Dobray Sarolta folytatásos regénysorozata a Nők Lapja 2020/46. számából.

Mind sérültek vagyunk valahogyan. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. De van-e mindig világos határ a kettő között? Egy házasság története, két szempontból – egyszer a nőéből, máskor a férfiéból. Két valóság, egy tető alatt.

Ennek a Juditnak az arca egészen megnyúlt azóta, mióta nem látta. Vagy tizenöt év! Egész szép. Macskái vannak. Legalábbis a Facebook-profilja szerint. Lefeküdt vele egyáltalán? Nem emlékszik. De most itt a neve az online névsorban, hogy jelezte részvételét valami előadásra, ugyanarra, amire Léna is megy. Legalábbis Léna ezt állítja.
Ez a lány egészen odavolt érte, igen, ha jól rémlik Péternek, még a kisujja begye is csupa vörös lett az izgatottságtól, amikor találkoztak. Ezek után igazán nincs abban semmi, ha megkéri egy szívességre, a régi szép idők emlékére. Persze nem ront csak úgy rá, mielőtt a lényegre térne, elkél pár udvariassági kör, pár sor a chatben, hogy vagy, de jól nézel ki, ezer éve satöbbi. Judit örül. Mosolygós arcok, szívecskék, biszbaszok röpködnek. Akkor Péter végre felveti Juditnak, nem nézné-e meg, hogy a felesége valóban ott van-e azon az eladáson. Judit erre már nem válaszol. Miért nem? Persze, most már emlékszik. Tiszta őrült volt a csaj, már akkor is ilyen pszichobaromságokra járt, mindenféle diagnózisokkal bombázta Pétert, narcisztikus, meg egyéb lila szindrómák, jellemző, ezek imádják diagnosztizálni az embert, nemhogy inkább magukba néznének.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Léna és Péter története tovább folytatódik.
Próbáld ki most kedvezményesen!