De pontosan hogyan? A Nők Lapja 2020/47. számának cikke.

Ma reggel, ébredés után elvégeztem egy, az elmúlt napokban olvasott gyakorlatot: kinéztem az ablakon, belemosolyogtam a napsütésbe, és hosszasan próbáltam magam elé képzelni, amint a nap végén becsukom a laptopomat, és elégedetten leülök a film elé, amit régóta szeretnék megnézni. És valóban elkészültem estig a cikkel! Mert a tudatunk teremteni képes. Hogy Shakespeare-t idézzem: „Nincs a világon se jó, se rossz, a gondolat teszi azzá.” Ergo, az optimizmust is érdemes gyakorolni!

Emlékszem, mekkora öröm volt megpillantani a kis, tóparti faházunkat, amikor végre elkészült! Még benne volt a csuklómban a fáradtság, amelyet a gerendák festése okozott, a férjem kicsit leamortizálódott a három dolgos hónap alatt, amelyet a hátunk mögött hagytunk – mert mindent magunk csináltunk a házon, az utolsó csavarig –, de régen éreztem olyan boldognak magam, mint akkor. Másnap reggel kiültünk a teraszra, kezünkben a kávénkkal, és elégedetten végigpásztáztuk a fényben úszó tavat. Ez most már a miénk volt. A kis ház, a tó a sirályokkal, a nádas, de főleg az töltött el elégedettséggel, hogy ezt a csodát mi magunk teremtettük meg magunknak! Azt szokták mondani, csak egészség legyen, a többire ott a bankkártya. Én meg erre azt felelem: lehet azon a bankkártyán bármennyi pénz, vehetünk belőle akárhány fényűző villát, akkora örömet, mint ha valamit a saját kezünkkel teremtünk meg, soha nem fogunk érezni.

Milyen a jó élet?

Életcél és örömmel végzett, értelmes munka. A boldogságkutatók szerint ez az elégedettség egyik, ha nem a legfontosabb sarokköve. A cél elérése hitet, mindennap megújuló reményt és a cél mellett való elköteleződést kíván, ez pedig erőfeszítésre ösztönzi az embert. Nem kell világrengető célokra gondolni, az öröm a hétköznapjaink része kell hogy legyen. Csíkszentmihályi Mihály Az öröm művészete című könyvében említ egy jól megfogható példát. Tanítványaival egy vasúti kocsikat összeszerelő üzemben végeztek vizsgálatokat. A szerelőcsarnokban akkora volt a zaj, hogy egymás hangját sem lehetett hallani, piszkos és olajos volt minden, a munkások utáltak ott dolgozni, alig várták, hogy leteljen a nyolc óra, és irány a kocsma vagy a bowlingterem. Egyetlen kivétel volt, a hatvanas éveiben járó, írni-olvasni is alig tudó Joe. Mindenhez értett, a darutól kezdve a számítógép monitorjáig, és szemlátomást mindent élvezettel javítgatott. Mindezt a saját erejéből, tudásvágyától hajtva érte el, és ez önbizalommal töltötte fel. Otthon pedig hétvégenként a feleségével gyönyörű sziklakertet építettek, szivárványszínekben pompázó szökőkúttal. Mindenki tisztelte az üzemben Joe-t, bár nemigen értették. Csíkszentmihályi professzor viszont igen: „Az évek során sok kiváló emberrel volt dolgom, nagy formátumú vezetőkkel, eredményes politikusokkal, jó néhány Nobel-díjas kiválósággal, akik mind nagyszerű életet éltek, de egyikük életvezetése sem múlta felül Joe élni tudását. Mi teheti az életet derűssé, hasznossá, értelmessé? Ez az ember tudta ezt.”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
A most hatalma.
Hogyan tanulható az optimizmus?
Mit adhat az új tudás?
Próbáld ki most kedvezményesen!