„Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem.” (Albert Einstein) A Nők Lapja 2021/7. számának Ecce Homo rovata.

Lakásokat nézek. El kellett adni az anyai örökséget, ahol én is felnőttem. Ahol az ajtófélfán még ott áll tollal jelölve, meddig értem hat-, kilenc-, tízévesen, ahol lázak ráztak, és szerelmek lengettek, ahol én lettem én, lassanként. Ahol anyu feküdt, a végén egyre többet, egyre gyengébben, a fényképei, a fényképeim, az orvosságok kupaca, a hangosan ketyegő vekker és a falon növekvő, hetes alakú repedés mellett.
Most felfelé lépkedünk idegen lépcsőkön egy idegen házban. Az ingatlanos itt közli a tudnivalókat, amolyan örömhíres felhanggal:
– Nagyon el akarják adni. Meg vannak szorulva. A lányuk intéz mindent.
Idős férfi nyit ajtót. Derékban magasra fogott öltönynadrág, abba betűrt hajtókás ing van rajta, és egy sportpapucs. Nem köszön, csak röviden bólint.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!