Alig öt napja, június huszadikán volt az utolsó tanítási nap. Virágcsokrokkal közlekedtek gyerekek és tanárok, bolondballagások és fehér inges vizsgázók tűntek fel itt, a kertváros utcáin is. Hogy miért, nem tudnám megmagyarázni, de ilyenkor, az iskolai évzárók idején, mint egy túlkoros vén diák, elkezdem skandálni, hibásan, ahogy eszembe jut – Ady sorait… Június volt s ujjongtunk, nincs tovább, gyertek szabadmellű örömök, pusztuljatok bilincses iskolák… S ahogy mondogatom, keresve a sorokat, rímeket, eszembe jut mindenféle, iskolához köthető gondolat.
Tegnap is… turkálok az utcai könyvszekrényben, ahová be lehet tenni a polcokra a megunt könyveket, s helyettük választhatsz másikat. Kiveszek egy viseltes kötetet a régi Diákkönyvtár sorozatból… felütöm. Ez a sor ötlik a szemembe: „Etiam ille est fur, qui fiduciam hominum rapit.” Nem tudok latinul, de bevillan egy egész fejezet a könyvből…
Gyéres tanár urat meglesi két diákja, hogy lóghat-e még az osztály, mert a tanár úr késik. És a tanár úr észreveszi őket, legjobb tanulóját, a kegyelemkenyéren tanuló, okos Nyilas Misit, és a gazdag tanácsos fiát, Orczyt. A kis Nyilas Misinek a latin mondatot le kell fordítania, és leírni tízszer, százszor? – erre már nem emlékszem. De a fordításra igen: „Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja.” Orczy is kap egy mondatot, de csak figyelmeztetésül: „A törvényt áthágni senkinek sem szabad.”
Hogy hogy jön ide a június? Ady verse? Iskola, diákság? Évzáró? Az villant át a fejemen, hogy gyerekek, ti már nem fogjátok ismerni Gyéres tanár urat, se Nyilas Mihályt, se Bella kisasszonyt, se a nagy hírű debreceni kollégiumot és iskolát, se a konviktust, ahol Böszörményi megette Nyilas pakkjából a cipőjére küldött kenőcsöt. Nem fogjátok tudni, hogy mi az a reskontó, Pósalaky urat se tudjátok hova tenni, de még a lézengő ficsúrt, Török János úrfit se, aki helyett szegény szülei fizették ki az ellopott reskontó nyereményét. Nem fogjátok ismerni őket, mert túl lassú olvasmány Móricz Zsigmond egyik legszebb regénye. Lassú és idejétmúlt (?). De azért leírom, mert hátha.
