Sokszor pattognak karcos véleményszilánkok, ha a szülés időzítése jön szóba, amelyeket éveken át elhessegettem, mert rosszul tűrtem a tökéletesek magasából nyilatkozókat, és fájt a női szolidaritás hiánya. Aztán körülbelül húsvét óta egy bogárgyűjtő kitartásával kezdtem lejegyezni a markáns ítéleteket, hogy a legtipikusabbakat megosszam az aggódó érintettekkel.

– Szabadon döntsetek, a szívetek szerint!

– Perceken belül ötvenéves, és szülni akar? Normális? Ha most kínkeservvel összejön egy gyerek, hetven körüli lesz az anyja, amikor érettségizik…! Aztán jön a diplomaszerzés, az életkezdés, ki fog segíteni a szerencsétlen kölyöknek? Egy öregasszony? 

– A kolléganőm úszik a boldogságban, mert a lánya szülni fog huszonhárom évesen, és ő nagymama lesz alig túl az ötvenen. Agyrém! Persze könnyebb a szülés meg az életformaváltás ilyen fiatalon, de vajon marad-e­ a lánynak ereje az egyetem befejezésére a baba mellett? És mi lesz azokkal a nagyra törő szakmai céljaival, amelyekkel megörvendeztette a taníttatására sokat áldozó anyukáját? Biztosan indokolt az öröm?

– Úgy próbálja az életét programozni, mint a számítógépes rendszereket, hiszen még a negyvenet sem töltötte be, de már az örökbefogadást tervezi. Többen emlékeztettük a veszélyekre, elvégre senki sem tudhatja, milyen örökletes tulajdonságokkal rendelkezik az a gyerek, akit a vakszerencse vezérel hozzá, de ő legyintgetett. Szerinte jó neveléssel minden megoldható, és ő nem hajlandó várandósságért reszketve tölteni a negyvenes éveit, mint sok kortársa. Bátor? Dilis? Vagy fél a szüléstől, ezért adja fel könnyen?

– Elégedett ábrázattal tolat közöttünk, szeptemberre várja a harmadik gyerekét, közben rendesen dolgozik, így nem tűnik fel azonnal, milyen felelőtlen. Vagy a férje kényszeríti? Akkor űzöttebb lenne… Valószínűleg csak buta, ezért nem méri fel, milyen sok pénz kell három gyerek felneveléséhez. De akkor hogy került egy közgazdászokból álló csapatba? 

– A sógornőmet a hiúsága tartja vissza a gyerekvállalástól. Félti az alakját, és nincs kedve pelenkázni, gügyögni, amíg mások a karrierjüket építik. Utálom, amikor drámaian, a szempilláit rebegtetve néz a távolba, ha szóba jön a gyerek… Színház, csak a bátyám veszi be. Ha egy nő nem vágyik gyerekre, az csak külsejében nő, a lelke egy jégkirálynőé!

– Szerinted boldogságra képes, ép emberré válhat egy olyan gyerek, akit egy jégkirálynő hoz világra, és érzelmi fagyban nevel fel? – kérdeztem, mert a kíméletlen ítélet kibillent a véleménygyűjtögető fegyelmezett szerepéből. – Lehetetlen elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és egyesek akkor tisztességesek, ha eljutnak az önismeret olyan fokára, amikor maguk jönnek rá, egyelőre (örökre?) nem alkalmasak édesanyának? Egy szeretett barátnőm ilyen. Remek, őszinte ember… A mi nagycsaládunkban sok apróság született az utóbbi időben, így friss élményeim is vannak arról, milyen kiszolgáltatottak a parányi újszülöttjeink – miközben a kétórás kiscsikók lábra állnak… –, és micsoda hátránnyal indulhatnak az életnek szegénykék, ha nem várják és fogadják őket szeretettel.