Füstölt kolbászos rizottó, az ízletes egytálétel
A rizottóval nem lehet mellényúlni: viszonylag rövid idő alatt elkészíthető, ráadásul számtalan módon variálható. Zöldségek, húsok és halak, különféle sajtok, vagy éppen vékonyra szelt kolbász is kerülhet az egytálételbe. Éppen úgy, mint a következő receptben:
Nők Lapja1 perc
A játék öröme – Közeli Balogh Kálmánnal
A neves művész magas színvonalú zenei munkáját nemrégiben Prima Primissima-díjjal ismerték el népművészet és közművelődés kategóriában. A cimbalom nagymestere, Balogh Kálmán otthonosan mozog a dzsessz és a népzene világában egyaránt, szenvedélyes játékát és szakmai tudását a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen adja át a fiatal generációnak. Szegő András beszélgetett vele a díj apropójából.
Szegő András6 perc
Tüzes varázs – Budai László tangóvilágbajnok óráján és táncszínházi próbáján jártunk
A tangó sokarcú tánc. Néha szenvedélyes, pattogó, teli drámával, máskor meg lágy, meghitt és simuló. Budai László tangóvilágbajnok ez utóbbit tanítja. Azt, hogyan kell őszintén ölelni. Meggyőződése, hogy ha ezt megéreznénk, talán nemcsak táncolni, hanem együtt élni is könnyebben tudnánk. Létezhet-e ennél érvényesebb üzenet a szerelmesek napján? Koronczay Lilla riportja.
Koronczay Lilla8 perc
Ikonikus James Bond-főcímdalokkal köszöntjük a legújabbat a sorban
A James Bond-filmek zenéiben többek között az a legjobb, hogy mindig az aktuális kor népszerű énekesei és énekesnői adják elő. Nincs ez másképp az áprilisban debütáló, legújabb mozi esetében sem. A 007 Nincs idő meghalni főcímdalát a nemrégiben öt Grammy-díjjal jutalmazott Billie Eilish írta, a dal pedig már hallgatható is a Youtube-on. Mi megtettük, és nem bírtuk ki, hogy ne szedjük össze a szerintünk legemlékezetesebb tíz betétdalt az elmúlt 58 évből. Íme!
Nők Lapja4 perc
„Még mindig nem mentél férjhez?” – Hétköznapi tapintatlanságaink nyomában
Ha kivesszük a képletből a rosszindulatot, úgy is bőven kijut azokból a meggondolatlan kérdésekből, melyek kimerítik a tapintatlanság műfaját. Hétköznapi történeteken keresztül mutatunk rá: néha tényleg jobb volna csendben maradni. Czvitkovits Judit írása.
Czvitkovits Judit4 perc