Mint az egynyári virágok. Elülteted őket, kibújnak, meg-izmosodnak, szemet gyönyörködtetően virítanak, aztán elenyésznek. Mint ezek a torzóban maradt gondolatok.

Hallgatózom. Csönd van, néha apró, éppen csak érintő, koccanó zörejek. Egy-egy szárazra perzselődött levél hullik ilyenkor a fákról a bokrokra. A levegő áll, semmi nem mozdul. Most három ismeretlen madár húz át a tisztás fölött, a tollak bársonya minden neszt felfog, halkan tűnnek tova, nyomukban nem marad más, csak a villanás, s az emlékké lett pillanat.

Pár napja egy kis rozsdafarkút találtam a tőkék közt. Még meleg volt a teste, de már nem élt. Szétnyitottam a szárnyait, melle alatt végigsimítottam a selyemnél is finomabb pihetollakat.

Fogtam a kezemben a súlyosan könnyű kis testet, és eszembe jutott egy hiedelem. Egy dél-amerikai indián törzs szerint a világ egy bizonyos energiamennyiség, ami minden élőlényben, legyen az ember, madár, hal, oroszlán – eloszlik. Minden születés előidéz egy halált, és minden halál után újabb születés következik.

Így marad teljes az energiatömeg és marad fönn a világ. Néztem a kis rozsdafarkú tetemét, s miközben a bokrok sűrűjébe rejtettem, dió és tölgylevelek takarója alá, arra gondoltam, hogy akkor most ezekben a pillanatokban valahol valaki megszületett. A rozsdafarkú helyet hagyott.

Rozsdafarkú (Illusztráció: Getty Images)

Széles, végtelenbe futó utak fogadnak az élet elején. Nekivágunk elszántan, erővel. Aztán lassan dűlőutakra, ösvényekre tévedünk. De az ösvény is út. Ha liánok szövik be, ha ledőlt fa áll keresztbe, ha árok, verem, vízmosás, szakadék szakítja be, út az akkor is. Csak nem lehet olyan gyorsan haladni, nem tudsz vágtatni rajta. Inkább hajladozva, nyiladékot keresve, átvághatatlan bozótosban bujkálva, megtépve, meg-megállva jutsz előre.

Kapcsolódó: Schäffer Erzsébet többi írása itt olvasható

Út hát az ösvény is. Az indiánok tudják ezt. Nekem az indián ezt jelenti: Nem áll be a sorba. Nem csorda. Nem menti a bőrét. Gondolkodik. Ismeri a nap, a hold, a csillagok útját. Őrzi a vizeket és a fákat, az állatokat és a köveket. Tiszteli az öregeket. Ismeri
a természetet, tudja, hogy csak kölcsönbe kapott ezen a világon mindent. És nem felejti el, hogy utána még sokan jönnek. Jönnek, jönnek a nemzedékek. S hogy ez törvény.