Dobray Sarolta folytatásos regénysorozata.

Mind sérültek vagyunk valahogyan. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. De van-e mindig világos határ a kettő között? Egy házasság története, két szempontból – egyszer a nőéből, máskor a férfiéból. Két valóság, egy tető alatt.

Léna még másnapos volt, sőt aznapos a Cha-chachában áttáncolt éjszaka után, amikor az első levél megérkezett hozzá.
A levegő fülledt volt az eső miatt, és Léna érezte, ahogy az izzadtság cseppjei lecsúsznak a combján, át a térdhajlatán, be a talpa alá. Kinyitotta az ablakot, ledobta magáról a ruhát, ölébe vette a laptopot, és belehuppant a kék bőrfotelba. A lakásával szemközti ablakban égett a villany, sejthető volt, hogy valaki nézi, ahogy meztelenül a fotelban ül. De Lénát ez a legkevésbé sem érdekelte.
„Szoktak neked igazi levelet írni”? Így kezdődött az üzenet, ami az iWiW nevű közösségi oldalon keresztül érkezett. Léna egy pillanatra elgondolkodott ezen, és eszébe jutott néhány kamaszkori, zaklatott, lefele zuhanó sor. Igen, épp ez volt, ami hiányzott neki. Azaz majdnem. Léna igazi, felnőtt levelekre vágyott, amelyeknek van elejük és végük, nem csak odahányt szavakra halvány estéken és zajos nappalokon. Íves gondolatmenetekre vágyott, olyanokra, ahol meg lehet dolgozni, fel lehet építeni a mondatokat, mint valami csinos, felhőkbe fúródó várat.
Lénának fogalma sem volt, ki ez a férfi.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Péter és Léna története tovább folytatódik.
Próbáld ki most kedvezményesen!