Drahota Andrea a férjével kapcsolatos emlékeiről mesélt nekünk a Nők Lapja 2020/27. számában.

Két színész, negyvenkét, házasságban eltöltött év, ez manapság szinte elképzelhetetlen. S ha még hozzászámoljuk azt a tizenöt évet, amely Kozák András halála óta eltelt! Drahota Andrea a férjével kapcsolatos emlékeiről Szegő Andrással beszélgetett.

– Sok évvel ezelőtt láttam egy Hamlet előadást, amelyben ön játszotta a királynőt, Kozák András pedig a férjét, akivel a szerep szerint többek között cselszövés következtében keltek egybe, és nekem az egész előadás félrement. Képtelenek voltak elhitetni, hogy csak az ármány hozta önöket össze, annyira sütött, hogy valójában testben-lélekben egyek.
– Voltak néhányan, akik erre felfigyeltek, és mondták, hogy valami fura vibrálást éreztek az egész előadás alatt. Mi akkor Andrissal ezt észre sem vettük, de utána éreztük, hogy valami különös történhetett velünk a színpadon.

–Erre még Shakespeare sem számíthatott!
– Lehet. Talán ez az, ami több a legzseniálisabb alkotói képzeletnél is. Ha két ember egymásnak teremtődött a földön. Ezt nem lehet megfogalmazni, elképzelni, létrehozni, kitalálni. Ilyen vagy van, vagy nincs. Ezért nem lehet tenni sem ellene. Mi ilyenek voltunk Andrissal. Ennek minden gyönyörével, teljességével, büntetésével és fájdalmával. Az együttlét boldogságával, majd fájdalmas hiányával. Tovább élni Andris elvesztése után. Maradt egy nagy űr, és folytatódott egy egészen másfajta élet, ha e folytatódás.

– Számomra nagyon szívtépő volt, amikor nem sokkal Andris halála után minden pátosz vagy keserűség nélkül arról beszélt, hogy ha elrendez itt mindent, nem is akar élni, hanem megy utána.
– Amikor kiderült a betegsége, és az, hogy nem lehet rajta segíteni, mindent pontosan megbeszéltünk. Addig szörnyűséges hullámvasút volt az életünk. Ha biztatóan alakultak a vizsgálatok eredményei, azok eufóriát jelentettek, és mámrosan hittük, ennek a rémálomnak egyszer vége lesz, de amikor néhány nap múlva kiderült, csak átmeneti a javulás, akkor az letaglózott minket. A jéghideg után jött a tűzforró. Szaladgáltunk Ponciustól Pilátusig, de rá kellett döbbennünk, hogy nincs segítség. Én el is határoztam, hogy megyek utána, nélküle nekem nincs miért, kiért élni. Ha visszagondolok, az agyam minden momentumot rögzített, de az érzések mind kitörlődtek belőlem. Rengeteget álmodtam vele. Kezdetben mindig jött, itt volt, és nem értette, miért furcsállom… Aztán egy idő után jött-jött, de szó nélkül elment mellettem. Akkor meg az volt a furcsa. Mostanában már jó, a szép idők térnek vissza álmaimban, a napsugaras közös emlékeink. Ezek nagyon jók. Egyébként is folyamatosan érzem, hogy itt él közöttünk, velünk, nekünk. Döbbenetes, hogy Ágnes lányunk is ugyanezt érzi. Én a mai napig mindent megbeszélek vele. Egyszer nagyon szerettem volna egy bizonyos szerepet megkapni. Kértem is Andrist, hogy segítsen valahogy. A kívánságom meghallgatásra talált, megkaptam a szerepet, aztán kiderült, mégsem kellett volna. Rémes lett az előadás, végigkínlódtam az egészet. Azóta nagyon óvatos vagyok a kívánságaimmal, mert rossz belegondolni, mi lenne, ha az én bolondos vágyaim mind teljesülnének. Tehát mégis életben maradtam. Hogy miért nem tettem meg, amit eldöntöttem, amire precízen felkészültem? Akkor úgy gondoltam, majd megérzem azt a pillanatot, amikor tennem kell, de nem éreztem meg. Viszont egyre inkább úgy láttam, a gyermekeim, az unokáim miatt lehet, hogy itt kell maradnom, még lehet hasznos az ittlétem. Tehát átmenetileg maradtam, de a kapcsolatunk Andrissal éppen olyan szoros és szétszakíthatatlan, mint mindig 1965 óta. A főiskolán, Szolnokon, a Tháliában, a Nemzeti Színházban, aztán Fehérváron, majd a Vidám Színpadon.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő most csak 300 forintért!
Ízelítő a cikk tartalmából
A kapcsolatuk harmóniájáról, színészetről és antisztárságról is mesél Drahota Andrea.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 300 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta.