Köszönet David Attenborough-nak – Sors Rita dokumentumfilm-ajánlója

Egyszerre fájó és reménykeltő a 94 éves természettudós új dokumentumfilmje (Egy élet a bolygónkon), ami nemrég debütált a Netflixen. Na de miért jó, hogy egy lapra kerül a fájdalom és a remény? És mi az, amiért hálásak lehetünk David Attenborough-nak? Köszönőlevélbe csomagolt ajánló.

Kedves David Attenborough!

Szembenézés önmagunkkal, akarat és hit a változtatáshoz és egy adag papír zsebkendő – nem feltétlenül klasszikus hozzávalók egy esti filmezéshez, pedig nagy valószínűséggel mindenki találkozik majd ezekkel az érzésekkel (és használati eszközzel), aki megnézi a legújabb műsorodat. Tanúvallomásnak nevezed, és ennél jobb jelzőt nem is választhattatok volna a készítőkkel. Az, hogy gyakorlatilag a múltaddal és az életeddel párhuzamba állítva bontjátok ki a történetet, olyan keretet ad a filmnek, ami erősen hat az érzelmekre.

Márpedig az embert az érzelmei mentén lehet a legjobban megfogni és fontos ügyek mellé állítani.  

Fájdalom

1926-ban születtél, amikor a bolygó nagyobb része még érintetlen vadon volt – ahogy te is fogalmazol –, az 50-es években kezdted a pályafutásodat, pont abban az időszakban, amikor a gazdaság elkezdett fellendülni a második világháború után. Bejárhattad az érintetlent, nem volt még mobil és internet, a tévében mutathattad meg a természet csodáit az embereknek.
Vajon milyen lehet ennyi idősen belegondolni és visszanézni, hogy gyakorlatilag az életed alatt fenekestül felforgattuk az élőhelyünket? A biodiverzitás létfontosságát az elmúlt hetven évben szinte teljesen elfelejtettük, monokultúrák, ipari mezőgazdasági területek vették át a vadvilág helyét, egy olyan érzékeny egyensúlyt borítottunk fel, aminek a következményeit most hol aszály és szárazság, hol árvíz és tomboló viharok formájában érzékeljük világszerte. Pedig a szakemberek folyamatosan jelezték, hogy itt még baj lehet és baj is lesz. 
A centrumországok kényelmének ára magas, akárcsak a bolygó népességszáma, aminek következtében olyan mértékben használjuk el az energiatartalékainkat, hogy az nem hogy hosszú távon, de már a következő nyolcvan évben sem fenntartható a jelenlegi formában.  A születési évedben még kicsivel több mint kétmilliárdan éltünk a Földön, ma már a nyolcmilliárdhoz közelítünk. Bár a jelenlegi, elsősorban szén alapú gazdaságunk az emberek egy részének jelentős kényelmet biztosít, mégis vékony jégen táncolunk – akárcsak a jegesmedvék a sarkvidékeken az utóbbi évek óta. Életvitelünk egyik negatív mellékhatása többek között a munkanélküliség, amit 2020-ban a pandémia miatt hatványozottan tapasztalunk.

Durva ellentmondásban élünk, és komoly etikai kérdéseket vet fel, hogy vajon az egyén pillanatbeli boldogulását vagy az emberi faj fennmaradását tartsuk-e fontosabbnak.

A vadon élő állatpopuláció csak azóta, hogy a múlt század derekán filmezni kezdtél, megfeleződött. Pálmaolajért irtjuk az orangutánok élőhelyét, jelentős területeket művelünk ipari körülmények között például búzáért, az emberiség jelentős része mégis éhezik. Egy ideje mindannyian tudjuk, vagy legalábbis érezzük, hogy elszúrtuk, de még mindig nem vállalunk kellő felelősséget a tetteinkért.

Remény

Talán nem vagyok egyedül azzal az emlékkel, hogy elsősorban mindig az állatvilág sokszínűségét mutattad be a nézőidnek, de sosem mondtad ki, pontosabban nem ilyen határozottan, hogy most már tényleg cselekednünk kell, különben gyakorlatilag kiirtjuk magunkat, a természet viszont utánunk is élni és virulni fog, amint regenerálódik. Nos, pont ez az egyik dolog, amiért mindannyian hálásak lehetünk neked: olyan empátiával és érzékenységgel közlöd mindezt, ami mellett nem lehet gondolkodás és érzelmek nélkül elmenni.
De nem csak ezért érdemelsz köszönetet, hanem azért is, mert megoldási javaslatokat is teszel az élelmezést illetően, amit jó adag reménnyel fűszerez néhány működőképes és fenntartható kezdeményezés bemutatása. Azt is megköszönhetjük neked, ahogyan érzékelteted, hogy az elsősorban növényi alapú étrend fenntartása viszonylag könnyen kivitelezhető lenne globális szinten is. Felhívod a figyelmet az oktatás és az egészségügy kulcsfontosságára, ami többek között kihat a születésszámra, a napenergia és a megújulók kifogyhatatlan erejére. Az óceáni élővilág védelmében és a túlhalászás ellen is szólsz, mutatsz alternatívákat, illetve működőképes szabályozásokat.
Noha a filmed nem elsősorban a fenntartható lehetőségek ismertetésére fókuszál – azokból csak néhányat emel ki –, sokkal inkább egy reményt adó vallomás, akkor is működik.  Szembenéz a múlttal, kitekint a jövőre, és a karizmád hatására a végén nagy eséllyel minden néző elhiszi, és remélhetőleg komolyan is veszi:

„Ha vigyázunk a természetre, a természet is vigyázni fog ránk.”

Köszönet az élményért,

S. R.

Az Egy élet a bolygónkon előzetesét ide kattintva nézhetitek meg.

(Kiemelt kép: nőklapja.hu/Getty Images)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!