Az, hogy kit mennyi idősnek tippelünk, legalább annyira múlik a mozgásán, mint a ráncain. Tudat alatt is észrevesszük, hogy a másik miképp tud felállni a földről, mennyire fürge, milyen gyorsan gyalogol. Saját magunkkal kapcsolatban azonban mintha vakfoltunk lenne; észre sem vesszük, hogy már nem tudunk ugrálni, bukfencezni, hogy nem is emlékszünk, mikor futottunk utoljára, és fújtatva cammogunk fel a lépcsőn. A jó hír, hogy ennek nem kell így maradnia.  

Megelőzés

– Nem értek egyet senkivel, aki beletörődik, hogy negyven-ötven éves kora körül az ízületei mozgástartománya beszűkül – mondja dr. Pácz Alexandra belgyógyász, kardiológus, a Pesti és Budai Magánorvosi Centrum orvos­igazgatója. – Sokan képtelenek teljesen leguggolni, nem tudják felhúzni a cipzárat a ruhán, ha az hátul fut végig a gerincükön, nem képesek előrehajolva bekötni a cipőjüket, pedig napi gyakorlással mindez elkerülhető lenne. Idősebb korban is szükséges a testedzés, az izomzat megtartására való törekvés. Ahhoz, hogy idővel ne váljunk törékennyé, ne essünk el folyton, idejekorán el kell kezdenünk izmot építeni saját testsúlyos edzésekkel, illetve súlyzós tréningekkel. Ideális esetben az egész életünket így töltenénk, tehát nem középkorúan kellene elkezdenünk, de ha már így adódott, akkor legalább ne halogassuk, és tényleg vágjunk bele! Ezek az edzések jó alapot biztosítanak a csontritkulás elkerüléséhez, valamint elég erőt adnak majd idős korunkban is az önellátó élethez. Az egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok abban segítenek, hogy ha megbotlunk, ne essünk el olyan könnyen. Sok idős ember azért hal meg, mert egy banális esés következtében eltörik a medencecsontja, combcsontja, csigolyája, emiatt ágyban fekvő beteggé válik, így pedig könnyedén kap tüdőgyulladást, romlik az állapota, és nem tud kikeveredni a gyors leépülésből. Ezt próbáljuk megelőzni azzal, hogy egész életünkben edzünk, sportolunk, erősítjük az izmainkat, ízületeinket, a rendszeres csontsűrűség-vizsgálattal pedig kiszűrhetők azok, akiknek gyógyszeres kezelés szükséges.

Ésszel, okosan

– A munkám során rendszeresen találkozom tévhitekkel – folytatja a szakértő. – Ilyen visszatérő gondolat, hogy „nekem már úgyis mindegy, ennyi idősen már nincs mit tenni”. Fontos lenne megérteni, hogy soha nincs késő! Amíg élünk, hinnünk kell abban, hogy tudunk változtatni a sorsunkon, javítani az életminőségünkön! A legkisebb változtatás is jó, ha előrevisz. Ha mindennap csak egy pici lépéssel tudunk többet megtenni, az sok hét alatt egész hosszú távot jelent. Ahogy jönnek a kis sikerek és a pozitív visszajelzések, úgy az életmódváltáshoz kapcsolódó elköteleződés is erősödik, és egyre könnyebb lesz továbbmenni a kezdetben kilátástalannak tűnő úton.

Gyakori hiba, hogy amikor az első felbuzdulás utoléri az embert, olyan lendülettel veti bele magát a sportba, hogy szinte azonnal lesérül vagy túlterhelődik. Különösen akkor veszélyes ez, ha nagyon sok idő telt el aktív mozgás nélkül, és azt gondoljuk, ugyanarra vagyunk képesek, mint huszonéves korunkban. A jól felépített edzés három részből áll: bemelegítés; az edzés fő része, amelynek során maguk a gyakorlatok zajlanak; majd levezetés, nyújtás. A bemelegítés célja, hogy felkészítse a testet a terhelésre; jobb lesz az izmok vérellátása, bővebb az oxigénellátás, gyorsul a salakanyagok elszállítása. A bemelegített izom kevésbé sérülékeny, csökken a húzódás és a szakadás kockázata. Megemelkedik a pulzusszám, a percenkénti légzésszám, mélyebb lesz a légzés, fokozódik a hőtermelés. Ráadásul a mentális ráhangolódás az edzés eredményességét is javítja a gyakorlatok pontosabb kivitelezésével. Az életkorral előrehaladva egyre fontosabbá válik, hogy a tényleges edzés megkezdése előtt átmozgassuk az izmokat, ízületeket, mert minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb a sérülés veszélye. Az edzés végeztével megnyugtatjuk szervezetünket, fokozatosan csökken a pulzusszám, a vérnyomás, a laza átmozgatás segít a munkavégzés során termelődött salakanyag, tejsav elszállításában, ezzel megelőzve a másnapi erős izomlázat, fájdalmat.