A becsomagolt fekete gólya a padlón fekszik, és recsegő hangon kiált rám. Két dolgot szeretne: ha nem lépnék rá, és ha nagyon gyorsan eltűnnék a látóteréből… Bár valószínűleg azt is szeretné, ha visszakerülhetne a kifutójába, és végre békén hagynák. A gólya egy ideje már itt lakik az állatkertben, egyedül él egy kifutóban. Mivel nehezen bírja az orvosi ellátást, gondozói el is keresztelték Hisztis Mirtyllnek. És hogy kezelhető legyen, szigetelőszalaggal körbetekert műanyag göngyölegbe csavarták. Ez olyan, mint egy afféle kényszerzubbony, és arra való, hogy az állat biztonságban legyen, és a kezelés során ne tegyen még nagyobb kárt magában. Hisztis Mirtyllnek most egyébként nem a szárnyával van baj, hanem a csőrén keletkezett egy csúnya, fertőzés okozta seb. Erre is sor kerül majd. Meg a fájós talpú kerecsensólyomra és a törött szárnyú uhura is.

Dr. Sós rendel

Az állatkert klinikája a látogatók által elzárt területen található, egyszintes épület, már a Hungária körúton túl. Előtte golfkocsik parkolnak – ezekkel lehet hamar odaérni, ha köhög a lajhár vagy szédül a gibbon. A műtőkbe is bekukucskálunk. Ezek egy laikus számára éppen úgy néznek ki, mint a „hagyományos”, emberek számára fenntartott gyógyintézmények. Rengeteg műszer, rejtélyes eszköz és patikatisztaság: ha sérült állat lennék, biztosan ide szeretnék kerülni. Az előtérben aztán kisvártatva megjelenik dr. Sós Endre, az állatkert főállatorvosa. Ha valakinek ismerős lenne: egy ismeretterjesztő csatorna dokumentumsorozatának főhőseként példaértékű empátiával és szakértelemmel gyógyította az állatokat.

– Az állatkertben három fő kategóriába sorolhatjuk az állatokat – mondja a főorvos. – Egyrészt vannak az állatkert lakói, vagyis akik tartósan itt élnek. Aztán vannak a mentett állatok, akiket valamilyen sérülés vagy betegség miatt hoznak be hozzánk. Ezek leggyakrabban hazai védett vagy fokozottan védett fajok. Az egyik fő feladatunk, hogy ezeknek az állatoknak a hosszú távú sorsáról is gondoskodjunk. Ha egy madarat nem lehet visszaengedni a vadonba, akkor keresünk neki megfelelő helyet, ahol társai között, biztonságban élhet tovább. Végül pedig vannak azok az állatok, akikkel külső helyszínen dolgozunk – például kutatás vagy természetvédelmi programok részeként.

A mentett állatokra jó szándékú emberek találnak rá, de rendszerint nem ritka fajokról van szó, hanem sérült sünökről, feketerigókról, cinkékről. Persze előfordul, hogy az orvos és csapata találkozik egy-egy különlegesebb állattal, de az igazán ritka fajok általában valamilyen hivatalos szervezeten keresztül érkeznek, akár a nemzeti parkok őrszolgálata vagy a madártani egyesület segítségével.

Az állatok szezonálisan kerülnek be. A madarak jellemzően a költési időszakban, és akkor, amikor még fiatalok és tapasztalatlanabbak. Cinkék például gyakran repülnek neki ablaktábláknak. Jó esetben csak elszédülnek, rosszabb esetben csonttörést is szenvednek. Ősszel legyengült sünök érkeznek. Vagy túlsúlyosak, mert vagy megdézsmálják a kihelyezett kutyatápot, vagy eleve ezzel etetik őket a sünbarátok – nem is tudva, hogy így nem tesznek jót nekik. Ha kutya támadja meg vagy autó gázolja el a süniket, néha „tokától bokáig” össze kell varrni őket. És mivel nem túl barátságos állatok, altatógázt kell bevetni – ilyenkor kinyúlnak, és nem gömbölyödnek össze.

Párduc, oroszlán, arapapagáj

Az állatkert együttműködik a hatóságokkal, például a lefoglalt, csempészett állatok ügyében is. Ezek az elkobzott példányok általában nem őshonosak, de néha hazai fajok is bekerülnek.

– Például néhány éve postán próbáltak Németországba küldeni szalamandrákat – mondja az állatorvos. – A hatóságok ezt időben észrevették, és végül sikerült azonosítani, pontosan honnan származtak. Igazi nyomozás volt, és végül a szalamandrák fejmintázata segített, mert az olyan egyedi, akár az emberi ujjlenyomat. Számos különleges állat megfordult nálunk elkobzás miatt: voltak itt majmok, oroszlán, párducok, különféle papagájok és tukánok is. Most is van egy ilyen esetünk: hat arapapagáj, amelyeket illegálisan tartottak. Aztán egyszer csak egy jó szándékú ember megjelent, és segítséget kért, hogy egy éjszakára fogadjuk be őket. Az egy éjszaka azóta már egy hónapja tart…

Az állatkertben nagyjából kétszázhatvanan dolgoznak, de közülük sokan nem közvetlenül az állatokkal foglalkoznak – ide tartoznak például a pénzügyi osztály munkatársai, kertészek és az egyéb háttérszemélyzet. Ami az állatkerti klinikát illeti: itt négy állatorvos dolgozik, bár nem mindenki főállásban. Emellett van két technikus, akik segítik a munkát. Ez a csapat látja el az egész állatkert állategészségügyi feladatait. Az ápolók különösen fontos szerepet játszanak az állatok gondozásában: naponta figyelik őket, és gyakran ők veszik észre elsőként, ha valami nincs rendben. Ha például egy állat kicsit kedvetlenebb, furán mozog, vagy nem a megszokott módon viselkedik, jelzik a klinikának.

Az elefánt érti az angolt

Az ápolók nemcsak a gondozásban vesznek részt, hanem egyes állatokat tréningeznek is. A tréning legnagyobb előnye, hogy az állatok együttműködővé válnak, így az olyan, egyébként nehezen kivitelezhető orvosi beavatkozások, mint például a vérvétel, altatás nélkül is elvégezhetők. Ez különösen fontos olyan nagy testű állatoknál, mint az elefántok, mert számukra az altatás mindig kockázatos.

– Sok kedvenc van, de az elefántok különösen azok – mondja Sós Endre. – Ma éppen Assamot, az elefántbikát fogjuk megvizsgálni, az egyik lábán volt egy kisebb tályog. Már kinyitottuk korábban, most csak ellenőrizzük a gyógyulás folyamatát.

Így végre felpattanunk a golfkocsira, aztán megnyílik egy kapu,