Jövő, múlt és jelen. A Nők Lapja 2021/19. számának interjúja.

Hangja mindannyiunk fülében ott zeng, szeretjük színházi és szinkronszínészként, rendezőként, sőt hálásak vagyunk neki többgenerációnyi fiatal tehetség kineveléséért is. Szegő Andrással a felfoghatatlanról, ölelésekről és bezárkózásról is beszélgetett Benedek Miklós.

Miklós kedves, mondd, mi a csudát kérdezhetnék most tőled?

Amit akarsz, Andriskám, parancsolj…

Mi lehet érdemleges ahhoz képest, ami veled történt?! Csak lényegtelenség, banalitások… Ettől rándulok most görcsbe. Mind többet gondolkodom az utóbbi időkben az elmúláson.

Mind több az engem is személyesen érintő veszteség. Kollégák, barátok, kellékesek, fodrászok, akik mind a színházhoz tartoztak, az életemhez, és nélkülük semmi nem lesz többé olyan, mint volt. A jövőn próbálok gondolkodni, az elmúláson, mert szeretek élni! Közben pedig ott van bennem a lényeg, a megváltoztathatatlan, visszavonhatatlan. A kiheverhetetlen üresség, amiről változatlanul nem tudok hisztérikus roham nélkül beszélni. Ami még mindig ugyanazzal a fájdalommal buggyan fel bennem. Tudod, ugye? Amihez képest, ahogy mondod, minden egyéb lényegtelen és mellékes… amit nem lehet sem felfogni, sem megemészteni, amiről azt mondja az ember józan ésszel, hogy ez nem történhetett volna meg. Hogyan?! Apám is mindössze 52 éves volt, amikor véget vetett az életének. Én másodikos gimnazista voltam, és pár nappal korábban ígérte, hogy majd segíteni fog, hogy én is színésszé váljak. Akkor hogyan történhetett…? Dühösen csapkodtam, üvöltöttem. Nem értettem, ma sem értem, hogyan történhetett. Mi irányíthatja ezt az egészet? Miért kellett így alakulnia? Ezek nem fogalmazhatók meg, nem önthetők szavakba. Nem… Azóta is ugyanúgy felzaklat, ha felidéződik. Ugorjunk, jó?

Mit csinálsz egész nap?

Sokat pihenek. Olvasgatok, teszek-veszek itthon. Remek sorozatokat nézek különböző csatornákon. Olykor hajnalig, aztán délig alszom. Szóval eltöltöm az időt.

A színház?

Különösebben nem hiányzik. Pedig nincs is semmi helyette. Nem kezdtem el horgászni vagy kertészkedni, ha elmegyek a kutyával, sokszor öt perc múlva le kell hogy üljek. Ha felugrik a kisebbik fiam, Albert, vele nagyon jókat beszélgetünk. Tehát összességében jól elvagyok. Ilyen szempontból szerencsés alkat lehetek. Hat éve azt tanácsolta az orvos, hogy szokjak le a dohányzásról, mert baj lehet belőle, és én azonnal eldobtam a cigarettát. Azóta rádöbbentem, mennyire zavart már az állandó krákogásom, a feleségem pedig egyenesen boldog, hogy csend is tud lenni itthon.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Melyik lehet az igazi Benedek Miklós, a nagy bohém vagy a csendes befelé forduló?
Hiányzik-e neki ebben az időben a színház?
Próbáld ki most kedvezményesen!