: Getty Images