Igen, kedves Olvasó, szeretném meghívni egy kávéra és egy jó beszélgetésre! Minden ember élete regény – közhely, de van benne igazság –, ezért keresek olyan partnereket, akik a hétköznapok harcait vívják, és a sorsuk furcsa, szép vagy drámai.

– Sok ismerősöm emlegeti legjobb barátnőjeként a felnőtt lányát, aki képes megédesíteni az édesanyja életét – mondja szomorkás mosollyal az ötvenkilenc éves Anna, közben fényképet tesz elém, hogy megcsodálhassam őt és üde hasonmását, a lányát. – Csakhogy én másik csapatban játszom, mert a külsőnk varázslatos egyezése ellenére az ellentétemet hoztam világra 1997-ben.

Elillanó szerelem

Anna gyerekkora csodálatos harmóniában telt a pedagógus szülei mellett, akik gyakran küzdöttek anyagi gondokkal, mégis minden tőlük telhetőt megadtak az egyetlen gyereküknek. Ő kitűnő bizonyítványokkal és hangyaszorgalommal hálálta meg a szeretetüket, ezért (is) jutott be első nekifutásra a jogi egyetemre. Elvégezte tisztességgel, pedig nemigen élvezte, majd határtalanul boldog volt, amikor frissdiplomásként felvette egy patinás cég a jogi osztályára, ahol évtizedeken át dolgozott. E biztos munkahely árnyékában merte vállalni, hogy mai szemmel nézve korán, huszonkilenc évesen megszülje a jelenleg harmincéves nagyfiát, Ambrust, és két évvel később a lányát, Ajsát. 

– Nem lettem sztárügyvéd, vállalati jogászként dolgozom, mégis büszke vagyok, hogy át tudtam vészelni rengeteg átszervezést, mert az új hatalmaknak is szükségük volt a szaktudásomra, a szorgalmamra, és rendesen megfizették. Éreztem, hasznos vagyok a cég meg a munkatársak számára, ezért volt erőm a családi próbatételek elviseléséhez, amelyekből bőven jutott a fúvós hangszereken játszó, kedves, felelőtlen zenetanár férjem mellett. Ő örök kamasz, akihez vakszerelmesen mentem feleségül félévi együtt járás után. Az első sokk akkor ért, amikor várandós lettem a fiunkkal, és kiderült, a férjem kiürítette a családi kasszát. Nem borra, sörre, pálinkára költötte a pénzünket, hanem barátokra. Lelkesen invitálta a zenész haverjait a nagymamámtól örökölt kicsi kertes házba, hogy tejbe-vajba fürössze őket. Csalódtam, hiszen azért bíztam rá a pénzügyeket, mert tíz évvel idősebb nálam, és reméltem, megfontolt lesz, aztán szégyenkeztem, amikor a szüleim vették meg a kiságyat, a babakelengyét, a babakocsit, a drága autóülést… Persze a gyes idején átvettem az irányítást. Részletekben kifizettem a használtan vásárolt, drága szaxofonját, csökkentettem a bulik számát, megterveztem a kiadásokat, és amikor két évvel később a lányunk, Ajsa megérkezett, már biztosabb volt az anyagi helyzetünk, csakhogy elillant a szerelem… Akkor is kedveltem a bohém férjemet, elvégre rajongott értem és a kisfiunkért, de nem tartottam egyenrangú társnak, inkább gondoskodásra szoruló gyereknek.

Lelkesedés és szorongás

– Egyke kislányként arról álmodoztam, három-négy lurkó édesanyja leszek – meséli rezignáltan –, de Attila mellett már a második gyereket is kockázatos vállalásnak tartottam. Ő úszott a boldogságban, mindenfelé dicsekedett a születendő lányával – már akkor hercegnőjeként emlegette Ajsát, akinek ő választotta e különös nevet –, én pedig aggódtam. A szorongásaimat és a férjem szeretetét magzatként is érezhette a gyerekünk, ugyanis újszülöttkora óta rajong az apjáért, mindig ölelte, bújt hozzá, eksztázisban tapsolt, táncolt, ha Attila muzsikált. Engem is kedvelt, de nem fürödtem a szeretetében, mint a férjem, amitől rossz anyának éreztem magam.  

Eközben Ambrus, a zárkózott nagyfiuk állandóan­ szerelt, bütykölt, imádta az autókat és a térképeket – közlekedésmérnök lett belőle –, a zenét is kedvelte, de nem táncolt, mint a húga, és a gondjait, örömeit csak az édesanyjával osztotta meg. Ő korán átlátta az anyagi helyzetüket, ezért kérlelte Annát, keressen fellépési lehetőségeket az apjának, csakhogy a jogász anyuka nem érezte magát otthonosan a művészvilágban. Attila szívesen utcazenélt, ha külföldön nyaraltak, de nem volt hajlandó „gagyit” játszani a kevés fellépésén, pedig akkoriban nem sokan érdeklődtek az igényes dzsessz iránt, és a zeneiskolában filléreket kapott fizetésként.   

Anya, a pedálgép

Anna tudta, a két gyereke tűz és víz. A fia szorgalmas, a lánya lusta; ha Ambrusra ránéz, a fiú megérzi, mit vár tőle, Ajsának százszor kell elmondani, mit szeretne, és naponta kell harcolni vele, hogy tanuljon. Az általános iskolás időszakban még csak-csak boldogultak, de középiskolásként Ajsa bukdácsolt, hazudozott, az iskola mellé járt. 

– Mit tett eközben a férjem? Egyrészt ártott, másrészt segített. Képes volt arról szónokolni, hogy utál minden iskolát, és ha tőle függne, Ambrus és Ajsa nem járna suliba, hiszen mi, szülők az internet segítségével minden fontos dologra megtanítanánk őket. Ambrus meg se hallotta a szövegeit,­ de Ajsa rögtön tudott azonosulni az apja iskolautálatával. Szerencsére az is nyomot hagyott benne, amikor Attila üvöltve közölte az éjszaka hazaérkező „hercegnőjével”, megöli, ha drogozáson kapja. És képzeld, Ajsa piált, pasizott, bulizott, de soha nem drogozott! Hatott az apai „nevelés”… Én viszont nem hatottam. Tizenhét éves volt, amikor egy görögországi nyaralás forró éjszakáján elszökött a szállásunkról, hogy hajnalig bulizzon a közeli diszkóban. Amikor másnap felelősségre vontam, azt ordította, hogy ő szabad ember, én viszont pedálgép vagyok, és csak azért lettem diplomás, mert meg akartam felelni a szüleimnek. Mindennek fényében talán megérted, hogy életem főművének tartom Ajsa érettségijét, aki sok magántanár segítségével mégiscsak vette az akadályt, pedig a rajzoláson, a grafikákon és a graffitiken kívül semmi sem érdekelte.
Anyagilag és lelkileg megrokkantam, de azt már nem tudtam elérni, hogy továbbtanuljon, mint a bátyja. Mit tehettem? Tudomásul vettem, hogy a barátnőjével és annak édesanyjával Ausztriába menjen dolgozni. Zokogtam, amikor 2016 januárjában elindultak, pedig tudtam, mindent előkészítettek. Ekkor legnagyobb meglepetésemre átölelt a lányom, és a fülembe súgta: „Nem fogsz bennem csalódni!”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó