,,Jobban kéne fölfelé nézni” – Közeli Emmer László fotóművésszel

A kamera két oldalán. A Nők Lapja 2020/45. számának interjúja.

„Ha bele vagy kapaszkodva, bele vagy merevedve abba, amit magadról gondolsz, amit magadról mutatni akarsz, ez esküdt ellensége annak, hogy jó kép készüljön rólad” – mondja interjúalanyom, akinek fotóival lapunk hasábjain rendszeresen találkoznak. Ezúttal kollégánkkal, a neves fotóművésszel beszélgetek.

Romgyár, gondoltam, amikor először jártam a valahai harisnyagyár udvarán, és kerestem az akkor már ismert fotóművész, Emmer László műtermét. Nem újságírói szerepben. Mentem föl nagy óvatosan a sötétségbe burkolt öreg gyár téglalépcsőjén, és azon járt az agyam, nehogy valami lepukkant üzemrész vastraverzeire kelljen fölmásznom… Féltem a sminktől, a lámpáktól, ha őszinte vagyok, a fényképezőgéptől is. Meg a fotográfustól, akit nem ismerek, csak a képeit látom. Gyönyörű színésznőket változatos ruhákban, Udvaros Dorottya és Máté fia közös képe – az írásomhoz fotózta őket – most is előttem van. Egy emlékezetes fotóján Böjte Csaba ül a lépcsőn a maga természetességében… Hogy jövök én ehhez? Aztán megtaláltam az ajtót és mögötte egy ismeretlen, barátságos világot. Nem tudtam, hogy Dóri, a sminkes, a fotográfus felesége. Nem tudtam, hogy együtt dolgoznak sok éve. Azt sem, hogy Emmer László modell volt, és a divat világából érkezett a fotókamera mögé. Nem voltam tájékozott, de ez nem is hiányzott. Egyet éreztem, hogy biztonságos helyen vagyok, jó emberek között, természetes lehetek, és nem kell megfelelnem senkinek és semminek. Nekiláttunk. Ment az idő, sokasodtak a felvételek, Laci biztatón nézett a gépe fölött. „Jó! Ez jó! De jó vagy! Most jó!” És született egy kép, ami mindkettőnknek tetszett.

– A műteremben fedezet nélküli kapcsolatok születnek – mondtad valahol. Mit értesz ezalatt?
– Ezek a kedvenc fotósom, Avedon szavai, szoktam idézni őket. Találkozunk, nem ismerjük egymást, és abban a két órában kell adnunk egymásnak valamit, amitől a modell jobb és jobb lesz, és én jobb és jobb képeket tudok róla csinálni. Ez a lényeg. A két ember. Aztán persze ott van a technika, vannak, akik tizenkét lámpával dolgoznak, nálam ilyenek nincsenek, mert azt gondolom, nem ettől működnek a dolgok.

– Mitől működnek a dolgok?
– Hogy nem tárgy vagy. Nem akarlak ide-oda tenni. Van persze valami terv a fejemben, valamit elképzelek, de abban a tervben te nagyon benne vagy. Míg valakinek van egy elképzelése, és azt végigveri rajtad, ha szereted, ha nem. És ebben benne van a tizenkét lámpa, a szélgép és amit akarsz. És születik valami, ami lehet, hogy jó. Vannak területek, ahol ez működik. Reklámfotózás például. És portréfotósok is vannak, akik így dolgoznak, akik nagyon technikások. Annie Leibovitz, a fotóslegenda, akit nagyon szeretek, mondja, ő nem technikamániás. Én sem vagyok az. Valami egészen más kell ahhoz, hogy megszülessen az a kép, amit mindketten szeretnénk. Van például egy visszajáró modellem. Gyönyörű, okos, ismerjük és szeretjük egymást, mégis nehéz vele.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Mitől függ, hogy egy fotó jó fotó lesz?
Van-e benne drukk egy-egy fotózás előtt?
Hogyan kezdett a valahai modell fotózni?
Próbáld ki most kedvezményesen!