Az étkezés kultúrája Szíriától Szenegálig – Közösség és összetartozás

Al Ghaoui Naima cikke a közösségépítő étkezésről a Nők Lapja 2021/25. számából.

Sokat elmond rólunk, a kultúránkról, hogyan viszonyulunk az ételhez és az étkezéshez. Együtt eszünk, vagy külön? Kellő tisztelettel, hálával fordulunk táplálékunk felé, vagy pazarló módon bánunk vele? Erős közösségépítő ereje lehet az étkezésnek ott, ahol nem feledkeznek meg erről. Al Ghaoui Naima írása.

Évekkel ezelőtt egy börtönigazgatóval tárgyaltam Nigerben, és mikor befejeztük a beszélgetést az irodájában – ahol egyébként egy íróasztalon és pár széken kívül nem nagyon volt más –, bejött a helyettese üdítővel és egy nagy gombóc újságpapírral a kezében. Miután mindent letett az asztalra, elkezdte kihajtogatni az összegyűrt papírt, mire sült birka illata csapta meg az orromat. Egyáltalán nem számítottam erre a spontán ebédmeghívásra, húsra meg főleg nem, tudván, milyen drága kincsnek számít náluk. A higiéniával kapcsolatos akaratlanul is belém nyilalló kételyeimet azonnal elhessegettem, mert amikor ilyen önzetlen vendégszeretetben van része az embernek, nincsen helye visszautasításnak. Így hát mosolyogva nyúltam egy darab húsért, aminek máig érzem az ízét a számban: a legfinomabb birkahús, amit valaha ettem. De nem csak az íze miatt maradt meg bennem ennyire ez a jelenet, hanem azért is, mert a börtönigazgatóval elköltött közös ebédünk szilárd alapot adott későbbi tárgyalásainknak azzal, hogy pillanatok alatt lebontotta a köztünk lévő kulturális gátakat, és nyitott, bizalmi kapcsolatot teremtett közöttünk.

Ahány ország, annyi szokás

Az ételhez fűződő viszonyunk és szokásaink nagymértékben függnek kulturális örökségünktől is: a családomban kevés dologban mutatkozott meg annyira a kulturális különbség, mint az étkezésekben. Szíriában például az asztal közös tér, amin mindenki osztozik, és amit a nagycsaládi étkezések során gazdagon beborítanak a különféle fogások. Miközben sokszor már az előételnek számító „mezzé” során jóllakik mindenki, még órákon át folytatódik a hangos együttlét, sok-sok politizálással és nevetéssel, míg végül véget nem vet mindennek egy kis darab mézes sütemény és egy rövid szieszta. Mindeközben Magyarországon, bár a magyar étkezések sem szűkölködnek ennivalóban, az egésznek teljesen más a dinamikája azáltal, hogy mindenkinek megvan a saját territóriuma, és a különböző fogások is sokkal elhatárolhatóbbak. Ehhez a két kultúrához szokva kezdetben kihívást jelentett számomra a sokkal szigorúbbnak tűnő francia étkezési szokásokhoz való igazodás. Ott az emberek pontosan meghatározott időpontokban esznek, és megszokott társadalmi rituálék keretében szentelnek még nagyobb figyelmet az ételnek – egy pohár bor elengedhetetlen társaságában.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .