,,Egyetlen leírt betűmet sem kell szégyellnem” – Közeli Moldova Györggyel

Írás, betűk, múlt és jövő... A Nők Lapja 2021/01. számának interjúja.

Nemrégiben fent jártam egy ismerősöm lakásán, és a házigazda felhívta a figyelmemet, hogy nagy kincseket fogok ám találni nála. Beléptünk, és a hallban büszkén mutatott egy könyvszekrényre, hogy itt található Jókai összes alkotása. Aztán bementünk a szobájába, ahol egy ugyanakkora szekrény állt, benne Moldova összes művével. A nyolcvanhat éves íróval Szegő András beszélgetett.

– Neked minden saját könyved megvan?
– Igen, valahol a felső szobában, de mire fel tudnék mászni a lépcsőn, inkább írnék még két újabbat. Nem okozna valami nagy kéjt, hogy állok előttük, és bámulom őket. Egy ismerősöm nemrég egy albumba összegyűjtötte a megjelent köteteim borítóját. Nagyon vastag lett. Te jó ég! Megszámoltam. Több mint száz! Ki a csoda gondolta volna?

– Nem is vetted észre, hogy évtizedek óta éjjel-nappal ott ülsz a papír felett, és rovod a sorokat?
– Már többször is abba akartam hagyni! Megírtam, meglehetősen bő lére eresztve, az önéletrajzomat tizenkét kötetben. Azt gondoltam, hogy ezzel mindent kiírtam magamból, ezt is adtam címnek: Az utolsó töltény. Utána viszont a kiadóm tovább nyúzott, hátha van még valami, amit nem írtam meg, hiszen annyi nagy emberrel találkoztam életem során, hogy ez nem maradhat bennem. Rávett a folytatásra, bár nem mindig jó szívvel csináltam. A sok közösen töltött évtized túlontúl sokakat leleplezett, az idő múlásával egyre több addig csodált ember iránt éreztem ellenszenvet. Egyre többeket kaptam áruláson, megalkuváson, hitványságon is.

– Mit gondolsz, volna olyan ember, aki hasonlót mondhatna rólad?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Hogyan hatnak rá a saját írásai?
Hogy jutott eszébe, hogy írnia kéne?
Volna-e még valami, amit szeretne megírni?
Próbáld ki most kedvezményesen!