Dobray Sarolta folytatásos regénysorozata a Nők Lapja 2020/26. számából.

Mind sérültek vagyunk valahogyan. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. De van-e mindig világos határ a kettő között? Egy házasság története, két szempontból – egyszer a nőéből, máskor a férfiéból. Két valóság, egy tető alatt.

„Álmomban halbecsináltat ettünk. Aztán valami csoda folytán, amire csak én lehetek képes, felborítottam a tálat úgy, hogy az egész plafon halbecsináltas lett, mindez ráadásul anyukádnál, szóval képzelheted, milyen rendkívül megijedtem, merthogy akkora már az EGÉSZ homlokzat tiszta halbecsináltas volt. Erre anyukád előkapott egy AK 47-est, és beleeresztett egy sorozatot az összeszaftozott falba, én rémülten rád néztem, mire te úgy elkezdtél nevetni, hogy majdnem bepisiltél (fiúk is szoktak nevetéstől bepisilni?), és átöleltél. A végén meg kiderült a legjobb. Hogy a mintázat, amit én halbecsinált plecsninek véltem, nem is halbecsinált plecsni volt, hanem valami sokkal szebb: olyan Giotto-szerű freskó, pontosabban egy égbe futó tavaszi rét. A golyónyomok helyébe egy tavaszi rétet álmodtam föléd, kis barátom.”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Léna és Péter története tovább folytatódik.
Próbáld ki most kedvezményesen!