Dobray Sarolta folytatásos regénysorozata a Nők Lapja 2020/51-52. számából.

Mind sérültek vagyunk valahogyan. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. De van-e mindig világos határ a kettő között? Egy házasság története, két szempontból – egyszer a nőéből, máskor a férfiéból. Két valóság, egy tető alatt.

Karácsony reggel, amikor Léna felkelt, és bement a gyerekek szobájába, Pétert és a gyerekeket szorosan összebújva találta a földön. Péter álmában is úgy fogta magához Misit és Borit, ahogy az ember gyanús környéken hóna alá fogja a táskáját. Péter akkor már két napja nem szólt Lénához. Amikor felkeltek, csak annyit kérdezett tőle: döntöttél? Léna nem felelt. Se a jó, se a valódi választ nem tudta. Péter akkor felöltözött, magához vett néhány papírt és táskát, és azt mondta, majd jövök.
Délután négy órakor, amikor már sürgető, karácsony esti sötétség volt kinn, a gyerekek egymás mellé térdepeltek a kanapéra, szemben az ablakkal. Nézték, nem jön-e az apjuk. De az utca olyan üres és apátlan volt, mint az ünnepre bezárt üzletek. Bori fakadt ki először. Hátrafordult, és olyan vádlóan nézett Lénára, ahogy régebben a gonosz tündérekre nézett a mesekönyvekben: „Elűzted az aput, és most lehet, hogy nem is jön vissza soha! Ez az egész életem legrosszabb karácsonya!”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Léna és Péter története tovább folytatódik.
Próbáld ki most kedvezményesen!