Mint egy gyerekkori álom. Olyan volt a tegnap reggel. December ötödike, vasárnap. Későn feküdtem le. Elalvás előtt, legyen bármilyen hideg, mindig kimegyek. Jól megborzongatom magam. Így volt az este is, de akkor még nem lehetett sejteni semmit. Hajnalban, amikor ébredtem, nem hiszek a szememnek! Mi történt odakint az éjszaka sötét órái alatt?! Álltam az ablakban, valaki átfogta a vállam, ahogy azokon a régi teleken, amikor a szobából, ugyanebből az ablakból megpillantottuk az első havat. A fenyők hófehér ágai meghajoltak, a semmi kis bokrok egymás mesés toalettjét bámulták, a meggyfa havas ágain cinkék kapkodták apró lábukat, s csőrükben a zsákmánnyal tovarepültek, keresve valami szárazföldet, amihez odafenhetik csőrükben a héjas szotyolát.