Gyógyító ének és törődés. A Nők Lapja 2021/11. számának interjúja.

„Andrea szeme olyan, mint a hangja. El lehet veszni benne. Melegbarnának tűnő, de izgalmasan mély és smaragdzöld.” Ezt a három lírai, ám igen jellemző mondatot Falus Kriszta küldte, amikor végeztek a fotózással. Megmentett vele…

Akkor már harmadik napja ültem a jegyzeteimen, és nem tudtam elkezdeni. Kriszta jellemzése helyrerakott. Igen, Andrea szeme olyan, mint a hangja. El szoktam veszni benne. Ezer közül megismerem az énekét. Ha hallgatom, kinyílik valami legbelül, kitárul az is, ami csukva akar maradni, már nem én uralom a lelkemet, hanem az éneke, öntudatlanul átveszem a mosolygását, és hagyom, vigyen. Nem szirén. Ötnél jóval több talentumot kapott. És nem ásta el egyiket sem. Kutatóbiológus, ökológus és tanár. Így indult. Aztán visszahúzták gyerekkori énekei, a paraszti kultúrából tanult és megőrzött tengernyi kincs. Navratil Andrea népdalénekes lett, és maradt tanár, ökológus és biológus.

– Éneklés közben mindig mosolyogsz. Szerintem ha siratót énekelsz, akkor is. Mi ennek az oka?

– Több is van. Az egyik egyszerű, fizikai. Amikor mosolygunk, ugyanaz történik, mint amikor ásítunk. Kinyílunk. Felemelkedik a lágy szájpad, a szájüreg tágul, megzengeti a hangot, ami még szebben fog szólni. Mosolynál hátul a nyelvcsap is mozdul, föl tud szökni a hang, s a homloküreg is rezegni kezd, ezzel egyedi fény jelenik meg a hangban – kihallatszik, úgy is mondhatnám, kitetszik belőle, hogy ki énekel. Ezért szoktam mondani versenyen az izguló gyerekeknek, nyugi, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy, de ha mosolyogsz, akkor megtízszerezed! A mosoly a csodafegyver!

A másik, lelki magyarázata, ha mosolyogva énekelsz, megjelenik egy belső gesztus, egy mozdulat. Már nem is te énekelsz. Átlényegül az ember, átadod magad, hogy csatornája légy annak, ami rajtad keresztül megnyilvánul. Igen, ha siratót énekelek, akkor is mosolygok. Így tudok én magam is gyógyulni.

– Gyógyulni?

– Igen. Az önfeledt ének gyógyító. Mindegy, hogy mosogatás közben fújod, vagy altatod a gyermeked, vagy valamilyen szakrális helyzetben énekelsz. Amíg nagyon te akarsz lenni, az szereplés; amint önfeledt vagy, akkor jön a flow-élmény, a végtelenség, és kiderül, hogy ez sokkal nagyobb csoda, mint amit el tudunk képzelni. Ekkor van esély bevilágítani azokba a rejtett lelki terekbe, ami aztán a gyógyuláshoz vezet. Kodály mondta, hogy az éneklést ajándékba kaptuk Istentől. Önmagunk megismerését, kiteljesedését szolgálja. Terápia. Út önmagunk felé. Nagy lehetőség élni vele. Ének nélkül lelki vérszegénységben múlatjuk az időt. Miközben itt ülünk egy kincsesláda tetején! Tudtad, hogy népzenei adatbázisokban közel háromszázezer gyűjtött dallamunk van? Bárki hozzájuthat, s már énekelheti is. Bartók, Vikár, Kodály után Kallós Zoli bácsi és még hányan fáradhatatlan munkával gyűjtöttek, érezték vagy tudták, az utolsó órákban vagyunk. Rég volt, amikor Kodály megfogalmazta, de aktuális mindig: Mondd, mit énekelsz, s megmondom ki vagy! Sajnos a mai világban már nemcsak az a kérdés, mit éneklünk, hanem az a baj, hogy nem éneklünk. Csak fogyasztunk. Zenét is.

– Neked az éneklés valahonnan volt. Honnan?

– Városi gyerek vagyok, nem örökül kaptam, hanem ajándékul. Szép énekhangom volt, és mellé abban a kis zuglói iskolában egy fantasztikus tanító nénim, Bujtor Ági néni, aki hétvégéken a szabadidejét szentelte rám. Zongora mellett, kottából tanította nekem a népdalokat. Ugyan élt már a táncházmozgalom, de az a zuglói általános iskoláig nem ért el. Így is kész csoda, hogy a legérzékenyebb koromban, a nyolcvanas években a Kodály–Vargyas-kötetből gyergyói énekeket tanultam. Aztán jöttek a népdaléneklő versenyek. Én és a versenyzés! Nem szerettem. Gondoltam, ha megnyerem, csak békén hagynak. De nem. Aztán még a saját ballagásomon is énekeljek?! Na, akkor elöntött valami dac, amúgy nem jellemző rám. Hosszú, fenekem alá érő, dús hajamat, gondoltam, levágatom, és akkor talán nem kell a saját ballagásomon énekelnem. Életemben először elmentem fodrászhoz. Meglátta a hajamat, ezt ő nem vágja le! Elszánt voltam. Jó, ő összefog ja, és ha akarom, vág jam le én. Nyissz, levágtam. Édesapám nem szólt hozzám két hétig, viszont a ballagáson énekelnem kellett. Akkor jöttem rá, hogy a dolgok nem így dőlnek el.

– Mi volt ez? Lázadás?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mi az a Gazdakalendárium és milyen szerepet tölt be Andrea életében?
Karantének és amit érdemes tudni róla.
Próbáld ki most kedvezményesen!