Irányít, manipulál, megmond… Ezt teszi egy nárcisztikus szülő a gyerekével
A nárcisztikus szülő szeret mindent papírforma szerint csinálni a gyermeknevelésben, még a pici megszületése előtt terveket szövöget és ötletel arra vonatkozóan, hogy milyen lesz az ő kis büszkesége: hogyan fog kinézni, miként viselkedik, és mit fog majd elérni az életben. A cél ezzel az, hogy az utód megfeleljen az általa kreált ideális képnek, azonban a gyerek valódi személyisége a háttérbe szorul.
Légrádi Júlia4 perc
A világ sokkal jobb hely, mint gondoljuk? Nagyító alatt az emberiség „láthatatlan” sikerei
Az emberi haladás titkos és néma csodájáról írt könyvet egy svéd orvos-kutató, aki évtizedeken át hirdette, hogy a világ sokkal jobb hely, mint ahogyan azt elképzeljük. Szerinte emberek milliárdjai küzdötték fel magukat a nyomorból anélkül, hogy az a többieknek feltűnt volna. Pór Attila írása.
Pór Attila8 perc
Kosár az ajtóban!
Egy öltözékét tekintve vicces pasas – lehetett bolond is – a minap délután ötkor végigvonult a metró egyik szerelvényén, és minden, kezében telefont tartónak odaszólt: kapcsold ki! Az emberek mosolyogtak, de leginkább föl se néztek. Senki nem ordított rá, nem nyekkentette nyakon. Az ölében vesszőkosarat szorongató, bőven nagymamakorú hölgy mellettem ült. A vicces pasas karja […]
Árvai Magdolna2 perc
Az emberiség láthatatlan sikerei, gasztroesszé és Keanu Reeves az új Nők Lapjában
Ezen a héten nemcsak azt vizsgáljuk meg közelebbről, milyen sikerekre lehet büszke az emberiség egy olyan korban, amikor sok mindent szeretünk szidni, hanem a február 4-ei rákellenes küzdelem világnapjára is felhívjuk a figyelmet több cikkünkben.
admin1 perc
Átlépni egy titkos világba: Sambhala legendájának nyomába eredtünk
A tibeti buddhista legendák szerint a Himalájából egy titkos városba, Sambhalába lehet átjutni. Ez azonban nem rajtunk múlik, mert a hely csak annak nyilvánul meg, akit „ő” méltónak talál a belépésre. Aki nincs megfelelő tudatállapotban, az hiába keresné a hófödte hegycsúcsok között. Magyar Diána írása.
Nők Lapja2 perc
Válogatás a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat nyertes művei közül
Tegnap délután a fővárosi Capa Központban hirdették ki a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat győztes műveit, melyeket a nemzetközi zsűri 2488 pályamű közül választott ki. Mint minden évben, ezúttal is remek hazai fotósokat ismertek el, akik közül külön büszkék vagyunk a magazinjainknak is fotózó Németh Gabriella, Hajdú D. András és Bielik István eredményeire. Íme, egy kis ízelítő a díjazott képekből kategóriák szerint!
Nők Lapja2 perc
Aludjunk jól! Ötletek, hogy pihentetőbb legyen az éjszaka
Arról legfeljebb csak becslések vannak, hány embert érintenek a különféle alvászavarok, de a szakértők szerint az ideiglenes, három hónapnál rövidebb ideig tartó álmatlansággal valószínűleg minden második ember találkozott már élete során. Összegyűjtöttük, mit tehetünk, ha nem tudunk éjszaka aludni. Csiki Judit írása.
Csiki Judit6 perc