Borzalmas, hogy a lányunk megint egy szakadt család fiával kezd! Elismerem, értelmes a srác, de micsoda família az, amelyikben a szülők külföldön kavarnak, a gyereküket pedig az itthon maradt nagyszülőkkel neveltetik fel! – dühöng az apa, miután a fia­talok elbúcsúztak tőlük egy étterem előtt, de a felesége hallgat, és csak akkor reagál, amikor már kocsiban ülnek. – Hogy feledkezhetsz el apád súlyos alkoholizmusáról? – kérdezi csöndesen, mire a férje durván vágja rá, hogy ostoba a kérdés, hiszen ő elég erős volt ahhoz, hogy a helyén tudja kezelni a „részeges fater” viselt dolgait. – És ez miért ne sikerülhetne ennek a helyes fiúnak a külföldön dolgozó szüleivel kapcsolatban? – kérdezi az anya. – Mert hiányzik a kölyökből az a rendkívüli tehetség és szívósság, amiért te belém szerettél – feleli az apa, miközben rádudál az előtte poroszkáló Suzukira.

Éva már az ablakból látta, a férje szétpukkad a büszkeségtől, mert bevásárolt az egyetlen fiuk huszonötödik születésnapjára, és neki csak az lesz a feladata, hogy elkészítse a gyerek kedvenceit, a karalábélevest és a gyümölcstortát. Az utóbbi más családokban is népszerű, de a leves egyéni specialitásuk már legalább huszonnégy esztendeje. Akkoriban elégelte meg Éva vidéken élő, temperamentumos anyósa, hogy az unokájának botrányosan rossz az étvágya, a menye pedig állandóan sír az etetési kudarcok miatt, tehát rittyentett egy mennyeien finom, sárgarépával bolondított zsenge karalábélevest, és a fiatal szülők megdöbbenésére a soványka kisfiú úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit. És a nagyi levese ma is előkelő helyen áll az erős, felnőtt, diplomás unoka kedvenc ételeinek listáján! Épp ezért kereste Éva férje egyre idegesebben a születésnap délelőttjén a bevásárlóközpontban vásárolt, drága karalábékat, és ezért kiáltott fel keserűen, amikor látta, a kedvelt zöldség nincs sehol. – Épp csak betöltöttem a hatvanat, de már itt az öregség, a szenilitás, mindennek vége! Nem emlékszem, hová tettem a dög karalábékat! – kiabálta, mire Éva együttérzőn megjegyezte, hogy nemrégiben visszaadott egy kilónyi banánt egy fiatal nőnek, aki véletlenül az ő kocsijába pakolt a sajátja helyett. – Eszerint csak szórakozott vagyok, nem hülye? – rikkantotta a férje megkönnyebbülve, majd energikusan folytatta: – És most itt a pillanat, hogy megmondjam neked, utálom a karalábélevest, ahogy azzal is tele a puttonyom, hogy anyámmal együtt a fiunkat ajnározod örökké, pedig már elég vénecske a gyerekstátuszhoz. – De ő a saját kocsijába tette volna a karalábékat! –  felelte Éva azonnal, és a hangjában nyoma sem volt együttérzésnek.