Színház, víziók, sorozatok. A Nők Lapja 2020/51-52. számának interjúja.

Lehetetlenre vállalkozik, aki fel akar készülni az életművéből. Szerencsére én az első lépéseitől nyomon követhettem, láttam a Cha-cha-cha és a Szerencsés Dániel című filmekben főiskolásként, ott voltam első rendezésénél, a Dühöngő ifjúságnál, készítettem vele interjút népszerű vígjátéka, az Üvegtigris bemutatóján, majd beszélgettünk a Kossuthkifli című tévésorozat forgatásán.

És most itt ülünk a Vígszínház üresen tátongó nézőterén, ő frissen kinevezett színigazgatóként, én lelkes színházrajongóként, és kétségbeesve nézünk egymásra: mi lesz a kultúrával?! „Lalikám, nem jó helyen áll ez a Tigris!” – üdvözlöm az Üvegtigris szállóigévé vált mondatával, de Pétert most ez sem tudja felderíteni. Kesernyés mosollyal nyugtázza próbálkozásomat, aztán leroskad a zsöllyében egy „harmadik székre”. Ma van az utolsó előadásuk, holnap a járvány miatt bezár a színház. Az igazgató halálosan fáradt. Talán azt a végtelen elkeseredést érzi, amit Lali, a büfés, amikor hiába kaparja nap mint nap szorgalmasan a sorsjegyeket, soha nem nyer semmit.

– Most mit fogtok csinálni?
– Kitaláljuk! Van bennünk egy „csak azért is” hangulat! (Sóhajt.) Lehetett számítani erre az intézkedésre, és bevallom, az eddigi 33 százalékos működés, miszerint csak minden harmadik székre ültethettünk nézőket, nem kis nehézséget okozott. Az utolsó egy hétben a telt házas előadásaink előtt meg kellett kérni a nézők kétharmadát, hogy egy másik alkalommal jöjjenek el. És eljöttek. Újra meg újra. Megható volt látni, hogy sokaknak mennyire fontos a színház, az az energia, amit az előadásokból meríthet az elgyötört lélek. Hiányozni fog a közönség… Nekünk ez az életünk. A mai, utolsó előadásunk, A Pál utcai fiúk záródala mintha erre az estére íródott volna: „Miért félnénk? Miért élnénk, ha nem egy álomért?”

– Próbálni sem lehet ezután?
– De. Jelenleg is folynak A kő című előadás próbái, természetesen szigorúan maszkban. Már Az öreg hölgy látogatását is így próbáltuk, nem volt egyszerű.

– Ennek ellenére nagyszerű előadás született. Egyetlen kérdés motoszkált bennem: miért egy moralitásdrámához nyúltál rendezőként, amikor úgyis mindenki maga alatt van?
– De hiszen ez az előadás tele van játékossággal! Dürrenmatt kifejezett kérése, hogy a sötét jelenetek közepette ne feledkezzünk el arról, hogy a világ groteszk. Mi az, ha nem humor, amikor ötven ember hirtelen átalakul erdővé, mohává, kakukká? És ha egy ilyen átalakulást a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság szül, akkor egyszerre támad nevethetnékem és sírhatnékom. Azért is választottam ezt a darabot, mert szinte az egész társulat színpadon lehetett. Összekapaszkodtunk, ez másként nem is tud működni. Egy ilyen kiélezett élethelyzetben, járvány sújtotta vidéken különösen igaz ez. A darab többrétegűsége is vonzó volt, hiszen miközben egy erkölcsi dilemmát feszeget, hogy valóban mindenki megvehető-e, egyúttal krimi is.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Kitől örökölte a vehemenciáját és a humorát?
Sakkról és sorozatról...
Milyen igazgató szeretne lenni? 
Próbáld ki most kedvezményesen!