Hide the Pain, azaz: „titkold a fájdalmad”. Mert a képet nézegetve tényleg úgy fest, mintha a mosolya mögött ott rejtőzne némi bánat is. Ennyi éppen elég volt, hogy Andrást – és a fizimiskáját – felkapják. Olyan szinten, hogy nem is volt könnyű elérnem: amikor szerettem volna interjúzni, menedzserével éppen Hollandiában járt.
Kakaó és harisnya
Miután Arató András villamosmérnök nyugdíjba ment, elutazott egy törökországi nyaralásra, a képeit pedig kitette egy korabeli közösségi oldalra, az iWiW-re. Ott talált rá egy fotós, aki készített róla néhány beállítást. Nem sokkal később, az interneten megszületett Hide the Pain Harold figurája: Arató Andrásból nemzetközi szupersztár lett – nyugdíj után egy teljesen új karrier és életforma köszöntött rá.
– Higgye el, szándékaim ellenére történt meg velem ez – meséli mosolyogva. (Miközben tudom, hogy már egyáltalán nem fáj neki.) – Fogalmam nem volt róla korábban, mi fán terem az „influenszer”, most meg milliós követőtáborom van. Reklámoztam már sört, whiskyt, voltam reklámarca a legnagyobb kólás cégnek – a leggyakrabban valamiért italokkal találnak meg –, most egy hollandiai kakaóhirdetésben fogok feltűnni.
Ilyenkor a cég fizeti a teljes utat, és komoly stáb készíti el a kreatív ötletből a kész reklámfilmet. Hollandiában is vagy húszan sürögtek-forogtak, hogy minden klappoljon. András Hongkongtól Chiléig mindenfelé járt már a világban, az ügyfelek pedig elégedettek: remekül hozza az elvárt számokat, ráadásul „organikusan” növekszik: az emberek maguktól is megosztják a neten a hirdetéseket, annyira kedvelik Haroldot. (Vagyis Andrást.)
– A legfurább dolog, amit eddig reklámoztak velem, egy női harisnyanadrág volt. Egy kanadai cég gyártja a híresen tartós termékeket. A reklámban én vagyok a szigorú minőségellenőr, aki szét akarja tépni ezeket. Cibálom, sőt még almareszelővel is megpróbálok kárt tenni bennük… Sokszor érzem azt, hogy meg kéne csípnem magam, mert álmodom: hogy kerülhettem ilyen helyzetekbe?
Randevúk a feleséggel
A „régi” Arató András világítástechnikai mérnök volt a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetnél. Harminc évet húzott le ott. Mindig elégedett volt a sorsával, és sosem nyújtózkodott tovább, mint ameddig a takarója ért. Gyerekkorában vegyész szeretett volna lenni.
– Kaptam a szüleimtől karácsonyra egy kis vegyészkészletet – meséli. – Mindenféle leveket össze lehetett önteni, és akkor füstölt, színes volt, vagy éppen robbant. Egyébként a nagypapámtól jött a reálérdeklődés. A kőszegi lánygimnázium igazgatójaként, matematika–fizika szakos tanárként dolgozott. Arról nevezetes, hogy ő honosította meg Magyarországon a szaktermi oktatást. Azért is születtem Kőszegen, mert amikor a háborúban Budapestet körülzárták az oroszok, a szüleim is a nagyapámékhoz költöztek. Apukám jogász volt, a harmincas-negyvenes években Berlinben ösztöndíjas, aztán az Igazságügyi Minisztériumban helyezkedett el. Ebből egyenesen következett, hogy 1945 után eltiltották a foglalkozásától. Nagyon jó nyelvérzéke volt, megtanult oroszul, és beállt tolmácsnak, úgyhogy békén hagyták.
Kérdésemre, hogy gyerekként szorult-e belé némi exhibicionizmus, nemleges a válasza. Később, Budapesten, még az iskolai énekkarból is kidobták, mert „fahangja” volt. A diákszínjátszásból is kimaradt, pedig a Rákóczi-gimnáziumban legendás színjátszókör működött, ott debütált diákként Huszti Péter is. Andrásnak „csak” dramatizált Arany-balladák maradtak, de azokban is csupán mellékszerepeket kapott. A mára legendás mosoly sem tűnt fel senkinek.
– Csak nekem – mondja. – És egy kicsit zavart is. Olyankor is vigyorogtam, amikor nem kellett volna. Például később, üzleti tárgyaláson is kiült az arcomra a kényszermosoly.
András és felesége idén ünneplik az ötvenharmadik házassági évfordulójukat. Az esküvő után nem volt hol lakniuk.
– Már házas emberként randizni jártunk egymással – nevet. – Utána mindenki ment haza, a mama- és papahotelbe. Körülbelül fél évet éltünk így, mire találtunk egy olyan albérletet, ahol hat négyzetméteren berendezkedhettünk. Egy évig laktunk ott, aztán lett egy szoba-konyhás főbérletünk. Lépkedtünk előre az életben, ahogy lehetett.
A felesége kórházi laboratóriumban dolgozott, vezető asszisztensként hatvan ember tartozott alá. Nagyon szerettek utazni: bejárták egész Európát. Trabanttal, sátorral, a háromévenkénti, hetvendolláros valutakerettel.
