Egy mozgalmas forgatási napon kísértük el őt, ahol bebizonyosodott, a népszokásoknak igenis helyük van rohanó világunkban, legyen szó egy meggyújtott gyertyáról vagy egy újragondolt pántlikáról.
A jurtába lépve lélegzetelállító látvány fogad. Bármerre nézünk, hímzett kendők, gyöngyökkel kirakott mellények, rakott szoknyák és virágokkal tűzdelt párták hevernek vagy lógnak a kiakasztott vállfákon. Odakint háztáji állatok és lovagló gyerekek nyüzsögnek a napsütésben. A helyszín a galgahévízi HaZám lovasudvar, Aurora ma innen mesél népes követőtáborának a régmúlt nyarak közösségi hagyományairól.
Nem jelmez, hanem az identitás része
– Ma a pünkösdi királynéjárásról és a Szent Iván-éji tűzugrásról mesélek, de előbb mindannyiunknak fel kell öltöznünk. A segítőim Sári, Luca és Rozi lesznek, valamint az anyukájuk, Saci, aki férjével, Istvánnal együtt egyben a házigazdánk is – magyarázza Aurora, miközben sorra válogatja a különböző összeállításokat. Mint mondja, nála semmi sem autentikus, szabadon variálja a darabokat, így kerül mindenki kezébe virágos selyembrokátos ruha, pünkösdi rózsát idéző fehér és rózsaszín kiegészítők.
– A második kör ruháiban a narancs és a piros szín dominál majd, a tűz jelképei. Ezek a szoknyák régen köténnyel együtt működtek, kötényfoltnak hívták azt a részt, ahol spóroltak az anyaggal. Nekem már kicsit sok lenne így, merthogy tényleg mindennap viseletben járok. Számomra ez nem jelmez, hanem az identitásom része, ugyanúgy, ahogy az őseinknek is a mindennapi ruhájuk volt a viselet.
Aurora hímzőnőkkel, varrónőkkel, lábbelikészítőkkel dolgozik együtt Aurora FolkGlamour nevű márkáján, és hiszi, hogy együtt, közösségben lehet csak igazán többre jutni. Eredeti viseletdarabokat, kiegészítőket és ékszereket gondol újra és helyez modern kontextusba, de szakmáját tekintve valójában üvegművész. Az egyetem óta gyakorlatilag mindenbe belekóstolt az ipar- és képzőművészet, a magyar népművészet területén, a szobrászattól kezdve a jelmeztervezésen át a különféle performanszokig. Munkája elismeréseként a népviselet napja nagykövetének választották, és a Magyar viseletért díjat is kiérdemelte.
Pünkösdi király lóháton
– Az első ékszereket még magamnak terveztem, majd valaki megkérdezte, készítenék-e neki is, így indult az egész. Már előtte is tartottam divatbemutatókat és előadásokat népszokásokról, szimbólumokról, vetítéssel, énekkel. Szeretem összevonni a tanítást, a szórakozást és a divatot – avat be életútjába, miközben egy pliszírozott szoknya húzott szabásában gyönyörködöm. Aurora szerint ez is a cél, hogy bárki, aki fölveszi ezeket a ruhákat, karcsúnak és szépnek érezze bennük magát. Ő maga mindössze hétesztendős volt, amikor egy hímzéses mellénybe bújva örök életre rabul ejtette a népviselet.
– A szüleim régiségkereskedelemmel foglalkoztak, családi program volt a régiségvásárok látogatása. Egy alkalommal megpillantottam egy narancssárga, aranyzsinóros selyembrokát mellényt. Anyáék nem akarták megvenni, de az árus végül nekem ajándékozta, mert látta, mennyire rajongok érte. Ez az élmény meghatározó lett számomra, és a vásárokban szerzett tudást ma is kamatoztatom. Régi családi ereklyéket – például Mária-medálokat, amiket valaha láncon hordtak amulettként – is újraértelmezek ékszerként. Sokan hozzák el hozzám a nagymamájuk, dédmamájuk darabjait, hogy új életet adjak nekik.
Mesélés közben Aurora sürgölődik: – A fehér blúzod megvan? Anya mindjárt segít. Megtűzöm, és már mehetünk is! Várjatok, hogy is hoztam nektek a koszorúkat? Egy, kettő, három…
Percekkel később már az ékszereket válogatjuk, egymás alól bukkannak elő a ragyogó üveggyöngyök, a medálba foglalt régiségek és a színes selyemszalagok. Az utolsó pillanatokban még sietve átnézzük a szükséges kellékeket is.
– Rózsa, almák a boton, piros kendő, kiskosár, kenyér és kalács. A legkisebb lány, Sári lesz a királyné, mindig a legkisebbet jelölték ki erre a szerepre.
Az országban számos helyen választottak pünkösdi királykisasszonyt, és díszes menetben jártak vele házról házra. A fehér ruhás, lefátyolozott vagy piros kendős királyné kosarában rózsaszirmokat vitt, amivel meghintette az ajándékozókat. A menetet kedvesen fogadó házaknál a királynét egy mondóka kíséretében felemelték („Ekkora legyen a kendtek kendere!”), ha viszont nem fogadták szívesen, leguggoltatták. A házaknál tojást, szalonnát és pénzt kaptak a vendégek, de a szokás alapvető eredete valójában a termékenységmágiához köthető, csak később vált adománykérő hagyománnyá.
Aurora köré csokorban gyűlnek a mezőn a szebbnél szebb viseletes lányok, hogy rekonstruálják a népszokás részleteit, de nincs itt szó semmilyen tudományos szabályszerűségről, a résztvevők minden percét élvezik a gazdag népi játéknak. A pünkösdi király is megérkezik, méghozzá stílusosan lóháton – Saci férje, István vágtatva kapja ki lányai kezéből az aranyló papírkoronát. A hagyományok emlékezetes élménnyé varázsolják az egyszerű hétköznapot.
